Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Be sem jegyzett amerikai cég részvényeit felhasználva vásárolta be magát a Quaestor-csoportba a liechtensteini fő tulajdonos – ez derült ki az Átlátszó kutakodásából. A tizenöt évvel ezelőtt hétmilliárd forintnál is értékesebbre becsült részvénycsomag mögött álló, jelenleg már nem működő amerikai cég elnöke, a Quaestorral egyéb vállalkozásokban is együttműködő Öcsödy Péter egyelőre elérhetetlennek bizonyul.
„Szinte teljes bizonyossággal mondhatom, hogy ilyen ügyletről nekem nem volt tudomásom” – ezt V. S. könyvvizsgáló mondta az Átlátszónak, amikor a Quaestor-csoport központi cége, a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. 1999-es – a tizenhat éves távlat indokolhatja a „szinte” bizonytalanságát – tőkeemelésével kapcsolatos apportlistáról kérdeztük.
A cégbírósági iratokban az szerepel, hogy ő támasztotta alá az apport értékét, bár aláírt könyvvizsgálói véleményt a cég aktájában nem találtunk. A bonyolult tranzakcióval ekkor került „liechtensteini” kézbe az 1990-ben betéti társaságként alapított Quaestor, méghozzá úgy, hogy mindehhez egy fantomcéggyanús amerikai vállalat részvényei biztosították a többmilliárdos fedezetet.
400 százalékos tőkeemelés
1 millió 882 ezer darab Quaestor-részvény jegyzésére tett szándéknyilatkozatot a liechtensteini Insula Management Establishment LI nevű cég nevében Andreas Schurti igazgató 1999. június 10.-én Vaduzban. Az akkor 118 millió forint alaptőkéjű Quaestor Zrt. ekkor a jelenleg a csoport brókercégének csődje miatt csalással gyanúsított Tarsoly Csaba és felesége, Tarsolyné Rónaszéki Erika tulajdona volt.
A fő részvényes az impozáns, a kibocsájtási érték 400 százalékán történt tőkeemeléssel az Insula lett, a befektetett vagyonból 1,8 milliárd hizlalta a jegyzett tőkét (2 milliárd forintra), a maradék 5,64 milliárd forint pedig tőketartalékba került – legalábbis ez állt Schurti kötelezettségvállalásában, az utóbb a magyar cégbíróságon bejegyzett változások pedig azt látszanak igazolni, hogy a Quaestor elfogadta az Insula ajánlkozását.
A vaduzi ügyvéd Schurti által vezetett, 1996-ban vagyonkezelésre és kereskedelemre alakult Insula nem készpénzzel fizetett, hanem egy harmadik cég részvényeivel. Ez, az Egyesült Államok Iowa államában bejegyzett Quaestcom Inc. volt, ami ha lehet, még titokzatosabb, mint az Insula.
Amerikai cégadatok szerint Öcsödy Péter elnök-igazgató és Öcsödy Katalin igazgató vezetik, honlapot nem találni hozzá, az internetes keresgélés sem sokat segít részleteket megtudni a cég gazdálkodásáról, tevékenységéről.
A Quaestor-beli Quaestcom-apport mindenesetre tetemes értéknek tűnik: a Schurti-féle kötelezettségvállalás 7,5 millió darab, egyenként 4 USD névértékű, azaz összesen 30 millió dollárnyi (1999-es átlagos jegybanki árfolyamon 7,1 milliárd forint) pakett letétbe helyezéséről szól.
Később jegyezték be
Csakhogy Iowa állam cégnyilvántartásának adatai szerint ekkor a Questcomot még nem jegyezték be, sőt még akkor sem, amikor – 1999. október 7-i hatállyal – a magyar cégbíróság regisztrálta a Questor Zrt. alaptőke-emelését: a Questcom cégbejegyzése 1999. október 26-i hatályú.
Létezhet magyarázat, például az, hogy az angolszász jog megengedő a regisztráció előtti működéssel, az ügylettel kapcsolatban mégsem segítette senki a tisztánlátást. Öcsödy Péter az interneten fellelhető email-címére írt levélre egyelőre nem válaszolt, az Átlátszó által elért magyarországi ismerői is arra panaszkodnak egyébként, hogy a brókerbotrány kitörése óta ők sem tudják felvenni vele a kapcsolatot.
Átlátszó-kerekasztal a brókerbotrányokról: sokkal nőtt a tét
Az Átlátszó kerekasztal-sorozatának csütörtöki rendezvényén Rádi Antónia, Becker András és vendégeik a legfontosabb kérdésekre keresik a választ. Részletek itt.
Hasonlóan nem válaszolt a Quaestor cégében eljáró ügyvédi iroda sem. Az Öcsödy egyéb amerikai cégeihez fellelhető telefonszámok nem működnek, „not in service” a géphang szerint, a telefonon elért budapesti könyvvizsgáló pedig gyakorlatilag azt közölte, hogy tévesen keveredhetett neve a cégiratokba.
Márpedig Öcsödynek előbb-utóbb szükséges lehet előkerülnie, ellenkező esetben gondok adódhatnak például a gyógyászati termékekkel kereskedő Dr. Fachet Kft. működésével, amely a Quaestor Zrt. és Fachet József orvosprofesszor tulajdona, s amelyben Öcsödy az egyik ügyvezető, vagyis napi feladata is akadhat.
(Az egyébiránt igen készséges Fachet doktor az Átlátszónak a Quaestor titkársági munkatársát javasolta segítségként, aki azonban csak azt az email-címet tudta megadni Öcsödyhez, amelyikre már korábban írtunk neki, egyelőre hiába.)
A Questcom-rejtély nem csak nekünk okozott fejtörést: az akkori pénzügyi felügyelet, a PSZÁF 2003-as határozatában számos okból ledorongolta a Quaestort (pontosabban a Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt.-t): egyebek mellett azért is, mert úgymond nem tudták megállapítani, hogy a Quaestcom, amelynek részvényeiből betárazott, valóban befektetési tevékenységet szolgáló vállalkozás-e.
A Quaestor akkor a határozat szerint biztosította a felügyeletet, hogy a Quaestcom nem offshore cég, hanem „valós piaci tevékenységet fejt ki”, mindazonáltal adásvételi szerződéssel igazolták, hogy az év májusában túladtak a paketten – ami azonban nem egyértelmű, hogy azonos-e azzal a csomaggal, ami mindösszesen valaha is a csoporthoz került.
Inaktív lett a fedezet
A jelenleg „inaktívként” (az amerikai szabályok szerint jogilag létező, de tevékenységet nem végző alvó cégként) nyilvántartott Quaestcomnak nem csak az elnevezése utal valamiféle kapcsolatra a magyar Questorral. A Floridában élő Öcsödy felbukkan számos Questor-cégben, így tulajdonostársként a QuaesTel Telekommunikációs Kft.-ben is.
A QuaesTel internetalapú távközlést kínál Egyesült Államok-beli központból – úgy fest, egyelőre több-kevesebb sikerrel. A cégcsoportba tartozó, svájcban bejegyezett – szintén Öcsödy igazgatásával működő – Quaes Tel Africa AG és a Quaes Tel Middle East AG például felszámolás alatt állnak.
A jelek szerint Öcsödy asszisztálásával kiépített, Quaestor-közeli, offshore-gyanús cégháló önmagában is figyelemre méltó – erről korábban a Hír24 cikkezett -, már csak azért is, mert az egész, harmincnál is több kisebb-nagyobb cégecskét összefogó magyarországi vállalkozáscsoport hátterében – a Quaestor Zrt. központi szerepe miatt – fő tulajdonosként voltaképpen az Insula állhat.
Schurtit irodája email-címén kérdeztük egyebek mellett arról, a magyar hatóságok fölvették-e már vele a kapcsolatot, kik az Insula tényleges tulajdonosai, illetve arra is kértük, magyarázza meg a fölmerült ellentmondásokat a Quaestcom-részvényekkel kapcsolatban – de egyelőre nem érkezett válasz.
A magyar hatóságok nemzetközi jogsegélyt kértek, hogy kiderüljön, voltaképpen kié a Questor-csoport – ez derült ki a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) válaszaiból, amit az Átlátszónak küldtek. Az NNI vagyon-visszaszerzési hivatalának a Quaestor Zrt. cégbírósági aktájában is megtalálható határozatai „csak” Tarsoly és felesége tulajdonrészeinek zár alá vételéről rendelkezik.
Az Insula egyébként a botrány kitörése után mintha szabadult volna a főszereptől: az emlékezetes strómant, Orgován Bélát menedzserként bejegyeztetni kívánó március 16.-i kérelem a botrányban bennégett, kamukötvény-kibocsájtó Quaestor Financial Hrurira Kft. tulajdonszerzéséről is szólt, e kérelmet azonban pár nappal később a cég visszavonta – mivel a Hruria tulajdonosa a Quaestor Zrt., a cégcsoport a változással a saját farkába harapó kígyóvá vált volna.
Részvénytársaságok esetében amúgy sem egyszerű a tényleges tulajdoni arányok felfejtése, a Quaestor Zrt. esetében például egy 2014. május végi közgyűlés jelenléti íve ad viszonylag biztos támpontot: ekkor az Insula volt a fő tulajdonos.
Az NNI válasza szerint ugyanakkor „a cég minősített többségű befolyást biztosító jogállása a Cégbíróság nyilvántartása szerint megváltozott, ennek következtében nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében további információk beszerzése vált szükségessé” – e szerint az NNI-nél elfogadják a tényt, hogy a Hrurira is beszállt a Quaestor Zrt.-be.
A homály azonban az NNI reményei szerint előbb-utóbb oszlik majd, legalábbis a nyomozók úgy fogalmaznak: „a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. egyik tulajdonosaként szereplő liechtensteini bejegyzésű gazdasági társaság hátterének teljes körű tisztázása a nyomozás feladatát képezi”.
150 milliárd forint kötelezettség
Kérdéses persze az is, mit ér a zárlat a gyakorlatban: a Quaestor-cégek ugyanis, legalábbis a legfrissebb hozzáférhető, 2013-ra vonatkozó pénzügyi beszámolók szerint nincsenek a legjobb bőrben: sokuk veszteséges, a csoport ráadásul hatalmas, mindösszesen több mint 150 milliárd (!) forintra rúgó kötelezettségállományt görget.
Még több brókerbotrány
Közpénzek a Quaestornál: csúcsra jár a kormányzati ködgép
Mi ezekkel a tranzakciókkal mentünk a lecsóba – Tüntettek a Quaestor-károsultak
Újabb áldozat: csaknem kétmilliárdot bukott Százhalombatta a brókerügyön
Felszívódott milliárd: a brókerbotrány fóti szála
Az MNB pénzügyi felügyelet hivatalos honlapja szerint még aktív a Quaestor kötvényeket kibocsátó cég
A Fidesz korábbi elnöki tanácsadója a Quaestor kommunikációs igazgatója
Átlátszó blöff a Fidesz brókerbotrány kapcsán javasolt törvénymódosítása
Értékes vagyonelem egyebek mellett az ETO győri stadionja, ahol viszont – a csődeljárást menedzselő cég megfontolásainak ismerői szerint legalábbis – nem kizárt, hogy nézetkülönbség alakul majd ki a csődbiztos és a rendőrség között: a bűnügyi zárlat ugyanis blokkohatlja a lehetséges értékesítést.
Rádi Antónia
A céginformációt az Opten és a Céginfo.hu szolgáltatta. Infografika: Visual Investigative Scenarios.
Független ember vagy?
Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.
Támogatás SZJA 1% felajánlásával
Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került.
Két éve és idén is megkérdeztük a BGA-tól, hogy mennyi pénzt adott a CÖF-nek. 2022-ben mást mondtak, mint most. Mi lehet vajon a valóság?
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!