Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Jobban teljesít a Magyar Természetjáró Szövetség, amióta – 2012 májusa óta – a miniszterelnök barátjaként ismert Garancsi István, a Videoton labdarúgóklub tulajdonosa az elnök. Összesen 2,7 milliárd forint uniós forráshoz jutottak konzorciumban 2012 óta, s 2013-ban 77 millió forint adományt kaptak állami cégektől. Közbeszerzéseiken az ócsai devizásgettót is építő Veszprémber Zrt. is szépen szerepel, amelyben tulajdonos Garancsi nővére is.
Közel 336 ezer forint uniós forrás jut a 2500 kilométer hosszú Országos Kékkör túraútvonal minden egyes kilométerére: jobbára ezen a címen, kékkörútvonal-felújításra nyert el összesen 839,5 millió forint uniós forrást a 2012 májusa óta a miniszterelnök, Orbán Viktor baráti körébe sorolt Garancsi István, a Videoton labdarúgóklub tulajdonosa által vezetett Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ).
Az átlagolás önmagában elfedi, hogy az egyik legnagyobb tétel a kékkörön található galyatetői kilátó és az ottani turistaház felújítása, ugyanakkor a 839,5 milliós adat forrása a szövetség elérhető legfrissebb, 2013-as éves beszámolója, tehát azóta magasabb is lehet az összeg. Ezt erősíti, hogy az EU-s fejlesztési források pályázatainak részleteit közzé tevő kormányzati honlap adatai szerint ellenben jóval többet, összesen 2,7 milliárd forintot nyertek kékkör-fejlesztésre a különböző régiós turisztikai operatív programokból 2012 ősze óta. Az itt olvasható legnagyobb, 974,4 milliós tétel idei pályázati döntés, ami nyilván nem szerepelhet a 2013-as mérlegben, a különbség a két nyilvántartás között azonban így is kétszeres.
Az eltérést az MTSZ-nél azzal magyarázták az Átlátszó érdeklődésére, hogy a pénzt 21 tagú konzorciumban nyerték, általában erdőgazdaságokkal, civil szervezetekkel együttműködve, a szövetséghez a teljes összegből 840 millió forint került, a mérleg tárgyévében pedig „csak” 241 millió. Ebből a pénzből rengeteg munkát elvégeznek, így például kilencezer táblát helyeznek ki, több ezer kilométer nyomvonalat tisztítanak meg.
A Magyar Természetjáró Szövetség főbb beruházásai
– Malasics-ház átalakítása, Csehbánya
– Hubertlaki-ház átalakítása, Ugod
– Rudolf-tanya erdészházának felújítása, Parádsasvár
– Zseri-ház ökoturisztikai múzeuma, Fehérvárcsurgó
– Kerékpáros turisztikai központ az EV6 Duna menti kerékpárút bajai átkelésénél
– Hármashegyi kilátó felújítása, Debrecen
– Galyatetői kilátó újjáépítése
– Ökoturisztikai centrum és zarándokszállás, Galyatető
– Sarvaly-forrás felújítása, Sümeg
– Búsvári madárfigyelő, Mesztegnyő
– A Kékkör teljes nyomvonalának jelzésfestése, a nyomvonal mentén irányító és információs táblák elhelyezése (mintegy 9 ezer útbaigazító és információs tábla), padok, asztalok, esőbeállók létrehozása, turistaházak, kulcsos házak, kilátók, források felújítása.
(Forrás: MTSZ)
A konzorciumos mondást – bár a kormányzati honlapon az MTSZ egyedül szerepel a kedvezményezettként -, megerősítették az uniós pénzek elosztását végző Miniszterelnökségen az Átlátszónak, azzal, hogy a 21 fős team inkább mindent összevetve stimmel: az egyes projekteken 2-6 fős csapatokban indultak, a konzorciumvezető minden esetben az MTSZ volt – derült ki Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár írásos válaszából.
Föltűnő ugyanakkor, hogy Garancsi 2012. májusi, egyébiránt egyhangú választmányi szavazattal történt megválasztása előtt nem nyertek uniós forrást – az ellenkezőjének legalábbis nincs nyoma az állami adatbázisban, akkor sem, ha az MTSZ korábbi nevére, Magyar Természetbarát Szövetségre keresünk.
A 2,7 milliárdos főösszeggel számolva pedig impozáns összeg: több mint egymillió forint jut a kékkör minden egyes kilométerére. Ráadásul mindehhez figyelembe kell venni azt a 990 millió forintot is, amit Orbán – történetesen az MTSZ-szel 2013-ban kötött megállapodása szignálása után – ígért be: ennyi pénzt, kilométerenként 45 ezer forintot ad az állam a 22 ezer kilométer hosszú teljes magyarországi turistaút-hálózat állapotfelmérésére.
Az elnyert közpénzeket a szövetségnek közbeszerzési eljárásokon kell elköltenie, az MTSZ-ben büszkék rá például, hogy nyílt tendereket írtak ki nem egyszer a 25 milliós értékhatár alatt is, holott ilyen esetben nem volna kötelező.
Ezzel együtt a Közbeszerzési Értesítőt böngészve akadnak érdekes összefüggések.
A fő nyertesnek az állami tulajdonú Pilisi Parkerdő Zrt. tűnik, amely 154,8 millió forintért információs táblákat szerezhet be és telepíthet a kékkör régióiban. A Pilisi Parkerdő felügyelő-bizottságát – mint az akkori tulajdonos, az állami Magyar Fejlesztési Bank Zrt. ügyvezetője – 2012-ig erősítette Seregi János, aki az első Orbán-kormány idején a földművelésügyi tárca helyettes államtitkára is volt, jelenleg pedig az MTSZ alelnöke.
Több mint negyvenmilliós elnyert beszerzéseivel – galyatetői kivitelezési munkákkal – szépen szerepelt a Kolontár-devecseri iszapkatasztrófa utáni felújítási munkákat, illetve az ócsai devizahiteles lakópark – sokat vitatott árazású – kivitelezését korábban végző Veszprémber Zrt. is.
A Veszprémberben Garancsi István nővére, a Veszprémben élő Garancsi Mária is tulajdonrésszel rendelkezik. A cég szárnyal: a csúcsév – a 2010. októberi iszapkatasztrófát követő – 2011. év volt 5,5 milliárdos árbevétellel, 2013-ban 2,2 milliárd forint árbevétel mellett 328 milliós nyereséget termelt, amit az utolsó fillérig besöpörtek osztalékként a tulajdonosok.
Az illetők pontos szavazati/tulajdonosi aránya nyilvános adatbázisokból csak 2011-ig nyomon követhető: a cégjegyzék szerint addig a veszprémi Fehérváry István volt a fő tulajdonos, aki jelenleg is az igazgatóság (it) tagja. A kezdetektől, 1992. óta it-tag Garancsi Mária részvényesi szerepére a helyi közélet hírei engednek következtetni: a veszprémi Petőfi Színház honlapján például tavaly szeptemberben tudósítottak a Színházpártoló Alapítvány megalakulásáról, az alapítvány kuratóriumában a városi elit szereplői kaptak helyet, köztük Garancsi Mária, akit „a Veszprémber Zrt. tulajdonosaként” aposztrofáltak.
A Victorism blog minapi remek posztja egyéb összefüggésekre is fölhívta a figyelmet. E szerint jutott munka – kedvezményezettenként néhány millós-tízmilliós tétel – a Café Next Kft.-nek, amelynek közvetett résztulajdonosa Nagy György. Őróla az Átlátszó derítette ki, hogy Garancsi Istvánnal együtt érdekelt a MET Holding nevű, szuperrentábilis, offshore-hátterű gázkereskedőben.
Hivatalos fotódokumentátor a Burger és Fia Kft., amelynek fő tulajdonosa, a hobbilabdarúgó Burger Barna, Orbán Viktor személyes fényképésze. A tulajdonos erdőgazdálkodókkal (vagyis a MTSZ konzorciumi partnereivel) a felfestésekhez, táblázásokhoz szükséges engedélyek ügyében a Dávid László és Társai Ügyvédi Iroda egyezkedhet. Az iroda korábban Garancsit is képviselte a 444.hu elleni sajtó-helyreigazítási eljárásban.
Az MTSZ egyéb mutatói is jelentősen javultak Garancsi érkezésével. A szövetség árbevétele 30,8 millióról 74,3 millióra, a támogatások 18,8 millióról 55,7 millió forintra emelkedtek 2013-ra. A támogatók – mint az éves beszámolóból kiderül – ezer szállal kötődnek az államhoz. Kivétel az egyébként zömében szintén közpénzből gazdálkodó önálló entitás, a Magyar Olimpiai Bizottság, amely néhány tízmillióval járult hozzá a működéshez (a pontos összeg a több éven átfutó szerződések miatt nehezen kalkulálható).
10-10 millió forinttal dotálta az MTSZ-t az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek Zrt., illetve az MVM-tulajdonú Mavir, az aranyfokozatú donor a szintén állami Szerencsjáték Zrt. volt, amely 35 millió forinttal járult hozzá a természetjárók büdzséjéhez 2013-ban. Összesen 21,7 millió forinttal látta szükségét támogatni az MTSZ-t hét állami erdészeti cég is.
Két piaci támogató bukkan fel a beszámolóban: az OTP Bank Nyrt., valamint a „csak” 25 százalékban állami nemzeti olajtársaság, a Mol Nyrt., amely 22, illetve 20 millió forintot adott a Garancsi-fémjelezte szövetségnek 2013-ban. Külön érdekesség, hogy a két nyrt közös tulajdonában lévő Multipont Program Zrt. konzorciumban nyert 31,4 milliós megbízást az MTSZ-től 2014-ben.
Még több cikk Garancsi Istvánról
Garancsi István is beszállt az online pénztárgép-üzletbe
Nagy György és Garancsi István is részesülnek az offshore gázbizniszből
80 millióval támogatta a Garancsi-féle természetjárókat az MFB
Simicska területére nyomul be az új fideszes háttérember
Orbán-barát üzletember szerezte meg a Wallis jól menő építőcégét
Garancsi és az OTP-vezér, Mol-alenök Csányi Sándor bankár, illetve a Mol elnök-vezérigazgatója, a vesztegetés miatt Horvátország kérelmére nemzetközi körözés alatt álló Hernádi Zsolt régi ismerősök.
A közgazdász Garancsi neve a szélesebb nyilvánosságban 2001-ben lett ismert, amikor Hernádival közös cégük, a Szinva 2001 Zrt. mindössze 200 millió forintért megvásárolta az OTP által frissen privatizált, akkor 140 diplomatalakást birtokoló CD Hungary Zrt. Közös pont még a MET-es Nagy György is, aki abban a mohácsi vágóhíd-beruházásában is érdekelt, amelyben januárig Csányi cége is tulajdonos volt.
A sokoldalú Garancsi – labdarúgóklub-tulajdonos, ingatlan-, reklámpiaci- és energiaipari befektető, bankár: az államosítást megúszó, nemrégiben bankká alakult, nem mellékesen az Orbán-féle Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítványt hitelező Duna Takarékszövetkezet tulajdonosa, a második Orbán-kormányban kerékpárügyi kormánybiztos – magánvagyonát tavaly márciusban 13 milliárd forintra becsülte a HVG.
Bár legfontosabb üzletei már évek óta a Dunántúlhoz kötik, ő is a befolyásos szatmári-nyírségi lobbiként emlegetett erős emberek – Kapolyi Lászlótól Veres Jánoson át Seszták Miklósig tartó – népes táborát erősíti: Fábiánházán született, s bár középiskolás korában elszármazott, időről időre visszajár szülőföldjére.
Testvére, a veszprémberes Garancsi Mária szintén a politika farvízén evez: a veszprémi Navracsics Tibor jelenlegi uniós biztos minisztersége idején az igazságügyi tárca tanácsadója volt, jelenleg a Navracsics által tiszteletbeli elnökölt Futsal Club Veszprém elnökségi tagja.
A Simicska Lajos kegyvesztésével indult oligarchacsere során lassan feketeöves holdudvaronccá erősödő Garancsi érkezése – számokban legalábbis mindenképpen – előnyére vált a természetjáróknak.
Médiapiaci hírek szerint nagy felfutás előtt áll az MTSZ által megjelentetett Turista Magazin is: közéleti szerkesztőségekből jelezték az Átlátszó munkatársának, hogy kollégák igazoltak át, illetve terveznek átigazolni a szaklap stábjába. Az MTSZ válasza szerény: nem a magazinnak, hanem a szövetség központja számára szereztek be informatikai eszközöket a közelmúltban, a Turista Magazin az MTSZ egyik részlege, ráadásul az ezer példányban előfizetett print újság mellett online kiadásukon és közösségi oldalakon megjelenve is dolgoznak a természetjárás népszerűsítésén.
Portáljuk valóban gyorsan reagál a fontos eseményekre: a napokban például arról is tudósított, hogy miután a Videoton focicsapata másodjára is elnyerte a bajnoki címet, a csapattagok kéktúrázva ünnepeltek a Hármashatár-hegyen, Garancsi invitálására.
Rádi Antónia
Független ember vagy?
Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.
Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból
Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került.
Két éve és idén is megkérdeztük a BGA-tól, hogy mennyi pénzt adott a CÖF-nek. 2022-ben mást mondtak, mint most. Mi lehet vajon a valóság?
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!