Cikkek

Újabb zavaros cégügy L. Simon László körül

Az öccse szerint hazudott L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a testvérpár egykor közös, ma peres úton vitatott családi cégének májusi taggyűlésén. A fideszes politikus a cég pénzügyeinek “tisztábatétele” érdekében a többi tulajdonos előtt azt állította,  hogy öccse kétszer tízmillió forintot utalt a cég számlájára. Pedig Simon Gábor nem utalt, sőt egyáltalán nem adni akar a bátyjának, hanem épp ellenkezőleg, szeretné visszakapni tőle a szerinte jogtalanul elvett családi vagyon értékét.

Az Igazságügyi Minisztérium online felületén is közzétett taggyűlési jegyzőkönyv szerint ráadásul L.Simon László a testvére után a szóbanforgó cégbeli tulajdonostársával is vitába keveredett.

Az egykor a Simon testvérek édesapja által alapított családi cég – a Simon és Simon Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Kft.  ma a fideszes politikus, az édesanyjuk,  és egy másik cég tulajdonában áll. L. Simon László öccse, Simon Gábor korábban pert indított a testvére ellen, mert – mint az Átlátszónak akkor adott interjúban  elmondta – szerinte a testvére kiforgatta őt a családi örökségből. Az ügyben ősszel várható ítélet.

L. Simon László kiforgatta az örökségéből – állítja a fideszes politikus fivére

A múlt héten volt az első tárgyalása annak a polgári pernek, amit L. Simon László fideszes politikus ellen indított a saját testvére. Simon Gábor azt állítja, hogy bátyja, az Országgyűlés Kulturális- és Sajtóbizottságának elnöke, a budai Várkert és a fertődi Esterházy-kastély felújításáért felelős kormánybiztos, az NKA alelnöke kiforgatta őt a családi örökségükből, így az agárdi családi birtokból szerinte neki járó részt most peres úton próbálja visszaszerezni. Tovább a teljes cikkre.

Simon Gábor most azzal kereste meg az Átlátszót, hogy az egykori családi cég, a Simon és Simon Kft.  májusi taggyűlésén a testvére szerinte nem mondott igazat és ezzel becsapta a tulajdonostársát, a CEO Vagyonkezekő Kft-t. Utóbbiról korábbi cikkünkben megírtuk, hogy Rehus Ernő milliárdos vállalkozóhoz köthető.

L. Simon László a taggyűlésen azt állította – s ezt az Igazságügyi Minisztérium weboldalán közzétett jegyzőkönyv  is tanúsítja -, hogy a testvére Gábor idén több alkalommal is tíz-tízmillió forintot utalt át az egykori családi cég bankszámlájára. Az öccs szerint a politikus a fiktív utalásokat a tulajdonostárs megtévesztésére, a cég valós pénzügyi helyzetének szépítésére találhatta ki.

A taggyűlési jegyzőkönyben foglaltakkal kapcsolatban szerettük volna megismerni  L. Simon László véleményét, de tőle mostanáig nem érkezett válasz többszöri megkeresésünkre sem. Pedig arra is kíváncsiak lettünk volna, hogy pontosan milyen pályázatokra és összegekre utalt, amikor a taggyűlésen azt mondta, hogy

„Az ügyvezető elmondja, hogy a társaság sikeresen vett részt különböző Európai Uniós pályázatokon (LEADER, MVH).”’

Tájékozódni próbáltunk a Simon és Simon Kft másik tulajdonosa, a CEO Kft. jogi képviselőjénél is, ő azonban kérdéseinket azzal hárította el, hogy a megbízói nem hatalmazták fel sajtónyilatkozat tételére. Szerettük volna azt is megtudni, hogy miért találják L.Simon Lászlót alkalmatlannak az ügyvezetői pozíció ellátására, és hogy a taggyűlésen meghatározott időpontokig L. Simon megküldte-e nekik az általuk kért pénzügyi és egyéb adatokat.

„A CEO Kft. képviselője vitatja L. Simon László ügyvezetői minőségét a korábban már kifejtett indokaik alapján. (…) A CEO Kft. képviselője jelezte, hogy a társaság tartós veszteséges működése ügyfele számára elfogadhatatlan, és várják a tulajdonostársak javaslatát ennek rendezésére. L. Simon László ügyvezető is várja a CEO Kft. javaslatát a társaság gazdálkodásának rendbetételére, különös tekintettel arra, hogy vitatja az ügyvezető személyét. L. Simon László ügyvezető vállalja, hogy 2014.06.23-ig a benyújtott pályázatokról, amelyek a társaságnak vagyongyarapodást hoztak, meg kell vizsgálni, hogy ezek taggyűlési hatáskörbe tartoztak-e. L. Simon László ügyvezető vállalja, hogy a Simon Gábornak nyújtott részletfizetés jelenlegi állapotáról is elkészíti a kimutatást ezen határidőig. Simon Gábor a 2014. május 19-ig esedékes 10mFt összegű részletet teljesítette, és a 2015. évi részletet is megfizette.”

A CEO Kft. a közös cég 2013. évre vonatkozó beszámolóját nem fogadta el.

L. Simon László kiforgatta az örökségéből – állítja a fideszes politikus fivére from atlatszo.hu on Vimeo.

Horn Gabriella

 

Megosztás