Bezárás
Cikkek

Választás 2014: Mindnyájunknak el kell menni

A mi egy mondatban megfogalmazható programunk az, hogy minél több tájékozott választó döntsön az ország ügyeiben. Az Átlátszó azért jött létre, hogy korrupciós ügyeket feltárva és az állam működését átláthatóvá téve elszámoltathatóvá tegye a közhatalom gyakorlóit. Az elszámoltatásnak egy tömegdemokráciában a legfontosabb eszközei a választások. Azaz hiába derítünk mi ki bármit a felcsúti ingatlanviszonyoktól és a közmédiának adott milliárdok sorsától az ellenzéki pártokhoz köthető üzletemberek vagy éppen szocialista önkormányzatok gyanús ügyein át a kuruc.info üzemeltetőinek személyéig, hiába veszi át a sztorikat a sajtó, hogyha aki olvassa, az arra jut, hogy „nahát, milyen mocskos dolog a politika”, de változtatni már nem akar rajta.

Olvashat minket az is, aki otthon marad április 6-án vagy csak vicces üzeneteket irkál majd a rekordméretű szavazólapra. Ő azonban potyautas, aki kihúzza magát a parlamentáris demokráciában viselt felelőssége alól, ezért szűkös eszközeinkkel szeretnénk bemutatni neki, hogy miért érdemes mégis jegyet váltania. Úgyhogy ezúttal egy rendhagyó bejegyzésben azt szedtük össze, hogy a Tájékozott Választónak – legyen ő valamelyik párt lelkes támogatója, kívánja akár a magyar politikai élet minden szereplőjét a pokolra vagy jelentsen neki valódi dilemmát, hogy kire is szavazzon – saját politikai szimpátiáin kívül mit érdemes mérlegelnie az idei országgyűlési választásokon.

Aki nem megy el, annak a véleménye annyit is ér

Régi közhely, mégis igaz, hogy aki otthon marad, az bedobja a gyeplőt a lovak közé, és voltaképpen arra szavaz, hogy mindenki más okosabb nála, a többiek döntésének eredménye jó lesz neki is. Emellett azonban az országgyűlési választások kihagyásával az emberek többsége a közügyekbe való legfontosabb beleszólási lehetőségéről is lemond négy évre, hiszen így nem foglalt állást arról, hogy szerinte ki kormányozza az országot és ki ellenőrizze őt a parlamentben.

Vannak persze a politikai cselekvésnek más, legalább ennyire fontos formái is. Az aktív közéleti szerepvállalás, a pártpolitika keretein kívül végzett politizálás ráadásul a magyar demokrácia jelenlegi állapotában kiemelkedően fontos is lenne. Saját maga közéleti szerepet azonban a most szavazni sem akarók többsége eleve nem vállalna; sokan közülük „utálják a politikát”, pedig a politikát utálni is politizálás. Az Alaptörvény a közvetlen demokrácia komolyan általában eddig se vett intézményeinek lényegében megadta a kegyelemdöfést, így mára elenyésző az esélye egy sikeres népszavazásnak. Az európai parlamenti és az önkormányzati választások pedig összesen nem döntenek akkora pénzről és hatalomról, mint amivel egy erősebb minisztérium ma rendelkezik.

Az április 6-i szavazást elmulasztani vagy érvénytelenül szavazni így akkor is súlyos döntés, ha valaki úgy érzi, hogy csak sok rossz közül tudná a legkevésbé rosszat kiválasztani. A – főképp a baloldali ellenzék körében fel-felvetődő – bojkott, azaz a politikai üzenetnek szánt nem szavazás vagy érvénytelen szavazás eleve korlátozott hatásúnak látszik úgy, hogy közben minden jelentős ellenzéki párt – a demokrácia állapotáról hangoztatott álláspontjától függetlenül – részt vesz a választáson. Ám annak, aki a hivatalban lévő kormánnyal szembeni kiállásként „nem akarja szavazatával legitimálni” a választást, érdemes azon is elgondolkoznia, hogy okoz-e ezzel bármi kellemetlenséget a kormánypártoknak. Emlékezetes, hogy a végül meg nem valósult előzetes választási regisztráció éppen a (mindenkori) Kormánnyal kritikus, de párthoz szorosan nem kötődő választók részvételének visszaszorítását célozta volna. Bármi is a motivációja annak, ha valaki tudatos politikai állásfoglalásként marad távol a választástól, ezzel a választás legitimációját sikeresen megkérdőjelezni nem tudja majd.

Változott a rendszer

Ezen a választáson ráadásul a regisztráció bevezetése nélkül is egészen mások lesznek a feltételek, mint az eddigieken.

A választási rendszert érintő alapvető változások összességében semlegesek, a kormányzati nyilatkozatokkal összhangban valóban egy demokratikus választási rendszerré alakítanak át egy eddig is demokratikus választási rendszert. Sőt, pár valós problémát sikerült is kezelni: ilyen a lakosságszámhoz mérten tényleg túl nagy létszámú Országgyűlés létszámcsökkentése vagy az egyenetlen méretű választókerületek arányosítása. A változások hatása azonban rövidtávon hatalomtechnikailag biztosan a mindent vagy semmit játszó kormánypártoknak kedvez majd, és láthatóan készületlenül érte a többi politikai szereplőt. Egy elsősorban az eddigi választásokon szerzett személyes tapasztalataira alapozó átlagos választó pedig biztosan nem tudja majd a változások hatásait mérlegelni.

Természetesen e változások többségéről sokat lehetett hallani és olvasni. Mégis számba vesszük most őket, hiszen fontos, hogy Ön biztosan tudjon róluk, nagyjából az alábbi fontossági sorrend szerint:

1. Az egyfordulós választás, az egyéni választókerületi mandátum megszerzéséhez elegendő relatív többség, az egyéni választókerületekben kiosztott mandátumok súlyának növelése (eddig 176/386, mostantól 106/199), valamint az, hogy most már az egyéniben győztes jelölt is visz töredékszavazatokat a listára, alapjaiban változtatta meg a választási rendszer karakterét. Egy erősen a győztes és némileg a második helyezett javára torzító, de azért valamennyire a pártok választói támogatással arányos képviseletre törekvő választási rendszerből lett egy formailag továbbra is vegyes, de határozottan többségi jellegű, a relatív győztest igen erősen segítő, a többi bejutott pártnak viszont a szavazatarányához mérten a kárára torzító választási rendszer. Ezt ráadásul felerősítette a választókerületi határoknak a kormánypártoknak kedvező átalakítása is: sok kiegyenlített, de enyhén jobboldali többségűnek szánt körzet fordulhatna meg egy szoros választáson a támogatás viszonylag kicsi átrendeződése mellett.

Ez azt jelenti, hogy relatíve kis győzelem is elég a kormányképes többséghez, ennél nem sokkal nagyobb pedig az újabb kétharmados kormányzáshoz. Az adott támogatási arány mellett lehetséges mandátumkiosztást nehéz ugyan pontosan modellezni, de az elkészült mandátumkalkulátorok nagyságrendileg megbízhatóak: a győztes már 40% körüli szavazataránnyal is kétharmados mandátumarány közelébe juthat. Tényleg annyira erősen többségi jellegű a rendszer, hogyha valami jelentős politikai fejlemény miatt félmillió választó az utolsó pillanatban meggondolná magát és átszavazna az ellenfélre, akkor az a kétharmados győzelem helyett kétharmados vereséget, egy szinte bármit szabadon átalakítani képes kormányzás helyett egy semmilyen érdemi kontrollra nem alkalmas ellenzékiséget jelenthetne egy pártnak.  A tét tehát nagyobb lett, és nem lehet már arra játszani, hogy úgyis valami kiegyensúlyozott eredmény születik akkor is, ha mi nem szavazunk.

Persze ez is, mint ahogy a britek tiszta többségi rendszere, lehet amúgy demokratikus, de mondjuk úgy, hogy ez egy olyan evolúciós ugrás, amire a rendszer minden szereplője nem készülhetett fel, míg a kormánypártok szabadon saját várakozásaikra szabhatták. A legnagyobb veszélye a változtatásnak egyébként hosszú távú: a pártok közti verseny még elkeseredettebbé válhat (másra sem volt szükség), a politikai rendszer stabilitása csökken. Ezeknek a hatásoknak az ellensúlyozására pedig nincs egyelőre kéznél egy, a brittel összevethető politikai kultúra.

2. Minden eddiginél nagyobb a súlya az egyéni jelöltre leadott szavazatunknak, de a listás szavazat is fontos. Eddig is, eztán is két szavazólapunk van (bár a nemzetiségi választó a pártlistás helyett kisebbségi listásat kap), a különbség így alig érzékelhető, de lényeges. Az egyéni jelöltre leadott szavazatok ugyanis, ahogy fentebb írtuk, közvetlenül is jóval több képviselői hely sorsáról döntenek, de a töredékszavazatot is több eredményez közülük. Eddig is kellett az egyéni választókerületi győzelmek többsége a kormányzáshoz, de a változás azt jelenti, hogy már matematikailag is legalább kétszer jobban segítünk egy győzelemre esélyes pártot azzal, hogyha az egyéni jelöltjére szavazunk, mintha a listáját ikszeljük be. Ezért lehet azt mondani, hogy a csak listás szavazattal rendelkező kétszázezer körüli határon túli választó döntése csak nagyon szoros eredmény esetén lehet döntő a választás kimenetelét tekintve.

Azonban a pártlistás szavazat egy tekintetben megőrizte fontosságát: ennek alapján számít az ötszázalékos (illetve a Fidesz-KDNP közös lista esetén a tízszázalékos, az MSZP-EGYÜTT-PM-DK-MLP közös lista esetén pedig tizenöt százalékos) küszöb, és ha a kedvenc pártunk nem kap elég listás szavazatot ahhoz, hogy a küszöböt megugorja, akkor bizony az Országházon kívül marad.

3. A részvételi küszöb eltörlése (eddig 50%+ 1 fő az első, 25%+1 fő a második fordulóban) jelentősen csökkentette a mozgósítási kényszert. Nem hisszük, hogy ne lenne összességében országosan jelentősen 50% felett a részvétel, de ez azért teret ad olyan helyi stratégiákra, amelyek a bizonytalanok meggyőzése helyett inkább távoltartásukra alapoznak. Már csak emiatt is sokan lehetnek, akik nem bánnák, ha alacsony lenne a részvétel.

Azért lejt is a pálya

A választók számára észlelhető változások egy része viszont kifejezetten sérti az esélyegyenlőséget. Ilyen a pártok számára tilalmazott médiafelületeken is megjelenő kormányzati és kormánypárti civil hirdetések minden eddiginél szélesebb körű és lényegre törőbb alkalmazása. Ilyenek a kampányt a túlnyomórészt fideszes önkormányzatok és a kormánypártok gazdasági hátországa által uralt plakátfelületekre terelő kampánykorlátozások, de ilyen az is, hogy a levélben történő szavazás csak a hazai lakóhellyel nem rendelkező választók számára nyílt meg. Ezek nagyon káros, a választói akaratot alapjaiban átalakítani persze nem tudó, de a választás eredményét azért befolyásolni képes intézkedések, amiket ismernünk és mérlegelnünk kell, amikor pártot választunk. Ha másért nem, akkor azért, hogy értelmezni tudjuk a kampányüzenetek eloszlási arányát, a kampány egyéb történéseit vagy azt, hogy miért szavaz majd külföldről durván nyolcszor annyi magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választó, mint ahány magyarországi lakóhellyel rendelkező.

A tiszta verseny ellen hat – mint arról már sokszor írtunk – az átláthatatlan pártfinanszírozás fennmaradása, és – mint a botrányos jelöltállítási ügyeknél láttuk – a több mint nagyvonalú jelölt- és főként a listaállítási támogatás is. Annak ellenére sem tudjuk még nagyságrendileg sem, hogy mennyi közpénz és mennyi közpénzen vagy állami megbízásokon vásárolt kedvezmény és ’jóindulat’ mozog a kampányban, hogy önmagában a bizniszpártokat ellenállhatatlanul vonzó jelöltállítási támogatás ágán érkezett a pártokhoz, kisebbségi önkormányzatokhoz és egyéni jelöltökhöz összesen nyolcmilliárd forint, három hét alatt eltapsolandó támogatás. Ez utóbbi egy részéről pedig hiába vezetnek kampányszámlát és a sajtóhirdetések hiába mennek listaáron és egyenlő feltételek mellett, hogyha a közterületi plakátcégek és a kampányban közreműködő egyéb cégek árszabása nem nyilvános, így azt és annyival segítik kedvezményekkel vagy sújtják magasabb árakkal, akit és amennyivel akarnak. Mindemellett azt, hogy a pártok egyéb, nem állami bevételei honnan érkeznek, továbbra is csak a választások után egy évvel, töredékesen lehet majd megtudni.

***

Az Átlátszó nem szólít fel egyetlen jelölt vagy párt támogatására sem. Örülnénk persze, ha a közélet tisztasága és az közhatalom átláthatósága az olvasóinknál fontos, sőt, meghatározó lenne a választásnál: ezért vettünk részt az ezaminimum.hu honlap létrehozásában, ahol az is megtalálható, hogy az általunk is támogatott korrupcióellenes javaslatokkal kik értenek egyet. Ugyanakkor természetesen tudjuk, hogy olvasóink között is sokan lesznek, akik a korrupciómentességnél és az átláthatóságnál is magasztosabb, vagy éppen jóval kézzelfoghatóbb szempontok alapján hozzák majd meg a döntésüket.

Abban azonban biztosak vagyunk, hogy a választónak mindig, így most is a választójoggal járó morális kötelezettsége, hogy részt vegyen a közügyekben. A választó helyzete abban nem különbözik a hatalmat gyakorlókétól, hogy a cselekvés lehetőségével együtt jár a cselekvés kötelessége. A politikai közösség tagjaként a közösség és a saját magunk boldogulásáért viselt felelősségünk alapján nem maradhatunk passzív szemlélők. Ez az országgyűlési választásokon annyit biztosan jelent, hogy – ha ez sokaknak nehéz is, de – mindnyájunknak meg kell próbálnunk pártot, jelöltet választani.

(Illusztráció: South Park

Ez a cikk a Transparency International Magyarország, a K-Monitor és az atlatszo.hu közös Kampánymonitor projektjének keretében készült. További részletek a kepmutatas.hu oldalon elérhetőek. 

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom