blog

Mong vs Bajnai – a reakciók

Az atlatszo.hu blogot indít az Index platformján, a blog.hu-n, ahol szándékaink szerint rövidebb híreket közlünk és/vagy személyesebb hangvételben írunk majd olyan témákról, amilyenekről az oknyomozó portálon is szoktunk. Első bejegyzésünkben Mong Attila elementáris hatású Bajnai-portréjának visszhangjával foglalkozunk, amely az atlatszo.hu Kis Oligarchatározó rovatában jelent meg hétfőn. De milyenek voltak a reakciók, hogyan fogadták a véleményformálók, médiatudósok, politikusok, közéleti celebek, bloggerek és kommentelők Attila dolgozatát? Hát így:

bajnaig.jpg

1., portálok

Ez a szócikk pontosan olyan, mint a Milla maga. Úgy képzeli, hogy a rendes, számára „elfogadható” ember most született szűzen, nincs múltja, de ha van, akkor sincs semmi köze az ország történetében kialakult helyzetekhez és lehetőségekhez, főként semmiképp sem élt ezekkel a lehetőségekkel, hogy tényleg szűz maradjon és vagyontalan, még akkor sem élt velük, ha ez szakmai feladatot jelentett számára (azért az említett cégek privatizálása és tőzsdére vitele nem utcaseprés, arról nem is beszélve, hogy nem magának privatizált szegény Bajnai). A „tiszta” embernek életében sohasem voltak kapcsolatai, de ha voltak is, csak szűziesek és erkölcsösek, az olyan mélyen erkölcstelen lényeket, mint Gyurcsány és Simor, messzire elkerült, és semmiképp sem fogott velük közös munkába, még 1994 előtt sem, mert már akkor tudni lehetett, hogy tizenévvel évvel később Gyurcsányt nagyon, Simort kicsit kell majd utálni a Fidesz utasítására. (Bajnai ezek után miért közösködik velük?, Galamus.hu, Mihancsik Zsófia)

Azt elmúlt napok bővelkedtek a Bajnai Gordon október 23-ra tervezett visszatérésével kapcsolatos vicces fordulatokban, de a Millamédia ma mindenen túltett. […] Az ügyben eddig az LMP két szárnya, a DK elnöke és képviselőinek egy része, valamint a Milla és a Szolidaritás esett egymásnak, de minden abszurditást überelt a tüntetés szervezőinek félhivatalos lapja, a Millamédia, amely ma címlapsztorivá emelte az Átlátszó Kis Oligarchahatározójának mai darabját. (Bizarr: címlapsztori a Millamédián a Bajnait oligarchának nevező írás, hvg.hu)

2., blogok

Csak azért mert sokak szerint ő az utolsó sarj, ki megmentheti Mária országát, még nem szabad újságírói tabuként kezelni. Ha ilyen és ehhez hasonló írások szükségeltetnek ahhoz, hogy a ,,jófiúk” továbbra is azok maradjanak, akkor bizony le kell nyelnie a szimpatizánsoknak azt a pár aprócska békát. A baloldal és a liberálisok ha tényleg szakítani akarnak az orbáni gondolatisággal, akkor nem teremthetik meg a saját Orbánsimicskaszélesüket aki érinthetetlen, az újságírói számonkérés pedig tabunak számít velük kapcsolatban. A tisztességet ne csak az ellenfeleken tessék számon kérni! (osztjonapot.blog.hu)

Egy olyan igen érzékeny időszakban, amikor amúgy is minden arról szól, elmegy-e X párt vagy nem megy el a Milla október 23-i nem-is-tudjuk-micsodájára, vihet-e az illető pártlogót vagy nem vihet, passzol-e egyáltalán Bajnai az elmúlt tizenvalahány évünket egyöntetűen ledegradáló Milla mikrofonjához, szóval egy ilyen időszakban a szervezet nulla önkontrollal rendelkező szerkesztői egy olyan anyagot bírtak fölrakni a félhivatalosnak szánt honlap főoldalára, amely minden konkrét bizonyíték nélkül leoligarcházza a rendezvény fő szónokát (kapitalizmus.hvg.hu)

Hogy maradhatnék ki a bajnaizásból egy ilyen remek októberi rendszerkritikával töltött időszakban? Hát sehogy! Én, a kapitalista. Én, a szociálisan érzékeny. Én, a keresztény. Én, a liberális. Én, az elitista. Én, a magyar és európai választópolgár a falra tudok mászni Bajnaitól. […] Én ezért nem érdeklődöm Bajnai iránt, meg azért sem, mert én oligarchatározó nélkül is emlékszem arra, mekkora egy kígyó. (megadomaszot.blog.hu)

3., facebook

Oszkó Péter  …ez tévedés, Mong Attila által leírt eseményekben semmi tény, adat nincs, csak elkent gyanúsítgatások, amelyek egy részéről ráadásul már bíróság mondta ki, hogy szimpla rágalmazás (pl. HajdúBét ügyben), illetve rendelt már szintén bíróság sajtóhelyreigazítást (pl. Dataplex ügyben). De az újságírót ez láthatóan cseppet sem érdekli, még csak meg sem említi, mint releváns körülményeket. Az egész íráson átsüt a személyes indíttatás és sajnos ezáltal igen kedvezőtlen színben tünteti fel az atlatszo.hu összes hasonló írását, amik ezek szerint könnyen lehet, hogy ugyan ennyire komolytalanok. (forrás)

Péter Bajomi-Lázár Kis kiegészítés ehhez a „remek” íráshoz: Bajnai nem építette le a jogállamot, nem számolta fel a fékek és ellensúlyok rendszerét (például nem szűkítette az alkotmánybíróság és a költségvetési tanács jogkörét), nem nevezete ki a saját klienseit az állami intézmények élére, nem fosztott meg senkit a munkájától a politikai véleménye miatt, nem nyomta el a szabad sajtót (ezt éppen Mong Attilának illene tudnia), nem verte szét a felsőoktatási rendszert, és nem kötelezte minimálbér alatti közmunkára a segélyezetteket. Ellenben egy vesztésre ítélt helyzetben elvállalta az ország vezetését, kitette saját magát a borítékolható politikai sárdobálásnak, és kihúzta az országot a várható államcsődből. (forrás)

Ákos Balogh Nagy respect az atlatszo.hu-nak és Mong Attilának a cikk megírásáért! Ez a független újságírás. Bajnai Gordonnak pedig tudni kell majd válaszolni a cikkben meglibbentett ügyekre, ha miniszterelnök akar lenni (ha nem tud, akkor megfogható lesz). Magam részéről én remélem, hogy akar, mert amit az asztalra letett, és amit a saját szememmel látok (Haza és Haladás + egy év miniszterelnökként + a tény, hogy magától lemondott egy év után) az számomra meggyőző. Érdekelt volna, hogy mennyit áldozott a Haza és Haladás Alapítványra a saját vagyonából (meg egyáltalán, hogy mit csinált ott), mert ez nem feltétlenül lényegtelen pont Bajnai megítélése szempontjából. (forrás)

Karácsony Gergely  Nem értem miért lenne bizarr. Miért ne lehetve kritikusan viszonyulni valakihez, akivel egyébként nem zárjuk ki az együttműködést? (forrás)

Tamás Varga Mong Attila írása dióhéjban: „Bocs srácok, én nem vagyok egy Bodoky Tamás.” (forrás)

Jobbklikk Mong Attila Bajnai Gordonról. Kötelező. (forrás)

Harkai Bulcsú Bánk Szerintem itt az ideje, hogy Bajnai vallja be az éves vagyongyarapodását, és árulja el a külföldön tartott összes vagyonának értékét. Ha Orbánról készülhetett egy „olyan könyv” (Debreczeni féle), akkor Bajnai is legyen „transzparens”. (forrás)

Magyar Kétfarkú Kutya Part olvasgassatok a civil (HAHAHAHA) Bajnai Gordonról. aztán 23-án nem elhinni egy szavát sem! (forrás)

DrKatona Nasrin Bulvárfirka mint a nép ügyésze? Nem inkább nemzet bűnözője?! A karaktergyilkosság és a rágalmazás bűncselekmény. A nép a bíró. […] Gyakori, hogy bulvárfirkát külföldi titkosszolgálatok használnak. Kit érdekel, hogy ki dolgozik a Külügyminisztériumban, csak azt, aki vélelmezett hírszerzői listát akar, márpedig az nem a Nyájas Olvasó. (forrás)

Lászlóné Gyenge Hajrá Bajnai! Hajrá, Haza és Haladás! Veled vagyok!Mert nekünk csak Te kellesz, aki itt rendet vág,és nem érdekli ki a jobb meg a bal,meg hátsó, meg az első stb…hanem megy előre,rendbe teszi a GAZDASÁGOT !!!!!!!!!!!!!! ÉRTI , megtanulta, GYAKOROLTA,jól -rosszul, de most már a KISUJJÁBAN van. Nekünk csak EGY EMBERRE van szükségünk,és ezt a két nevet 22.év után szeretném elfelejteni, Gy F, meg O V. Kezdjünk mi a NÉP, ÚJ Magyarországot építeni,ne a politikusok!!!! Igen is kihúzta, anno az Ország Szekerét a SÁRBÓL…. A börtön meg tele lenne ,ha felgöngyölítenénk a 22.év politikusainak,nagy vállalkozóinak, családi ,és baráti körének tetteit, és a tippeket, a kiskapukat a jogászok, a bankosok adták……. Ettől lett az a sok adósság,—-mert ezek az emberek elfelejtettek adózni….Offsore,pénzmosás stb.————..amit a kis EMBEREKKEL fizettetnek vissza……a nép nem teljesen HÜLYE!!!!!!!!!!!!! (forrás)

 

Megosztás