Cikkek

Vetkőzős aktivizmus: Fedetlen keblekkel a diktatúra ellen

A FEMEN 2008-ban alakult Kijevben. A szervezet aktivistái olyan nők, akik ma már nemcsak a prostitúció és a szexuális kizsákmányolás, hanem a diktatúra elnyomása ellen is harcolnak topless akcióikkal. Inna Sevcsenko, a FEMEN egyik aktivistája azt tanácsolja a magyar nőknek, ha van olyan ügy, amelyért kiállnának, akkor menjenek az utcára, vetkőzzenek és győzni fognak. Épp úgy, mint a FEMEN. Interjú.

*****

Inna Sevcsenkót két évvel ezelőtt rúgták ki egy önkormányzat sajtóosztályáról, munkáltatóinak nem tetszett, hogy részt vesz a FEMEN akcióiban, azóta pedig aktivistaként tevékenykedik. A FEMEN adományokból és a FEMEN Shopban kapható áruk eladásából tartja fenn magát. Logójukon ukrán nemzetiszínekben pompázó mellek láthatók, van logós bögre, logós póló és logós szatyor is. Aki támogatni szeretné a modern feministákat, vásárolhat FEMEN-naptárat is kedvesen mosolygó, fedetlen keblű ukrán lánnyal.

Jól tudom, nemrég Olaszországban jártak?

Olaszországban voltunk, meghívtak minket egy beszélgetős műsorba, de nem volt lehetőségünk tüntetni. Egy tévéshow-ban szerepeltünk, aztán alig pár órát maradtunk az országban, nem csináltunk semmi mást.Láttam a blogjukon, hogy egy olasz talk show vendége volt januárban néhány lány, akik azt mondták magukról, ők a FEMEN. Úgy tűnt, mintha megjátszott helyzet lett volna, a műsorvezető azt állította, az önök szervezetéről van szó, majd a lányok megmutatták a mellüket.

Elmondták, hogy ők nem a valódi FEMEN tagjai, hanem olyan olasz követőink, akik ugyanazt szeretnék csinálni, mint a FEMEN. Őszintén szólva, nem tudunk olaszul, így nem tudjuk ellenőrizni, tényleg ezt mondták-e. Mindenesetre minket ugyanebbe a műsorba hívtak meg, és ott elmondták, hogy azok a lányok nem a FEMEN voltak, a FEMEN csak most következik. Szóval, ők a FEMEN követői voltak. Ez nincsen ellenünkre, természetesen szeretnénk megosztani a gondolatainkat azokkal az olasz nőkkel, akik csatlakozni akarnak a FEMEN-hez. De csak akkor, ha valódi követőink, nem modellek, akik a fotó kedvéért megmutatják a mellüket.

Miért csatlakozott a FEMEN-hez?

El tudom mondani, hogyan történt, de azt nehéz elmondani, miért. Belül éreztem, hogy ezt kell tennem. Hogy hiszek a FEMEN elveiben. Szerintem ezekre a dolgokra a történelem fogja megadni a választ. Én csak teszem a dolgom, hogy miért, azt nem tudom megmagyarázni önnek.

Mekkora a szervezetük?

Elég nagy, nemcsak Ukrajnában vannak aktivistáink, hanem világszerte. Egyébként Ukrajnában a FEMEN-nek 300 aktivistája van különböző városokban, nemcsak Kijevben. Most már biztosan mondhatom, hogy a FEMEN nemzetközi mozgalom. A FEMEN elvei nemzetköziek és mindenkinek szólnak. Egyre több aktivistánk van más országokban is, például Amerikában, Bulgáriában vagy Magyarországon, akik toplesz tüntetéseket csinálnak. A célunk, hogy minden fővárosban legyenek FEMEN-csoportok és megoszthassuk mindenkivel a gondolatainkat.

Ismeri személyesen is a magyar követőket?

Nem találkoztam velük, de chateltünk Facebookon és Skype-on. Megmondom őszintén, az amerikai lányokkal sem talákoztunk. Írtak, hogy csatlakozni akarnak a FEMEN-hez és mi mindent megtettünk, hogy segítsünk nekik megszervezni a tüntetést. Bulgáriában például találkoztunk a követőkkel, akik csatlakoztak hozzánk a tüntetésen. Nem számít, hogy találkozunk-e vagy sem. A legfontosabb, hogy ugyanúgy gondolkodjunk.

Ki felel a kommunikációért? A tüntetéseikről mindig rengeteg fotó jelenik meg, a transzparenseiken óriási szlogenek.

Ez közös munka. A tüntetéseket és a szlogeneket együtt találjuk ki. Okszana Szacsko festi fel a jelmondatokat, a vezetőnk, Anna Hutszol tartja a kapcsolatot a médiával. Most már mindannyian profi szinten csináljuk ezeket a dolgokat, négy év alatt megtanultuk, mindannyiunkból profi FEMEN-szóvivő lett.

Miért kezdtek a szexuális kizsákmányolás mellett más témákkal foglalkozni?

A válasz nem bonyolult: nők vagyunk és a célunk, hogy elérjük a nők szabadságát. Ki mondta, hogy a politika vagy a gazdaság nem nőknek való téma? Mi is ebben az országban, ezen a világon élünk. A stratégiánk, hogy megmutassuk, a nők hangja mindenhol ott van, és a nőket minden érdekli, készek arra, hogy megváltoztassák a világot. Hogy jobbá tegyék, persze.

Gondolja, hogy a stratégiájuk változtat majd valamin Kelet-Közép-Európában, ahol Ukrajna és Magyarország is található? Változtat majd azon, ahogy a politikusok gondolkodnak?

Természetesen, már most is változtat rajta. Látjuk, hogy Ukrajnában a politikusok félnek a női szervezetektől. Láttuk, hogy Fehéroroszországban mi történt, hogyan reagáltak. Ez azt jelenti, hogy félnek azoktól a nőktől, akik szabadok akarnak lenni. Megváltoztatjuk az ellenzéket és a reakciókat is. Legközelebb átgondolják majd, mit lépnek.

Mi történt Fehéroroszországban? Ha jól tudom, letartóztatták önöket.

Ez nem olyan volt, nem egy szokványos letartóztatás. Korábban Ukrajnában a rendőrség már letartóztatott minket és bíróság elé állítottak. Azok valódi rendőrök voltak, de Fehéroroszországban a KGB épülete előtti tüntetés után nem tartóztattak le minket. Viszont elfogták az összes újságírót, a fotósokat. Nem nyúltak hozzánk, hagytak elmenni. Aztán este, amikor a pályaudvaron vártunk a Kijevbe tartó buszra, körülbelül tíz fekete ruhás férfi jelent meg, elfogtak és beültetettek egy buszba. Az ablakok el voltak függönyözve, nem láttunk semmit. Egész este mentünk, ők folyamatosan kérdéseket tettek fel: ki hívott meg, ki fizetett nekünk, ki mondta, hogy tüntessünk Lukasenko ellen?

Reggel megálltunk és átraktak egy másik buszba, ahol a férfiak maszkot viseltek. Nagyon durvák voltak, azt mondták, megölnek azért, mert Belaruszba jöttünk. Azt mondták: „Lélegezzetek, lélegezzetek, mert ez az utolsó óra, amikor megtehetitek, amikor még élvezhetitek a levegőt”. A busz megállt egy erdő mellett és ezek a férfiak bevittek minket, három FEMEN aktivistát az erdőbe. Bántalmazni kezdtek, levetették a ruháinkat és ütöttek minket. Késsel a kezükben fenyegettek és fasiszta szimbólumos, horogkeresztes posztereket adtak a kezünkbe. Mondták, hogy nézzünk a kamerába, mert mindent felvettek. Olyan félórán keresztül vertek minket, aztán levágták a hajunkat. A fejünkre fertőtlenítőt szórtak. Visszavittek a buszba és félóra múlva kidobtak a buszból, otthagytak az erdőben.

Mi úgy emlékszünk, kellett négy-öt óra mire megtaláltuk a kiutat az erdőből. Nagy volt a hó. Veszélyes volt és senki nem volt ott, nem tudtuk, hogyan jutunk ki. Sötét is volt és nem találtuk az utat. Végül eljutottunk egy fehérorosz faluba, ahol egyetlen egy mobiltelefon volt, onnan telefonáltunk az ukrán kollégáinknak, elmondtuk nekik, mi történt. Aztán jött a nagykövet és hazahozott Ukrajnába.

Hogyan tudnak felkészülni egy ilyen helyzetre? Ott voltak hárman nők, és nem igazán tudtak fellépni a fickók ellen, ha jól értem?

Még a FEMEN sem tudta elképzelni, milyen Lukasenko diktatúrája. Még a FEMEN sem tudta felmérni, kicsoda Lukasenko és mire képes. Őszintén szólva, arra felkészültünk, hogy börtönbe zárnak egy vagy két hónapra, de nem számítottunk ilyen mértékű agresszióra. Most már ismerjük a veszélyeket és készek vagyunk arra, hogy visszamenjünk és megmutassuk ellenállásunkat a belorusz embereknek. De legközelebb gondoskodni fogunk a védelemről, vinni fogunk embereket, egy külön csoportot, aki megvédi a lányokat. Biztos vagyok benne, hogy visszamegyünk. Még abban is biztos vagyok, hogy én is vissza fogok menni.

Nem fél Lukasenkótól?

Azok a férfiak, akik félnek a meztelen nőktől, szerintem viccesek. Nem félek tőle, persze, hogy nem.

Egy ismerősöm felvetette a kérdést, hogy a hírekben miért nem takarják ki a FEMEN aktivisták melleit, ha a videóklipekben meg blőrözni kell. Mit mondana neki, miért kell különbséget tenni a FEMEN és Britney Spears közt?

Minket nem kell kitakarni, mert nem kereskedelmi, nem erkölcstelen dolgot csinálunk. A mi meztelen, tüntető testünk morális. Nem valami, amit eladnak. Amikor a nők teste férfiak kezében van és kereskedelmivé válik, akkor természetesen el kell takarni.

Nekem mint újságírónak kell figyelnem valamire, ha nem akarok magáról úgy írni, mint egy férfi tenné?

Nem hiszem, hogy van különbség. Maga újságíró, ez a szakmája. Vannak rossz újságírók a férfiak és a nők közt is. Nem hiszem, hogy a nemek alapján lehet különbséget tenni.

Van egy ügy Magyarországon, egy híroldal újságíróit kitiltották a Parlamentből, mert a riportjaikban nem tisztelték a Ház méltóságát. [Az interjú még a legutóbbi Riszpekt Parlament megjelenése előtt készült.] Ön szerint változtathatnék ezen, ha úgy gondolom, ez a média korlátozása és kimegyek a Parlament elé a mellemen azzal a felirattal: „Engedjétek vissza azokat az újságírókat!”?

Természetesen. Csinálja meg. Azok akik rejtegetnek valamit, különösen a politikusok nagyon félnek a meztelen, tüntető női testektől. Ha megcsinálja, az egész világ tudni fog róla. A politikusok meg fognak ijedni. Biztos vagyok benne, hogy ha megcsinálja egyszer, kétszer, háromszor, akkor győzni fog. Menjen ki az utcára, vetkőzzön és győzzön!

 

Megosztás