Bírósági vétó Takarékbank-ügyben, avagy a szabadrablás alkotmányos korlátai

A Takarékbank eladása, illetve a takarékszövetkezetek integrációja rendkívül sokrétű, összetett történet. Látszólag. A bonyolult jogszabályi, tulajdonosi és szervezeti manővereknek azonban van egy egyszerű és kézenfekvő olvasata: az egyik magyar oligarcha az állam segítségével dominanciára tör egy másik oligarcha felségterületén. A szükség esetén a törvényhozást is eszközként használó eposzi küzdelembe azonban váratlanul beleszólt egy szereplő, akivel a felek láthatóan nem igazán számoltak.

A Fővárosi Törvényszék pénteken megtiltotta a Takarékbank Zrt. részvényeinek eladását, és az Alkotmánybírósághoz fordult, kérve a tranzakciót lehetővé tevő jogszabály, a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló 2013. év CXXXV. törvény alkotmányellenességének kimondását és megsemmisítését.

84%

Év végéig még

16 613 194 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A takarékszövetkezetek fölötti befolyás megszerzése több színtéren zajlott, illetve zajlik: szervezeti, személyi és jogszabályi szinten. A szervezeti szintet nézve a takarékszövetkezeti szektor feletti befolyás megszerzésének öt fontos szereplője van: a Takarékbank, amely a jogszabályi változások révén a kis takarékszövetkezetek szolgáltató bankjából egyfajta felettes hatósággá vált. A Takarékbank nem keverendő össze a Magyar Takarék Zrt.-vel, amely az FHB majd 20%-os tulajdonosához, Spéder Zoltánhoz több szálon kötődik, és amelyik épp a Takarékbank megszerzésére pályázik. Fontos szereplő a Magyar Posta, mely jelenleg birtokolja a Takarékbankban döntő befolyást biztosító részvényeket; kvázi-irányító hatóság a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete, a SZHISZ, és végül egy, az állami részvényvásárlásban és -eladásban szerepet játszó, EHPSZ névre hallgató kft.

Ezekben a szervezetekben az elmúlt egy-másfél évben sorra olyan vezetők jelentek meg, akik egyértelműen kötődnek Spéder Zoltánhoz, illetve bankjához, az FHB-hoz. A Takarékbankban irányító szerephez jutott Magyar Posta héttagú igazgatóságában például tavaly óta öt FHB-s új tag ül. Továbbá: a szövetkezeti integrációt levezénylő, és a takarékszövetkezetek fölött felügyeleti jogosultsággal bíró szervezet, a SZHISZ igazgatóságának elnöke az a Lontai Dániel, aki 2008 óta Spéder bankjában volt különböző posztokon felsővezető. A Takarékbank feletti befolyás megszerzésében játszott kulcsszerepet az EHPSZ Kft, melynek ügyvezetője Vojnits Tamás, aki emellett a takarékszövetkezeti integrációért felelős kormánybiztos. Vojnits kinevezéséig az FHB Jelzálogbank igazgatóságának volt tagja.

Hozzávetőleg ez tehát a takarékszövetkezetek fölötti befolyás megszerzéséhez szükséges „hardware” – a most az Alkotmánybíróság elé utalt jogszabály, az „integrációs törvény” (és néhány más, kapcsolódó jogszabály) pedig a software a projektben. Ez a törvény adott olyan – a bíróság által most alkotmányellenesnek talált – jogosítványokat a szervezők kezébe, amelyek nélkül a „hardware” nem lett volna működőképes.

A folyamat nagy vonalakban a következőképp zajlott: 2012-ben a magyar állam az MFB-n keresztül megvette a Deutsche Zentralbanktól annak a Takarékbankban lévő, mintegy negyvenszázaléknyi részesedését. A vételárat előbb természetesen titkolták, de az Átlátszó adatigénylése nyomán végül nyilvános lett a szerződés, így ma már tudható, hogy az MFB 5,3 milliárd forintért vásárolta ki a német szövetkezeti bankot. Az év decemberében pénzügyi kormánybiztos lett Vojnits Tamás, aki ezzel egy időben otthagyta az FHB igazgatóságát. Nem sokkal később Vojnits ügyvezetője lett az állami tulajdonú EHPSZ Kft-nek – ez a cég kulcsszereplő a Takarékbankban lévő állami befolyásszerzésben. Vojnits 2013 nyarán a Takarékbank igazgatóságának is elnöke lesz, míg a szintén Spéderhez köthető Lontai Dániel lesz a cégnél az fb elnöke.

Ezzel egy időben alapítják meg a Magyar Takarék Zrt-t, amelyik fél évvel később majd az egyetlen érvényes ajánlatot teszi a Takarékbank többségi részvénycsomagjára. (A Magyar Takarék Zrt az FHB, illetve a Spéderrel együttműködő takarékszövetkezetek tulajdonában van, igazgatóságában FHB-s, illetve Spéderrel szövetséges takarékszövetkezeti vezetők ülnek. A cég nevét idén januárban magyarosították Alpendorf Zrt-ről, és székhelyét is ekkor tették át a XI. kerület Villányi út 41-ből. Ezen a címen található egyébként a takarékszövetkezeti perben alperes magyar államot képviselő Kende Tamás ügyvédi irodája.)

Ha a bíróság meg nem tiltja, a Magyar Posta mostanra eladta volna a Takarékbankban szerzett tulajdonrészét az FHB-s befolyás alatt álló Magyar Takarék Zrt-nek – ezzel a cég tulajdonosai, leginkább a háttérben álló Spéder Zoltán a tavalyi jogszabályi változások révén a teljes takarékszövetkezeti szektor fölött döntő befolyásra tettek volna szert.

A szerzés alkotmányos korlátai

Csakhogy Bene Lajos bíró épp ezeket a jogszabályi változásokat tartotta az alkotmányos alapértékekkel, illetve konkrét alkotmányos rendelkezésekkel összeegyeztethetetlennek: szóbeli indoklásában egyértelművé tette, hogy a Magyar Takarék Zrt. tulajdonszerzését lehetővé tevő törvényi rendelkezések sértik a tulajdon védelmének, a vállalakozás szabadságának és a jogállamiság követelményének alkotmányos alapértékeit. A bíróság lényegében osztotta a felperes (az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség) azon álláspontját, hogy az adásvételt lehetővé tevő jogszabály a joggal való visszaélésnek minősül, mivel az állam jogszabályi köntösbe burkolt egyedi döntéssel beleavatkozik konkrét gazdasági szereplők konkrét tulajdonviszonyaiba, és ezzel a megoldással kizárja a jogorvoslat lehetőségét.

A bíróság egyértelművé tette, hogy az állam a közérdekre hivatkozva legitim módon is kikényszeríthette volna a tulajdoni viszonyok megváltoztatását – igaz, ilyesmire az ötvenes évek óta nem került sor Magyarországon. A végzés indoklása öt oldalon vezeti le a kifogásolt jogszabály alkotmányellenességét, miközben az érvelés főbb pontjai bemutatják az egész folyamat alapjogokat sértő voltát. Így az indoklás indirekt módon mintegy leírja, milyen eszközökkel és módszerekkel próbáltak helyet csinálni a takarékszövetkezeti szektorban a regulátor által preferált tulajdonosi körnek. (A történet a state capture egy tipikus esetének tűnik.)

A bíróság, hogy elkerülje az eljárás bonyolítását, két pont kivételével lényegében beállt az OTSZ nevében előterjesztett alkotmányjogi panasz mögé, illetve további pontokkal egészítette ki azt.

–       a szövetkezeti hitelintézetek gyakorlatilag nem léphetnek ki a (kötelezővé tett) integrációból; a bíróság szerint a szövetkezeti integrációban való automatikus és meg nem szüntethető részvétel aránytalanul és szükségtelenül korlátozza a szövetkezeti hitelintézetek és tagjaik cselekvési autonómiáját, ezért a törvény a tulajdonhoz fűződő alkotmányos alapjogokat sérti.

–       a törvény a Takarékbank számára alapszabály-módosítást, tőkeemelést és részvénykibocsájtást rendel el. A törvény szövege szerint ugyan a módosításokat közgyűlés keretében a részvényeseknek kell megszavazni, de az ennek elmaradása esetére kilátásba helyezett szankciók miatt a szavazás kényszer hatása alatt történik, tehát formális. A bíróság álláspontja szerint ez a rendelkezés – többek közt – azért alkotmányellenes, mert a joggal való visszaélés tilalmába ütközik. Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozata alapján ez történik akkor, ha a jogalkotó normatív szabályozási tárgykörben egyedi döntést hoz. A törvény kifogásolt pontja tartalmában jogalkalmazói aktus, mivel a konkrét közgyűlési határozatot helyettesíti. Így viszont – tekintettel, hogy jogszabályról van szó – az érintettek nem élhetnek jogorvoslattal. A törvény ezért a visszaélésszerű jogalkotás tilalmába ütközik.

–       az állam saját vállalkozásainak a Takarékbank Zrt-ben meglevő kisebbségi részesedését a törvény által kikényszerített alapszabály-módosítás útján többségi részesedéssé emelve gyakorlatilag átveszi a részvénytársaságok feletti rendelkezést. Az állam jogalkotási hatalmából eredő erőfölényét kihasználva olyan piaci előnyt szerez, ami a gazdaság többi szereplőjét nem illeti meg. Ezen az sem változtat, ha annak az állam maga csak átmenetileg kedvezményezettje, mivel az előny átadása esetén annak végső haszonélvezője saját erejéből nem tudná ugyanezt az eredményt elérni. Értsd: az állam hathatós beavatkozása nélkül az FHB és a hozzá köthető tulajdonosok nem lennének képesek a Takarékbank, és azon keresztül az egész szektor fölött ilyen mértékű befolyást szerezni. Ez összeférhetetlen az alkotmány által védett tisztességes gazdasági versennyel.

–       a törvény indoklása kimondja, hogy mind a szövetkezeti hitelintézetek, mind azok tagjainak jogait korlátozza, azzal, hogy ezek a korlátozások átmenetinek, továbbá szükségesek, mert a bankszektor biztonságát és a szükséges átalakítást szolgálják. A bíróság álláspontja szerint az alapjog korlátozásának átmenetisége nem legitimálja a korlátozást – itt ráadásul a korlátozás nem is átmeneti, mivel a Takarékbank eladás után is fönnáll. Ezen túlmenően nyilvánvaló, hogy gazdasági célszerűségből alapvető jog nem korlátozható.

–       Kérdéses, hogy a szektor stabilitásának biztosítása érdekében szükségszerű volt-e a törvényben előírt módon és mértékben a tagok tulajdonjogának korlátozása. Miért nem volt elegendő például az önkéntes betétbiztosítási alapok növelésével megoldani a szektor pénzügyi stabilitásából eredő kockázatok problémáját? Miért szükséges a takarékszövetkezeti szektorból már kilépett társaságok integrálása, ha a kilépést épp csak elkezdők integrálása nem az? Az Orbán család közeli barátjaként ismert Garancsi István tulajdonában lévő Duna Takarék megúszta az integrációt – szemben például az egykor takarékként, de már 2008 óta bankként működő Kinizsi Bankkal. Önmagában is megkérdőjelezi a korlátozásnak a közérdekre történő hivatkozását az a tény, hogy az átalakítás után létrejövő új, 1500 milliárdnyi betétállomány fölött rendelkező nagybankban akár 9 milliárdnyi befektetéssel teljes irányítási jogot szerezhet bármely befektető. Mindezek alapján a bíróság a törvény visszamenőleges hatályú, az eredeti állapotot visszaállító megsemmisítésére tesz javaslatot, egyúttal ideiglenes intézkedésként megtiltotta a másodrendű alperes Magyar Postának a tulajdonába került Takarékbank részvények eladását.

Mit állít tehát a bíróság indoklása a takarékszövetkezetek megszerzését célzó projekt software-éről, a szövetkezeti integrációs törvényről? Hogy sérti a tulajdonhoz való jogot, hogy a tulajdonviszonyokba való beavatkozás érdekében visszaélésszerű jogalkalmazást valósít meg, megsértve ezzel a jogállamiságot; hogy összeférhetetlen a tisztességes gazdasági versennyel, hogy gazdasági célszerűségekre hivatkozva korlátoz alkotmányos alapjogokat, miközben a közérdekre való hivatkozás nyilvánvalóan nem valós.

Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy az Alkotmánybíróság döntése jóval többről fog szólni, mint egy konkrét gazdasági tárgyú törvény alkotmányjogi megfelelőségéről. Még annál is többről, mint hogy egy, a kormánynak kedves oligarcha szerezhet-e irányító befolyást a lakossági pénzpiaci szektor egy része fölött. Végső soron arról, hogy a nem-piaci eszközökkel történő piacszerzésnek – vulgo: rablás – hol szab határt jogállam.

Becker András