„Egyetlen EP-képviselőnek sem kellett lemondania” – Margo Smit újságíró

Az oknyomozó újságírás korrupciót csökkentő hatásáról készíttetett felmérést (PDF) tavaly az Európai Parlament. Az uniós támogatásokkal való visszaélésekre fókuszáló tanulmányt az Európai Parlament egyik képviselője, Bart  Staes, a csalások elleni bizottság elnökhelyettese kezdeményezte azt követően hogy egy szlovák tévériportert, Martina Kubaniova-t kirúgták a közszolgálati tévénél betöltött állásából, mert az EU-támogatások körüli visszaéléseket és politikusok ebbéli érintettségét vizsgálta. A 2012. októberben bemutatott tanulmányt hét újságíró készítette, vezetőjük Margo Smit holland oknyomozó újságíró volt, aki munkájukról az idei Gőbölyös Soma-díj átnemadó ünnepségén beszélt.

86%

Év végéig még

14 672 646 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A díjátnemadón elhangzott beszédében azt mondta, hogy eddig egyetlen európai képviselőnek sem kellett lemondania korrupció miatt. Mi lehet ennek az oka?

Nem találtunk egyetlen olyan ügyet sem, amely Európai Parlamenti képviselő lemondásához vezetett volna – ettől persze még lehet hogy volt ilyen. Ez két dolgot jelent, egyrészt azt hogy mi újságírók nem dolgozunk fel elég ilyen ügyet, pedig bőven volna miről írni az uniós támogatások kapcsán, másrészt pedig azt, hogy nem találjuk eléggé izgalmasnak az uniós ügyeket, mint témát. Pedig ezzel sokat tehetnénk a képviselők és az egész rendszer elszámoltathatóságáért.

Talán az is oka ennek, hogy nem működik elég hatékonyan az igazságszolgáltatás?

Elképzelhető, mert például amikor az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) visszaélésre utaló jelet talál, ő maga nem jár el az ügyben, hiszen csak adminisztratív funkciókkal bíró szervezet, hanem az érintett tagország elé viszi az esetet, nekik kellene lépniük. És ezek a bírósági eljárások gyakran nagyon sokáig húzódnak.

Hogyan lehetne ezen változtatni?

Amíg a tagállamok nem kívánják, hogy az EU beavatkozzon az igazságszolgáltatási rendszerükbe, addig elég nehéz lesz felgyorsítani, hatékonyabbá tenni ezeket az eljárásokat. Ezt nem lehet Brüsszelből kikényszeríteni. Az segíthet, ha az újságírók nemcsak az ügyek kirobbanása körüli botrányokról, hanem a végkifejletükről is tudósítanának, mert talán elrettentő ereje lenne ha látható lenne, hogy igenis van büntetés. Márpedig miután a bíróság elé kerül egy-egy eset, a legtöbbször senki nem foglalkozik vele.

Miért nem dolgozzák fel az újságírók e korrupciós ügyek bírósági szakaszát?

Talán részben azért, mert nem találják annyira izgalmasnak, érdekesnek a bírósági eljárást, mint magát a csalás megtörténtét.

Az OLAF helyzetjelentése

Az Unió belső, csalás elleni szervezete (OLAF) saját jelentése (PDF) szerint a 2011-es év során 691.4 millió eurónyi szabálytalanul igénybe vett támogatásra derült fény, ennek nagy részét (524.7 millió euró) a strukturális alapoktól felvett pénzeknél, a vámügyeknél (113.7 millió euró) és a mezőgazdasági támogatásoknál (34 millió euró) találták. A felderített ügyek nyomán a tagországok összesen 511 év börtönt szabtak ki és 155 millió eurónyi bírságot vetettek ki az elkövetőkre.

A Soma-díj átnemadó ünnepségen elhangzott beszédében arra szólította fel az újságírókat, hogy ne csak az egyedi botrányokra figyeljenek fel, hanem igyekezzenek az ismétlődő, rendszerszerű problémákat felismerni. Mire gondolt? 

Hatalmas összegek mozognak Európában, és láthatóan vannak ismétlődő minták abban, ahogyan a cégek mindenütt igyekeznek a lehető legjobban profitálni ezekből a támogatásokból.

Mondana egy példát, hogyan?

Például a termékek címkézésénél: ha valaki nem szabvány szerinti terményt szabványosnak címkéz, akkor több pénzt kaphat. Lehet támogatás kérni akkor is, ha valaki nem művel meg egy területet néhány évig, és előfordul, hogy felveszik a pénzt és mégis bevetik az adott területet. Ezért lenne fontos, hogy az újságírók együttműködjenek, hogy lássák, ami Bulgáriában történik, azt esetleg Dániában is megcsinálják az uniós támogatásokkal. Ugyanakkor elég nehéz munka az effajta adatbányászat, még a saját országunkban is, nemhogy határokon átnyúlva. Viszont sokkal nagyobbat szólhat egy-egy sztori így. Annak idején Nagy-Britanniából indult az Európa hiányzó milliárdjai című projekt, amit a Financial Times egy brit oknyomozó non-profit szervezettel (The Bureau of Investigative Journalism), a BBC-vel és az Al-Jazeerával együtt indított: azt vizsgálták, hogyan és mire költik a strukturális alapokból származó pénzt a tagállamok. Közösen gyűjtötték össze az adatokat, aztán „visszaosztották” az egyes országoknak, ahol a helyi média feldolgozta azokat. Hasonló történt az agrártámogatások kapcsán is: néhány dán és brit újságíró összegyűjtötte a vonatkozó adatokat és elérhetővé tette a többi újságíró számára is a farmsubsidy.org honlapon.

Mi akadályozza leginkább az európai oknyomozó újságírók munkáját?

Leginkább az adatokhoz való hozzáférés jelent problémát: mind a 27 tagország különböző formátumokban küldi be a beszámolókat, jelentéseket Brüsszelnek. Van, aki szöveges dokumentumként, míg mások jelszóval védett PDF fájlként. Nagyon felkészült adatbányásznak kell lennie az újságírónak ahhoz, hogy sikeresen tudjon kutatni ezekben. Úgy tűnik, mintha direkt nehezítenék az adatokhoz való hozzáférést. A másik nagy probléma  a forrásvédelem. Ez, úgy hallottam, Magyarországon sem megoldott. Belgiumnak például kiváló forrásvédelmi szabályozása van 2005 óta. Akkoriban történt ugyanis, hogy a német Stern magazin brüsszeli tudósítója, Hans Martin Tillack lakását és irodáját bejelentés nélkül átkutatták, felszólították forrásai felfedésére, és vesztegetéssel vádolták. Ugyanakkor a mai napig vannak olyan uniós tagországok, ahol nincs információszabadság-törvény, például Spanyolország ilyen. Olaszországban van, de nem használható, Máltán pedig egy csomó kitétele van, például a külföldi állampolgárságú tudósítókat kizárja az adatigénylésekből.

Újságírói forrásvédelem: működik a Nemzeti Együttműködés Rendszere

Margo Smit értesülésével ellentétben az új magyar szabályozás szerint csak büntetőeljárásban és csak bírói döntés alapján lehet az újságírót a forrásának felfedésére kötelezni. Minderre csak akkor kerülhet sor, ha az információforrás kilétének ismerete az adott bűncselekmény felderítéséhez elengedhetetlen, az ettől várható bizonyíték mással nem pótolható, és az adott ügyben a bűncselekmény felderítéséhez fűződő érdek egyértelműen meghaladja az információforrás védelméhez fűződő érdeket. Tovább a teljes cikkre.

Hogyan fogadta az Európai Parlament a tanulmányukat?

Az egyik képviselő utána odajött hozzám és azt mondta, hogy másfél óráig beszéltek erről, ami ritkán fordul elő. De sajnos a szavakon túl semmi nem történt azóta, ami rendkívül frusztráló számomra.

Horn Gabriella

(Fotó: Bart Jochems, margosmit.nl)