Cikkek

Kérdőjelek az IdomSoft államosítása körül

November elején kormányhatározat született az elektronikus közszolgáltatási rendszereket fejlesztő és üzemeltető Idomsoft államosításáról. A kormányhatározat logikusan illeszkedik a nemzeti adatvagyonról szóló törvényhez, melynek fő törekvése hogy állami adatnyilvántartásokat ne magáncégek kezeljenek, ám rendkívül rövid határidőt szabott meg a tranzakció lebonyolítására, ráadásul a cég legfőbb megrendelőjének számító KEKHH elnöke, Vetési Iván közvetett üzleti kapcsolatban áll a kiszemelt cég tulajdonosával.

*******

2000-ben három exbelügyes, Gödry Ádám, Kertész Péter, és Kovács Zoltán megalapították az Idom 2000 Konzulens Zrt-t.  A céggel 2001-ben kötötte az első szerződést a Közigazgatási és Elektronikus Közszogáltatások Központi Hivatala (KEKKH) jogelődje, a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatala, azóta a mindenkori kormányzat udvari beszállítói.

A cég nevéhez fűződik a személyiadat- és lakcímnyilvántartás, a választójoggal nem rendelkezők nyilvántartása, az Integrált Gépjármű Felelősségbiztosítási Nyilvántartási rendszer, az Ügyfélkapu rendszer, az okmányirodai rendszer, a közös határellenőrzést szolgáló schengeni információs rendszer, a szabálysértési, az idegenrendészeti, a bűnügyi és az egyéni vállalkozói nyilvántartás, továbbá az összes eddigi (szabad) parlamenti, önkormányzati és EP-választás, valamint a népszavazások lebonyolítása.

A marokkói kapcsolat

Az informatikai rendszereket az Idom szerzői joga védi, így garantált az újabb és újabb állami megrendelés a mintegy 3,5 milliárd éves árbevételű cégnek. A 2010-es parlamenti választások előtt nagy visszhangot váltott ki a hír, hogy az Idom egyik alvállalkozóját, az É.B.SZ.K. Kft.-t eladták a marokkói Bhasil Mohammednek, aki nem szerepelt az idegenrendészeti nyilvántartásban és nem lakott Magyarországon. Az ő tulajdonszerzésével az É.B.SZ.K. Kft. gyakorlatilag fantomizálódott, emiatt több parlamenti párt aggódott a választások biztonságáért és tisztaságáért.

Érdekesség, hogy 2008. óta az Idom 2000 Zrt. vezérigazgatója, és 2010. júliusa óta részvényese is Deményné Kertész Krisztina, aki 2007-ig a KEKKH informatikai elnökhelyettese volt. 2010-ben Gödry Ádám kivált a cégből, helyét Schäffer István vette át, aki 1998 és 2009 között egyebek mellett a kormányzati közbeszerzéseket is intéző Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) főigazgatója volt.

Kormányváltás után

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) 2010-ben, a kormányváltás után felmondta az Idom Zrt.-vel Tátrai Miklós által 2008-ban kötött, állami vagyonnyilvántartás készítéséről szóló szerződést, mert a kataszter nem készült el a vállalt határidőre. 2011. októberében az MNV a Fővárosi Bírósághoz benyújtott keresetlevelében azt kérte, hogy a bíróság kötelezze 1 milliárd forint megfizetésére az Idomot az eredeti állapot helyreállítása és kártérítés jogcímén. Eközben, még 2010.december 31-én az Idom Zrt-ből a társaság vagyonának 94 százalékával kivált az IdomSoft Zrt., és a vagyonkezelő szerint emiatt fennállt a fedezetelvonás veszélye.

Az IdomSoft – mely honlapja szerint az Idom 2000 Konzulens Zrt. teljes körű jogutóda – elnöke Deményné Kertész Krisztina, többségi tulajdonosa pedig 2012.02.15-e óta Vertán György, aki kivásárolta a cégből Schäffer Istvánt. Vertán György a nyílt forráskódú szoftverek fejlesztőjeként ismert Tigra Informatikai Csoport tulajdonosa, melynek zászlóshajója a Tigra Computer és Irodatechnikai Kft. Vertán társaival 1996-ban alapította a Tigrát. Először kollégiumokban üzemeltettek fénymásolókat, majd később belevágtak a szoftverfejlesztésbe is. Ez utóbbival szép sikereket értek el, és ma inkább erről ismert a vállalat, de a kezdeti fénymásolást is megtartották profilukban, ez a Tigra Copy.

Államosítási szándék

A kormány 1481/2012. számú, november 6-án kelt határozata az Idomsoft államosításáról szól. A kormányhatározat szerint a kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy vizsgálja meg az IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság 100 százalékos részvénycsomagjának közvetett állami tulajdonba vételének lehetőségét oly módon, hogy a tranzakció megvalósulása esetén a vállalat a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (NISZ Zrt.) tulajdonosi joggyakorlása alá kerüljön és a nemzeti fejlesztési miniszter szakmapolitikai felügyelete mellett működjön.

A kormány arra is felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a vállalat tényleges piaci közreműködésével az MNV és a NISZ útján végezze el az IdomSoft teljes körű (pénzügyi és jogi) átvilágítását 2012. november 30.-i határidőre. A kormány továbbá felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az így megállapított, de legfeljebb – a tranzakció előkészítésével, valamint lebonyolításával összefüggő költségekre is fedezetet nyújtó – 1,51 milliárd forint összegkereten belül hozza meg a szükséges döntéseket, és amennyiben ez megalapozza, úgy intézkedjen annak végrehajtásáról 2012. december 10-ig.

A kormányhatározat logikusan illeszkedik az Országgyűlés által 2010. decemberében elfogadott nemzeti adatvagyonról szóló törvényhez, melynek fő törekvése az, hogy állami adatnyilvántartásokat ne magáncégek kezeljenek, ezért kimondja, hogy adatfeldolgozó a jövőben kizárólag államigazgatási szerv vagy 100 százalékos állami tulajdonban álló gazdasági társaság lehet a kiemelt nyilvántartások („nemzeti adatvagyon”) esetében. Meglepőnek tehát nem nevezhető a határozat, ám némi összeférhetetlenségi aggály felmerül vele kapcsolatban.

Vetési Iván többszörösen érintett

Mint korábban írtuk, az IdomSoft a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától (KEKKH) kapja az árbevételei nagy részét kitevő kormányzati megrendeléseket. A KEKKH elnöke 2010 óta Vetési Iván, aki az IdomSoft állami megvásárlását megelőző átvilágítást végző, és későbbi tulajdonos NISZ felügyelő bizottságának is tagja.

A cégkivonatokból látszik, hogy valami nincs rendben az IdomSoft államosítása körül. Vetési Iván 2006-ban alapította a Pareto Kft.-t, melynek székhelye: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Ugyanitt van a székhelye az IdomSoft-tulajdonos Vertán György-féle Tigra Copynak, és ez a telephelye a Tigra Computer – és Irodatechnikai Kft.-nek is. Mindez lehetne véletlen, hiszen a cím egy irodakomplexumot takar, de szándékosnak látszik.

Vetési 2011.11.15-én jegyeztette be ide a Pareto-t, és ugyanezen a napon lett ügyvezető a cégben Dénes Kinga Orsolya, aki a Tigra Copy ügyvezetője is. Vetési Iván tagsági jogviszonya 2012.08.21-én szűnt meg a Pareto Kft.-ben, és ugyanekkor lett a cég egyik tulajdonosa Dénes Kinga Orsolya, tehát vélhetően adásvétel történt kettejük között. A Pareto másik tulajdonosa jelenleg Varga Lajos.

A fentieket összegezve elmondható, hogy Vetési Iván

– az IdomSoft fő megrendelőjének számító KEKKH elnöke

– az IdomSoft-ot átvilágító, majd megvásárló NISZ felügyelő bizottságának tagja

– az IdomSoft tulajdonosával, Vertán Györggyel közvetett üzleti kapcsolatban van

Vetési érintettsége ezek alapján nyilvánvaló, ez pedig erősen megkérdőjelezi a tranzakció tisztaságát, ám a gyorsaságára talán magyarázatként szolgál. Normális esetben ugyanis teljes képtelenség, hogy egy IdomSoft nagyságú óriás teljes körű átvilágítására a hétvégéket is beleszámítva csupán 24 nap álljon rendelkezésre, majd 10 napon belül már le is bonyolítsák az adásvételt.

Erdélyi Katalin

(Címlapkép: innen.)

 

Megosztás