A szélsőjobb bejutott a madridi parlamentbe, a konzervatív párt összeomlott, a baloldal kormányozhat

Nem jött be a radikalizáció és a megosztottság a spanyol jobboldalnak: egy szélsőségesen durva kampány után kisebbségben maradt a baloldali és a nacionalista erők véd- és dacszövetségével szemben. A madridi parlamentbe először juthat be önálló pártként, 24 képviselővel a szélsőjobb, de az utolsó pillanatig esélyesnek tűnő jobb-szélsőjobb koalícióra határozott nemet mondott a polgárok többsége. A kiemelkedő választási részvétel elsősorban a mérsékeltebb és progresszív erőket jutalmazta, miközben a periférián tovább erősödtek a helyi nacionalista formációk, és gyengültek a nagyobb központosítást, Madrid és a spanyol nacionalizmus szupremáciáját hirdető pártok.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Minden előrejelzés szocialista győzelmet jósolt a vasárnapi parlamenti választásokra Spanyolországban, a nagy kérdés inkább az volt, a jobboldali vagy a baloldali blokk szerezheti meg a kormányzáshoz szükséges többséget. Olyannyira, hogy a kampány finisében valóságos pánik uralkodott a legnagyobb pártoknál, a legvadabb számok keringtek a szélsőjobb előretöréséről, és nem akadt elemző, aki jóslatokba bocsátkozott volna a végkifejletről.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Vasárnap este azonban egyértelművé vált, hogy a kiemelkedőnek mondható, 75,75%-os részvétel a baloldali, illetve a mérsékeltebb erőknek kedvezett egy rendkívül szélsőséges, polarizáló kampány után, amelyet még mindig a katalán krízis határozott meg.

Az egy héttel ezelőtt még mindig 30 százalékra becsült bizonytalanok végül nem maradtak otthon, hanem elmentek szavazni, és a végső eredmények alapján úgy tűnik, hogy a többség egyértelműen nemet mondott a radikalizációra, a megosztottságra és a gyűlöletkeltésre. Legalábbis erre utal, hogy a félelmekkel szemben 10 százalékon maradt a szélsőjobboldali Vox eredménye, és a mérsékelt szavazókról megfelejtkező két jobboldali erő, a konzervatív Néppárt (Partido Popular, PP)  és a jobbközép Ciudadanos (Polgárok, C’s) is a várakozásokon alul teljesített.

A közös kormányzásra készülő jobbos „tripartito” legfőbb üzenete az volt, hogy ők a garanciái Spanyolország egységének, amelyet nemcsak a katalán szeparatisták vagy a jobbára ETA-pártinak bélyegzett baszk nacionalisták fenyegetnek, hanem a velük és a „kommunistákkal” lepaktálni készülő baloldali erők is. A választók ezzel szemben azt üzenték, hogy a társadalmi többség jóval mérsékeltebb, és nem akarja megkockáztatni, hogy egy rasszista, homofób, a feminista vívmányok ellen mozgósító, legfőképp pedig Spanyolország soknemzetiségű voltát és sokféleségét tagadó párt és annak eszméi határozzák meg a politikát.

Az újjászületett

11 év után először sikerült győzelemre vinnie a Spanyol Szocialista Munkáspártot (Partido Socialista Obrero Español, PSOE) a 47 éves Pedro Sáncheznek, akit Alejandro G. Iñárritu és Leonardo DiCaprio filmjére célozva már Újjászületettnek is neveznek. Sánchezt ugyanis 2016-ban megpuccsolták párton belüli riválisai, miután megpróbált koalícióra lépni az újbaloldali Podemosszal. Ennek ellenére a következő választáson sikerült visszaszereznie a főtitkári széket, majd tavaly júniusban megkockáztatott egy bizalmatlansági szavazást a korrupciós ügyei miatt meggyengült, és kisebbségben kormányzó Néppárttal szemben.

És a kísérlet váratlanul sikert hozott, a 350 fős törvényhozásban mindössze 85 képviselővel rendelkező szocialisták mellett ugyanis felsorakoztak a periférikus autonómiák – azaz a baszkok, katalánok, valenciaiak stb. – baloldali, illetve nacionalista pártjai.

Spanyolország már nem következmények nélküli ország: megbukott a korrupt jobboldali kormány

Teljesen váratlanul győzött az összefogás a rendkívül tagolt spanyol parlamentben: péntek délelőtt a madridi Kongresszusban 8 párt képviselői szavazták meg a konzervatív kormány leváltását célzó bizalmatlansági indítványt. A negyven éves demokrácia legkorruptabbnak bizonyult formációja távozik a hatalomból, csaknem 7 év után, miután a korrupciós ügyek és súlyos politikai hibái egyszerre okozzák vesztét.

Azóta Sánchez kisebbségből kormányzott, elsősorban az újbaloldali Podemosra támaszkodva, és több progresszív intézkedést is sikerült tető alá hoznia. A minibálbér 22 százalékos növelése január 1-től, az „apaszabadság” 8 hétre való emelése a gyermek születése után, 30 ezer új közhivatalnoki állás és a nyugdíjak korrekciója is arra utalt, hogy a megszorítások végtelenül hosszú, évtizedes uralma után eljöhet a jóléti politikák ideje.

A kísérletnek végül lényegében a katalán függetlenségpárti erők vetettek véget, amikor nem voltak hajlandóak megszavazni a költségvetést, és ezzel elkerülhetetlenné vált az új választások kiírása. Az egy hónappal a tartományi és önkormányzati választások elé időzített voks eredménye azonban ismét Pedro Sánchezt igazolta vissza. Nemcsak a néhány éve még a szakadék szélére sodródott PSOE képviselőinek számát tudta növelni 123 főre, de a jobboldali pártok triójához képest jelentős előnyre tett szert, és potenciális szövetségeseivel stabilizálhatja a kormányzást.

Az egy és oszthatatlan Spanyolország védelmében

A radikalizáció és a megosztottság egyáltalán nem jött be a spanyol jobboldalnak, amely egyértelműen uralta a kampányt, akárcsak a korábbi hónapokat. A konzervatív Néppárt történelmi mélypontra került: a még nem végleges eredmények szerint eddigi 137 képviselőjének több mint felét elvesztve, 66 honatyát küldhet a parlamentbe. De a számos korrupciós ügy és belső harcok által is meggyengített PP összeomlásából az „újjobboldali” Ciudadanos sem tudott igazán hasznot húzni. Albert Rivera pártja hiába számíthat 32 képviselő helyett immár 57-re, a PP sarkába érve, ez az előretörés nemcsak alacsonyabb, mint a párt remélte, hanem a jobboldali erők rivalizálása ezúttal nem növelte, hanem csökkentette a tábor befolyását.

Albert Rivera a múlt keddi tévévita után; forrás: Facebook.

Végezetül a szélsőjobboldali Vox, a kampányfinisben forgó közvélemény-kutatásokat és saját reményeit cáfolva, nem tudott 10 százaléknál magasabb arányban támogatókat szerezni. Igaz, nemcsak az tűnik jelentős teljesítménynek, hogy Francisco Franco halála óta először tudtak önálló szélsőjobbos erőként bejutni a madridi törvényhozásba, de a szinte a semmiből támadt 2,67 millió szavazat is. Ez 24 képviselőhöz és saját frakcióhoz elég lesz, de a remélt jobbos-szélsőjobbos kormányzáshoz azonban már nem. Az így összesen 147 jobbos képviselőnek ugyanis nincsenek potenciális szövetségesei a parlamentben, sőt, leginkább ellenségeket szereztek maguknak az utóbbi év során.

A kudarc okai a magas részvétel mellett a választási rendszer sajátosságaiban, és a jobboldali blokk stratégiájában keresendők. A részben arányos, viszont a kisebb lakosságú megyék javára torzító, és ezzel a legnagyobb pártokat segítő választási rendszer – miután évtizedeken át kedvezett az egyetlen tömegpártba sűrített jobboldali erőknek – ezúttal szankcionálta a megosztottságot és a PP relatív gyengeségét.

De ezen túl, az egyértelműen a szélsőjobb nótáját fújó, és a megosztó, sőt gyűlöletkeltő retorikát teljes mellszélességgel felvállaló PP és Ciudadanos annyira bíztak benne, hogy jobbszélről lehet megnyerni a választást, hogy megfelejtkeztek a mérsékelt szavazókról. Ők pedig, a vasárnapi adatok szerint nagyrészt úgy döntöttek, hogy nem támogatják a jobboldal honvédő háborúját, hanem a PSOE-nak adják voksukat.

Emellett, a legfőbb ellenségnek kikiáltott nacionalisták és szeparatisták földjén a szavazók masszív részvétele súlyos csapást mért az uszító, és az autonóm közösségek kompetenciáit megnyirbálni óhajtó, központosító, illetve spanyol nacionalista erőkre.

A Néppárt elvesztette maradék két baszk képviselőjét is, de ami ennél sokkal fájóbb, a jóval népesebb Katalóniában is nullához közelít, mindössze egy képviselőt küldhet Madridba az eddig is elég szánalmas 6 helyett (összesen 48-ból). És hiába vérzett el a PP, ebből a Ciudadanos sem tudott hasznot húzni: az egyre inkább autonómiaellenes és elvileg liberális programja ellenére kemény nacionalista retorikát felvállaló Rivera Baszkföldön ma sem rúghat labdába, de szülőföldjén, Katalóniában sem tudott növekedni a 2016-os számokhoz képest.

A két párt, amelynek kisebbségi koalícióját tavaly december óta Andalúziában kívülről támogatja a Vox, ezúttal nyíltan arra készült, hogy a szélsőjobbal kormányozhat. Pablo Casado, a PP vezére múlt pénteken, a nyilvánvaló kétségbeesés jeleként már arról beszélt, hogy a Vox nemcsak helyet kap majd kormányában, de voltaképp semmi különbség sincs az ő pártja és a szélsőjobb formációja közt.

Pablo Casado egy márciusi kampányeseményen. Forrás: Facebook.

Ha még emlékszünk, a Vox először tavaly decemberben, az andalúz választásokon tett szert országos jelentőségre, a kampány gyakorlatilag a 2013-ban alapított párt témái körül forgott, amelyeket szépen összefoglal a tegnap a párt Twitterén megosztott kép:

⚔?? ¡Qué comience la batalla! #PorEspaña pic.twitter.com/TVgdcP1Kw5

— VOX ?? (@vox_es) 2019. április 28.

A köztársasági zászlók, és baloldali, illetve feminista és LMBTQ-jelképek mellett a politikai sajtó vezető médiáit, a 6-os csatornát, a Ser rádiót és az El País újságot is ott találjuk. Ahogy az andalúz választások kapcsán írtuk, a Vox civilizációs háborújában minden elfért, ami egy kortárs szélsőjobb formáció puttonyában található, különös tekintettel a baszk és katalán nacionalisták és függetlenségpártiak, és a „velük szövetkező progresszió” elleni indulatokra.

A mostani kampányban is nagy szerepet kapott a feministák elleni harc, elsősorban a slágertémává váló, nők elleni erőszak kérdése kapcsán. De a Vox elnöke, Santiago Abascal pénteki meetingjén azt is hosszan fejtegette, miért igazán patrióta mese a Piroska, és miért árulás, hogy az iskolákban indoktrinációt, agymosást végző erők (értsd: progresszívek, állatvédők és dzsenderideológusok) be akarják tiltani.

?? CIERRE DE CAMPAÑA ??

? Viernes, 26 de abril.
⏰ 20:00 horas.
? Plaza de Colón de Madrid.

? #PorEspaña pic.twitter.com/9Q3P8IQUhF

— VOX ?? (@vox_es) 2019. április 26.

A spanyol nép és Spanyolország védelmében mozgósító Vox a fentiek mellett a dicső múlt, a bikaviadalok és a vadászat védelmét is életbevágónak tartja, akárcsak az effektív életfogytiglan bevezetését, és azt, hogy minden háznál legyen lőfegyver. Ezen túl, gazdasági programja inkább a felső osztályoknak kedvezne, és – a magyar kormánypárti sajtóban használt „bevándorlásellenesség” helyett – a párt elsősorban a vallási-kulturális tekintetben különböző országokból tartóztatná fel a migrációt.

Ez összefügghet olyan megfontolásokkal, hogy pl. az andalúziai mezőgazdaság külföldiek nélkül fenntarthatatlan lenne, de ez persze egyáltalán nem akadályozza abban a pártot, hogy számos eszközzel uszítson a bevándorlók és menekültek ellen, illetve „áthatolhatatlan” falat álmodjon a marokkói enklávék határára.

Reconquista Andalúziában: a szélsőjobb történelmi sikere vet véget a 36 éves szocialista uralomnak

December 6-án ünnepelte Spanyolország alkotmányos berendezkedésének negyvenedik szülinapját, ami egyúttal a Franco halála utáni demokratikus rendszer pirosbetűs ünnepe is. Négy nappal korábban, e négy évtizedes demokrácia történetében először jutott parlamenti képviselethez szélsőjobboldali erő az országban.

Megunták a permanens csatazajt

A katalán krízisre hónapok óta permanens kampányt építő jobbos stratégiára – nem meglepő módon – egyértelműen nemet mondtak a még az országos átlagnál is magasabb, 77,6%-os arányban szavazó katalánok, de piros lapot kapott a függetlenségpárti erők legradikálisabb szárnya is. A Carles Puigdemont volt elnök nevével fémjelzett párt, amely évtizedeken át uralta Katalóniát (most épp JxCat-Junts néven) egy képviselőt vesztett, miközben koalíciós partnere, a Köztársasági Baloldal (Esquerra Republicana Catalana, ERC) 9 képviselőjét 15-re növelte.

Az ERC, melynek listavezetője és több jövendő képviselője is előzetes letartóztatását tölti 2017 ősze, illetve 2018 tavasza óta (a függetlenségi népszavazás megszervezése  és ennek következményei miatt), előre jelezte, a baszk nacionalistákhoz hasonlóan, hogy bizonyos feltételekkel készek támogatni Sánchezt. Viszont minden erejükkel azon lesznek, hogy az ellenük hergelő, és az autonómiák jogait megvágni készülő jobboldal, sőt, az autonómiák megszüntetését követelő szélsőjobb ne kerülhessen a kormány közelébe.

A választás eredménye azt igazolta vissza, hogy a nemzeti lobogókba burkolózó és egyfolytában Spanyolország megvédéséről szónokló, az ellenfeleket  hazaárulókként tételező kampányról a többség úgy gondolja, hogy a nemzeti egységet épp ez a megosztó stratégia veszélyezteti.

Őket igazolja az a tény is, hogy a legutóbbi választás óta éppenséggel nem gyengült, hanem erősödött a függetlenségpárti és nacionalista erők támogatottsága a periférián.

További tanulság az is, hogy a spanyolok többsége, bármit is mesélt nekik a néplélekről, a családról, a női és férfi szerepekről és a józan észről és a múlt dicsőségéről a szélsőjobb, annyira mégsem szeretnék, hogy újra az abortuszhoz való jog, a már konszenzusosnak tűnő feminista értékek vagy a szexuális kisebbségek jogainak megkérdőjelezése legyen terítéken, vagy olyan kérdésekről szóljon a politika, hogy tarthat-e otthon mindenki fegyvert. Legalábbis egyelőre.

Illetve az, hogy a soknemzetiségű, és az autonómiák kompetenciáit megbecsülő területi modellnek nemcsak a periférián, hanem az egész országban akadnak támogatói. Végezetül pedig az, hogy a 2017 óta gyakorlatilag stagnáló katalán krízis megoldása nem lehet még több spanyol nacionalizmus, mert ezt sem a társadalmi többség, de ami talán még fontosabb, maguk az érintettek sem támogatják.

Azaz, erővel nem fog menni: idővel el kell ásni a csatabárdot, és be kell látni, hogy nem a tárgyalótermekben fog megoldódni az ország legsúlyosabb politikai válsága, hanem a párbeszéd és a politikai megoldások eszközeivel.

A folytatódó kampány színfalai mögött megkezdődtek a tárgyalások

A 176 fős abszolút parlamenti többséghez Sáncheznek paktumokra lesz szüksége. A kisebb balos formációk mellett elvileg számíthat az Unidas Podemos 42 képviselőjére. Ez, a Podemos és a hagyományos radikális baloldali formációk, így az Egyesült Baloldal (Izquierda Unida, IU), és kisebb periférikus balos erők, elsősorban a barcelonai polgármester, Ada Colau pártjának szövetsége.

Pablo Iglesias leadja szavazatát. Forrás: Facebook.

A Podemos főtitkára, Pablo Iglesias a kampány során többször jelezte, hogy akár koalícióra is lépne Sánchezzel, vasárnap esti nyilatkozata azonban már nyíltabban utalt a várható nehézségekre, és türelmet kért a szerinte bonyolult tárgyalások elé. A szocialisták ugyanis az utolsó pillanatig önálló felhatalmazásért kampányoltak, és elég valószerűtlen, hogy a párt jobbszárnya belemegy egy koalíciós kormány létrehozásába. A miniszterelnök-helyettes hétfő reggel már ki is jelentette, hogy egyedül próbálnak kormányozni, a Podemos pedig nyilván igyekszik majd nagyon drágává tenni ezt a lehetőséget.

Nem véletlen, hogy vasárnap este, a párt madridi székháza előtt a Sánchezt ünneplő aktivisták és szimpatizánsok egyik kedvenc szlogenje úgy szólt, hogy „Riverával nem!”, azaz nem szabad a Ciudadanosszal lepaktálni. A számok alapján ez lenne a legegyszerűbb megoldás az egyenletre (123+57=180) és a stabil kormányzásra.

Ennek az opciónak, amelyről már többször bebizonyosodott, hogy a mérvadó gazdasági és véleményformáló elit legkedvesebb forgatókönyve, csak elvileg lehetne akadálya, hogy Albert Rivera mindennek elmondta Sánchezt a kampány során, többek között azt állítva, hogy „likvidálni akarja Spanyolországot, ezért nemhogy koalícióra nem lépne vele, de még a sarokig sem kísérné el”. A nagyvállalatok érdekképviselete egyébként kedden jelezte, azt várja a két nagy jobboldali erőtől, hogy támogassák tartózkodásukkal Sánchezt, és kerüljék el, hogy annak a Podemosszal kelljen szövetkeznie.

A magát középre pozicionáló párt korábban már kötött alkut a jobb- és baloldallal egyaránt, ezúttal azonban elkötelezte magát egy jobbos irányvonal mellett. Igaz, ilyen kérdésekben Riverának volt már néhány pálfordulása, viszont a PP meggyengülésével lehetősége nyílik arra, hogy az ellenzék vezető erejeként tételezze magát, ebben az esetben a koalíció persze kizárt.

Ha marad mégis a balos együttműködés, Sánchez elvileg számíthat a baszk nacionalisták hagyományosan pragmatikus segítségére: a szintén megerősödő Partido Nacionalista Vasco (PNV) szokás szerint megkéri az árát a támogatásnak, de megkímélheti a kormányfőt attól, hogy a kevésbé szalonképes, a jobboldal által kvázi terroristaként kezelt pártokat is be kelljen vonni az alkukba. Ilyen pl. a katalán ERC vagy a baszk Bildu, amelyek jó eredményéhez szintén hozzájárulhatott, hogy egyértelműen jelezték a választóknak, nem akadályozzák meg egy balos kormány létrejöttét.

Az alig egy hónap múlva esedékes újabb választások, amelyek az Európai Parlament mellett az autonóm közösségek és a helyi önkormányzatok összetételét is felülírják majd, nyilván tovább bonyolítják az egyeztetéseket. Nem valószínű, hogy május vége előtt teljesen kitisztulna a kép. A kampány tehát folytatódik, de e döntő csata után a zárt ajtók mögött folyó béketárgyalások feltehetően nagyobb súllyal esnek majd latba, mint az elmúlt hónapokat meghatározó nyílt konfrontáció – mielőtt május 26-án eljön az igazság újabb pillanata.

Dobsi Viktória

Kiemelt kép: vasárnap este a győzelmet ünneplő Pedro Sánchez, forrás: Facebook.