Elkaszált egy mutyigyanús közvilágítási tendert az egri testület, 15 másik kiderült
Az egri beruházás csak egy eleme lett volna az évek óta tartó sorozatnak.
Az egri beruházás csak egy eleme lett volna az évek óta tartó sorozatnak.
Már januárban, a tenderkiírás megjelenésekor beszámoltunk róla, hogy szinte biztosra vehető a B+N Referencia Zrt. győzelme a megadott feltételek miatt.
A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ új épülete egyszerre hajaz majd templomra, csűrre és palotára is az ígéret szerint.
Ráadásul kétszer is sikerült nekik ez a mutatvány: egyszer tavaly nyáron, egyszer pedig most márciusban. Az új tender értéke nettó 2,5 milliárd forint.
A szavatosságot 18 hónapra csökkentették az előző kiíráshoz képest, pedig korábban éppen azért kellett közel 190 ezer darabot leselejtezni, mert lejártak.
Amennyiben a feltételezésünk helyes, nemcsak bírságra számíthatnak az általunk vizsgált eljárások résztvevői, de akár kizárásra is sor kerülhet.
A megbízásért Mészáros Lőrinc ZÁÉV-je és Paár Attila WHB-ja szállt harcba – utóbbi lett a győztes.
Mivel azonban más nem tett ajánlatot, a közbeszerzési eljárást eredménytelennek nyilvánították.
A két részből álló közbeszerzi eljárásra egyedül a Nielsen jelentkezett, el is nyerték az eredtileg félmilliárdosra becsült megbízást.
Az a Dél-Konstrukt Építőipari Zrt. nyerte a tendert, amely a munkálatok előző szakaszát is végezte. A hotel felújítása már 5 milliárd forintnál tart.
A kormányhivatal harmadszor is engedélyt adott az eredeti, gigantikus tervekre, de a környezetvédők ezúttal is megtámadták azt.