Freedom House: a magyar sajtó bedarálása a demokrácia leépítésének eszköze
Ma már demokráciákban, köztük az Egyesült Államokban és európai országokban is veszélyben van a sajtószabadság, miközben ez még öt...
Ma már demokráciákban, köztük az Egyesült Államokban és európai országokban is veszélyben van a sajtószabadság, miközben ez még öt...
Gázszerelőből lett polgármester, majd az ország egyik leggazdagabb embere. Kedden lemond a polgármesteri posztjáról, így ezután gyakorlatilag elérhetetlen lesz a...
Az Európa Tanács parlamenti bizottságának (PACE) több tagjával szemben is “erős korrupciós gyanú” merült fel, illetve a testület több...
Meg kell tanulnunk, hogy egy választási kampányban a látvány is fontos – erről beszélt az Átlátszónak Hadházy Ákos, miután...
Pápay György publicista 2017 őszén indította el azt a mozgalmat, amely taktikai szavazásra buzdította a választókat. A hódmezővásárhelyi polgármesterválasztást februárban megnyerő Márki-Zay...
Ellenzéki összefogást, civil szerveződést, azonnali közös cselekvést sürgettek a demokráciáért tartott fővárosi tüntetés szónokai szombaton. A múlt szombati tüntetés...
Egységes ellenzéki összefogást, civil szerveződést, azonnali közös cselekvést sürgettek a demokráciáért tartott fővárosi tüntetés szónokai szombaton. A múlt szombati...
Csütörtökön konferenciát rendezett a Transparency International Magyarország „Összeférhetetlenség mint csalási kockázat” címmel. A meghívott uniós tisztviselők, civilek és újságírok...
Adatigényléses kálváriánk sikeresen zárult: előző cikkünk megjelenése után néhány nappal a Rákóczi Szövetség megmondta, mennyibe kerül a hódmezővásárhelyi diákok...
Szájer József, a Fidesz néppárti delegáltja azt írta a választások után uniós képviselőtársainak, hogy a Fidesznek elsöprő médiaerővel szemben...
Rogán Antal feltalálótársa, akinek cége ellen az OLAF nyomoz, a határvédő kerítésbiznisz fideszes haszonélvezője, a NER üzletelő utazó diplomatája...