elátkozott építőipar

Félkész, életveszélyes házat kapott az olimpikon 91 millióért – egyre többen panaszkodnak az Imperial cégcsoportra

Több olyan család történetéről is beszámoltunk, akik az Imperial név alatt működő cégeket bízták meg a házuk felépítésével. Interjúalanyaink félbemaradt építkezésekről, vitatott számlákról, egymást váltó cégekről és felszámolási eljárásokról számoltak be az Átlátszónak. Cikksorozatunk második részében további károsultak történeteit mutatjuk be: egy olimpikon például több mint 90 millió forintot fizetett a cégnek, ám a háza nem készült el, és az igazságügyi szakértő szerint a megépült része is életveszélyes. Az Imperial szerint azonban minden rendben – sőt, szerintük a panaszosok tartoznak a cégnek.

Volt, akinél a délelőtt felhúzott fal délutánra kidőlt, egy másik pár házába pedig a megrendelt és kifizetett 3 rétegű ablakok helyett az olcsóbb, 2 rétegűeket építették be. Többen feljelentést tettek, de a rendőrségi nyomozás még folyamatban van, a károsultak pedig hiába futnak a pénzük után.

Január közepén számoltunk be arról, hogy félbemaradt építkezések, vitatott számlák, egymást váltó cégek és felszámolási eljárások rajzolódnak ki az „Imperial” név alatt működő építőipari vállalkozások körül. Az általunk megszólaltatott károsultak súlyos kivitelezési hibákról, elhúzódó jogvitáról és elveszett milliókról számoltak be, történeteik hátterében pedig egy összetett cégháló és egy alapítvány neve bukkant fel újra és újra.

Most újabb panaszosok történetét mutatjuk be, egyik sem vidám. Van bennük például egy napon belül ledőlő fal, 6 millió forintról 34 millióra dráguló gépészet, életveszélyes házrész, hajléktalan ügyvezető, sikertelen végrehajtási eljárás és csalás miatti rendőrségi nyomozás.

Beszéltünk olyan műszaki ellenőrrel, akit egy magánszemély bízott meg annak érdekében, hogy az Imperial által nála végzett házépítési munkálatokat felügyelje. A szakértő már a kezdeti munkafázisokban, a családi ház alapozásánál súlyos kivitelezési hibákat tárt fel a betonozás és a vasalás során, ezeket pedig jelezte a megbízó és a kivitelező felé is.

De mivel többszöri kérésre sem sikerült a hibákat maradéktalanul kijavítani, a műszaki ellenőr az építkezés leállítására tett javaslatot. Ezt azonban az Imperial nem fogadta el, arra hivatkozva, hogy a műszaki ellenőrrel ők semmilyen kapcsolatban nem állnak, ezért nem kötelesek szót fogadni neki.

Egy olimpikon 90 millió forintot bukott

Kopasz Bálint olimpiai arany- és bronzérmes kajakozó az Imperial Házépítő Holding Kft.-vel szerződött 2023-ban. A sportoló a kajakozásból származó bevételéből szeretett volna egy családi házat építtetni, ám más károsultakhoz hasonlóan az ő ingatlana sem készült el teljesen. Ráadásul az igazságügyi szakértő szerint a megépült részt nem a terveknek megfelelően készítették el, amit pedig megcsináltak, az helyenként életveszélyes.

„Az interneten találtam rá az Imperial Holdingra, a honlapjuk nagyon meggyőző volt. Kiválasztottam egy nekem tetsző típustervet, és az egyeztetést követően szerződést kötöttünk. Néhány nap múlva kaptam egy 22,5 millió forintos előlegszámlát, amit ki is fizettem – engedményezési eljárással egy másik, Vitruvius Építőipari Vállalat Kft. nevű cég számlájára utaltam.”

A Vitruvius Építőipari Vállalat Kft.-t 2009-ben alapították, kezdetben sokféle profillal rendelkezett, többek között ingatlanos, PR, oktatási és ékszerkereskedelmi tevékenysége is volt. A céggel szemben több alkalommal indult végrehajtás, legutóbb 2025 szeptemberében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal indított ellene ilyen eljárást. Ügyvezetői között megtalálható Bartha Ágnes is, aki interjúalanyaink szerint pénzügyes munkakört tölthet be az Imperial céghálóban, ugyanis több számlát is tőle kaptak.

Nogradmegyeihirlap 20211227 arcanum

Kopasz Bálint a 2021-es tokiói olimpián nyert aranyérmet (forrás: Nógrád Megyei Hírlap 2021. december 27./Arcanum)

Miután Kopasz Bálint fizetett a Vitruviusnak, elkészíttették a terveket, majd felajánlottak a férfinak egy lehetőséget: ha előre kifizeti az anyagok árát, akkor azzal elkerülheti az áremelkedést és a tartalékkeret bevonását. Ez akkoriban valóban reális ajánlatnak tűnt, hiszen az építőipari anyagok ára sokszor és gyakran emelkedett. Az olimpikon így a  Vitruvius Kft.-nek elutalt még több mint 68,5 millió forintot.

„Gyakorlatilag kifizettem a ház teljes árát, 91 millió forintot.”

A szerződés szerint a kivitelező a teljesítést 9 hónapos határidővel vállalta, ám az építkezés – korábbi interjúalanyaink házaihoz hasonlóan – jelentősen csúszott. Ennek okáról Bálint többször is érdeklődött, de Virág Gergő mindig azzal nyugtatta: minden rendben, a dolgok haladnak. A kivitelezési véghatáridőt közben közösen módosították, mert az eredeti talajcsavarok nem voltak megfelelőek a talajminőség miatt.

Néhány hét elteltével az olimpikon ismét kérdőre vonta az Imperialt, egyúttal visszakérte az általa befizetett összeget, mert még egy kapavágás sem történt a telkén. Virág Gergő erre azt írta neki, hogy tudomása szerint minden rendben van, és a befizetett összeget amúgy sem tudnák visszaadni, mert azt már az építőanyagokba fektették. (Az anyagokról viszont utóbb kiderült, hogy nem is a Danish Fabrik technológiához használt faanyagok, hanem könnyűszerkezetes ház építéséhez használatosak.)

A cég ezután gyorsan felhúzta a falakat, de mivel Bálint háza a teljesítési véghatáridő után is tető nélkül állt és ázott, az olimpikon ügyvédhez fordult, hogy felmondja a szerződést és érvényesítse jogi igényét. Az Imperiál szerint a cég még ekkor sem volt késedelemben: arra hivatkoztak, hogy előre nem látható okok (talajcsavarok rossz mérete, valamint az építkezésen dolgozó ács könyöktörése és munkából való kiesése) miatt csúszott az kivitelezés. Az Imperiál továbbra is szerette volna folytatni a házépítést, ám Kopasz Bálint ebbe már nem ment bele.

Életveszélyes lett, ami elkészült

Közben az olimpikon igazságügyi szakértőhöz fordult, aki megállapította, hogy  az elkészült fal- és födémszerkezet nem azonos a tervben meghatározott Danish Fabrik technológiához rendelt műszaki megoldással, valamint több ponton statikai hibák is felléptek:

„A gerenda vízszintes hasadása már meg is indult, lényegében életveszélyes állapot. A földszint feletti födémen egymás mellé helyezett pallógerendák a többszöri átázás miatt kissé meggörbültek.”

A szakértői jelentésben az is szerepel, hogy

„a tartószerkezeti dokumentáció nem volt alkalmas a lakóépület megvalósítására. Ennek hiányában a kivitelezést nem lett volna szabad megkezdeni!”

Az akkori műszaki készültség utáni továbbépítés az igazságügyi szakértői vélemény alapján gazdaságtalan, hiszen a hibák kijavításának végösszege megközelíti a 40 millió forintot.

Vízszintesen meghasadt gerenda

Vízszintesen meghasadt, utólag félig lekezelt gerenda.

Kopasz Bálint egyezségi ajánlatot küldött az Imperialnak, melyben felajánlotta, hogy a cég vegye meg a házat a telekkel együtt, fejezze be, és értékesítse. Erre azonban a kivitelező úgy nyilatkozott, hogy nem képes egy összegben megvásárolni az ingatlant, és mivel nincs saját tulajdonú ingatlana, azt sem tudja biztosítékként bevonni.

Az Imperial ehelyett azt ajánlotta fel, hogy alapítsanak 130 millió forint értékben jelzálogot Bálint saját tulajdonú (el sem készült) házára, kezesként pedig a cég tulajdonosát vonják be, ha a vételár kifizetésére nem kerül sor. Ebbe érthető módon az olimpikon és ügyvédje nem ment bele.

Az ügyben tehát megállapodás nem született, az életveszélyesnek ítélt házat Bálint elbontatta, és rendőrségi feljelentést tett. A pénzét viszont a mai napig nem kapta meg.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a rendőrséget, ahonnan csak annyit közöltek, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság csalás gyanúja miatt nyomozásokat folytat, de az eljárások érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módjukban adni.

Kopasz Bálint ügyvédje szerint az elkövetési forma nem egyedi, klasszikus módszerrel (új technológia, ígérgetés, pénzösszeg azonnali továbbutalása, munka megkezdésének jelentős csúszása, ígérgetés, gyanú altatása további ígéretekkel) csalták ki ügyfele és a többi sértett pénzét. A befizetett összegek útja azonban jól nyomon követhető, és a résztvevő magánszemélyek személyes felelőssége is megállapíthatónak látszik, így reális esélyt lát arra, hogy ügyfele visszakapja a pénzét. „Azt tanácsolom, hogy azok, akik Bálinthoz hasonlóan kárt szenvedtek, kapcsolódjanak be a büntetőeljárásba sértettként, és jelentsék be polgári jogi igényüket. Ezen felül indítsanak polgári pert nemcsak a gazdasági társaságok ellen, hanem a részt vevő magánszemélyek személyes felelősségének megállapítása és az összeg visszakövetelése iránt” – mondja Dr. Horváth Z. Péter ügyvéd, a károsult jogi képviselője.

 A délelőtt felhúzott fal délutánra ledőlt

Gyuri és felesége, Nóri (interjúalanyaink nevét megváltoztattuk) az agglomerációban vásárolt egy telket, és házuk megépítéséhez (mivel éppen Covid-időszak volt) az interneten kerestek kivitelezőt. A szerződéskötést több online és egy személyes találkozó előzte meg Virág Gergővel. A szerződést először a Perm-Samara Invest Kft.-vel kötötték meg, ám később Virág kérésére átszerződtek az Imperial Házépítő Holding Kft.-hez.

„A munkálatok az elején hamar megkezdődtek, ám az alap kitűzése nem volt pontos, így a már megöntött alap a tervekhez képest 30 centivel nagyobb lett. Ezt jeleztem Gergő felé, mondtam neki, hogy ez a gerendák méretére is hatással lesz, de ő ezzel érdemben nem foglalkozott.”

Gyuri elmondása szerint a falazás során 6-7 brigád is megfordult az építkezésen, sőt volt olyan is, hogy a reggel felhúzott fal délutánra kidőlt. Arra is volt példa, hogy a munkások a falazás végén úgy ítélték meg, hogy az általuk készített fal nem stabil, ezért szándékosan kidöntötték.

Kép2

Alapozás során szétrepedt zsalukő.

„Hiába jeleztem Gergő felé, hogy a nagyobb alap miatt hosszabb, nagyobb gerendákat kell rendelni, ő megrendelte az eredeti tervek szerint kiírt gerendákat. Hónapokat kellett várni a jó méretű gerendák megérkezésére, addig az építkezés állt. Ezen időre – mint kiderült – Gergő a zsalut bérelte, és egy üzenetben arra kért, hogy a bérlési költségeket (kb. 3 millió forint) fizessük felesben. Erre én nemet mondtam, innentől a viszonyunk megromlott.”

Mivel közeledett a kivitelezési szerződésben rögzített határidő, és látszott, hogy a ház nem fog elkészülni  időben, Gyuriék az Imperial kérésére módosították a határidőt.

„Nem sokkal ezután Virág Gergő átkalkulálta a teljes költségvetésünket: a tető például plusz tizenhárommillió forinttal drágább volt, mint az eredeti költségtervezetben szereplő ár. A gépészetre, a villamos munkákra és a fennmaradó kőműves munkákra is brutálisan megemelt költségtervezetet kaptunk, pl. a gépészetre eredetileg 6 millió forintos ajánlatot adtak Gergőék, majd a módosítás már egy 34 millió forintos ajánlatról szólt. Ezt nyilvánvalóan nem tudtuk elfogadni, így személyes találkozót kezdeményeztünk Gergővel, aki a helyszínen azt mondta, hogy újrakalkulálja az árakat.”

Gyuriék végül elfogadták az újratárgyalt költségvetésből az ablakok anyagdíját, a tetőépítést és a gépészeti anyagdíjat, majd előfinanszírozták a teljes gépészeti anyagdíjat, valamint a tetőépítés egy részét is.

„A tetőépítés fázisában folyamatosan olyan részszámlákat kaptunk, amelyek ellentmondtak a szerződésben foglalt ütemtervnek, illetve az új megállapodásunknak is, és pontatlanságokat is tartalmaztak, így ezeket nem fizettük ki. Az ablakok időközben elkészültek, de az Imperial nem akarta leszállítani nekünk őket, ezzel akartak minket zsarolni, hogy fizessük ki a helytelen tételeket tartalmazó engedményezési számlákat.  Az ablakos szakemberek kerestek meg azzal, hogy az anyagdíj 70%-át kapták csak meg. Mivel itt már teljes bizalomvesztés alakult ki az Imperial felé, megegyeztem az ablakosokkal, hogy kifizetem nekik a fennmaradó több mint 2,5 milliót, ők pedig beszerelik az ablakokat.”

718c2744 408c 4be8 bac8 86be1c79b714

Pontatlanul kiszabott szarufa.

Gyuri és Nóri hasonló módon jártak el a ház gépészeti anyagait illetően is, ugyanis elmondásuk szerint hiába fizettek ki 17 millió forintot gépészeti anyagokra, azokat az Imperial nem építette be, nagy részüket pedig be sem szerezte.

„Elkeseredésemben én magam hívtam fel a gépész alvállalkozót, hogy mi a helyzet a nagyobb gépekkel. Közölte, hogy pár dolog a raktárában van. Elmentem oda, de a legértékesebbet, a hőszivattyút nem találtam meg, csak a hozzá tartozó klímaegységeket, amiket magammal vittem, hiszen kifizettem, az én tulajdonomat képezték. A gépészeti anyagokkal kapcsolatban hónapokon keresztül hitegettek, hogy mit sikerült beszerezniük vagy mit nem. Sajnos, jó pár hónap alatt rá kellett jönnünk, hogy soha nem látjuk viszont ezt az összeget, egyszerűen benyelte tőlünk Virág Gergő.”

Gyuriék több olyan számlát is kaptak eközben, amelyekhez engedményezési szerződéseket is csatolt az Imperial annak érdekében, hogy ne a Házépítő Holding Kft. számlaszámára utalják a kért összeget, hanem az Imperial Holding Danish Fabrik Kft.-nek, az U & B 2000 Kft.-nek vagy a Humán Innováció Alapítványnak – a legutóbbinak Virág Gergő a kurátora.

Feljelentést tettek sikkasztás gyanúja miatt

Miután az Imperial megtudta, hogy az ablakokat Gyuriék beszereltették, a cég szerződésszegésre hivatkozva felmondta a szerződést, és fizetési meghagyást kezdeményezett a házaspár ellen. Annak ellenére, hogy Gyuri és Nóri már közel 70 milliót kifizetett, és a ház még nem volt kész, holott az eredeti szerződés szerint 79 millió forintba került volna kulcsrakészen.

„Ezen a ponton már mi is ügyvédhez fordultunk, felszólítást küldtünk a cégnek, aki ezt vitatta és azt írta: „anyagi követeléseink kiegyenlítéséig a birtokjogunkat a területen fenntartjuk, és kifejezetten megtiltunk minden ott történő további munkavégzést.”

Ezt követően Gyuriék polgári pert indítottak, és bírósági meghagyást kezdeményeztek közel 30 millió forint értékben az Imperial Házépítő Holding Kft.-vel szemben.

A pert meg is nyerték, ám az Imperiál hónapokig nem fizetett nekik.

„Ügyvédi tanácsra beterjesztettünk egy felszámolás elrendelése iránti kérelmet, melynek során az Imperiál a tartozását elismerte, és 45 napos fizetési haladékot kért. A haladék után sem fizettek, így a bíróság megállapította a cég fizetésképtelenségét, és elrendelte a felszámolását. A cég erre azt mondta, hogy köztünk egyezség zajlik, holott erről szó nem volt. Az ügyet végrehajtóhoz vittük, ahol azonban nem foglalkoztak vele érdemben.”

Gyuri és Nóri azonban nem csak polgári pert indított, hanem büntetőfeljelentést is tett sikkasztás bűntettének gyanúja miatt.

„Ennek közel egy éve már, az ügyet befogadták, de tanúvallomásra a mai napig nem került sor, annak ellenére, hogy az ügyvédem ezt többször írásban kérte.”

A Perm-Samara Invest Kft.-vel szemben a bíróság törvényességi felügyeleti eljárást indított, majd 2025-ben törölte a gazdasági társaságot, ám ezt több végrehajtási eljárás is megelőzte. Cégvezetői közt Bartha Ágnes és Molnár Ádám is megtalálható volt – csakúgy mint több Imperial nevű cégben.

Salétromos falak, hajléktalan ügyvezető

Anita és Csaba (a nevüket megváltoztattuk) 2017-ben került kapcsolatba Virág Gergővel, amikor az Alpok-line Innovációs és Szolgáltató Kft.-vel szerződést kötöttek. A kivitelezés 2017 tavaszán kezdődött, ám nyáron a tetővel gondok akadtak, amit a pár jelzett a cég felé.

„Ezt követően arra kértek, hogy több ütemet is fizessünk ki előre, az volt a varázsszavuk, hogy haladjunk. Mi ezt meg is tettük, összesen 7 ütemet fizettünk ki a 10-ből. Belekezdtek néhány előre kifizetett folyamatba, de a házat azonban végül sosem fejezték be, pedig a kulcsrakész átadás határideje 2017 decembere volt.”

Anita és Csaba 2018-ban felkért egy teljesítésigazolási szakértő szervet, hogy vizsgálja meg a házuk készültségi fokát. A helyszíni szemle során készült jegyzőkönyv szerint

„az építmény készültségi foka nagyban eltér a kiadott és kifizetett teljesítési igazolásokban szereplő 70%-os készültségtől. A technológiai sorrendek és a szakma alapvető követelményeinek be nem tartása végett sok a javítandó szerkezet (leázott, salétromos falak, hőhidas megoldások, alámosott sávalap, alapozás nélküli beton előlépcső). A homlokzati nyílászárók nem szerződés szerint vannak leszállítva, részben beépítve, mivel nem 3 rétegű, hanem 2 rétegű üvegezéssel készültek. Az érvényben lévő energetikai rendeletben előírt követelményeknek nem felelnek meg.”

Beázott épület

Az épület belső része elázott, a falak salétromosak.

Ezt követően Anita és Csaba több ügyvédi felszólítást is küldött a kivitelezőnek, hogy folytassa a munkát, és fejezze be a házat. Közben a cég ügyvezetésében is személyi változás következett be, a korábbi ügyvezetőt (Bende Saroltát) egy másik ember váltotta (Kalocsai Pál), akiről egy, a megrendelők által felbérelt követeléskezelő kiderítette, hogy a címe egy hajléktalanszállóra van bejegyezve.

Az Átlátszó birtokába jutott irat szerint 2018-ban Kalocsai eltiltás hatálya alatt állt, ezért a cégbíróság az Alpok-line Kft. ügyvezetőjeként is törölte őt a cégnyilvántartásból.

Az már a vádiratból derül csak ki, hogy Kalocsai névleg és tudtán kívül lett ügyvezető a cégben.

„Az ügyben feljelentést tettünk, nyomozás indult, az ügy bírósági szakban van, jelentős értékre elkövetett csalással vádolják Virág Gergőt. A vádirat szerint nekünk 16 millió forintos kárt okozott. A házunkat végül egy másik cég fejezte be.”

Nem tudják behajtani a követelésüket

Tibor (a nevét megváltoztattuk) ugyan nem egy teljes ház megépítésére szerződött az Imperiál Házépítő Kft.-vel, ám a munkát nála sem fejezték be.

„A már meglévő házamon szerettem volna fűtéskorszerűsítést csináltatni, ehhez az interneten kerestem kivitelezőt. Rábukkantam az Imperial honlapjára, ami nagyon meggyőző volt, így felvettem velük a kapcsolatot.”

Tibor az egyeztetéseket követően 2022 márciusában megkötötte a szerződést, mely anyagköltséggel együtt kb. 6 millióról szólt, és tartalmazta a kazán beszerelését, valamint a víz-gáz-fűtésszerelési és villanyszerelési munkálatokat is. Tibor párja az összeg felét előlegként elutalta az Imperiálnak.

A férfi elmondása szerint a munkálatokat májusban kezdték, a cég részéről ekkor egy szerelő jelent meg nála. A munkálatokat a szerződés szerint júniusban kellett volna befejezni, ám erre nem került sor.

„A nyár folyamán én magam segítettem a szerelőnek, hiszen egyedül volt. De többször előfordult olyan, hogy hiába ígérte, hogy jön, végül mégse jött. A szerződésben vállalt feladatoknak csak egy részét készítette el. Ezt követően decemberben meguntam a hitegetést, és mondtam neki, hogy ha nem jön a  cuccaiért, kiteszem azokat az utcára.”

Tibor a munkálatok során a cég szerződésben megnevezett ügyvezetőjével (Molnár Ádámmal) sosem találkozott, Virág Gergővel viszont többször is beszélt telefonon. Ilyenkor számon kérte, hogy hol van az Imperial által küldött szakember, Virág viszont mindig azzal hárított, hogy az Imperial megbízta a szakembert a feladatok elvégzésére, ezért a csúszás a szerelő felelőssége.

Tibor ezt követően felmondta a szerződést, majd bírósághoz fordult. Az ítélet szerint az Imperiál Házépítő Kft.-nek több mint 1 millió forintot és a hozzá tartozó késedelmi kamatot kellett (volna) megfizetnie neki, valamint át kellett (volna) adnia a beszerelt eszközökről szóló dokumentumokat, jótállásokat és számlákat. Az Imperiál azonban önként nem teljesített, így Tibor végrehajtóhoz vitte az ügyet.

Mivel a cégnek sem lefoglalható vagyona, sem ingatlana  nem volt, a végrehajtó az összeget nem tudta behajtani rajta.

Tibor és párja ezt követően feljelentést is tettek, ám azt a rendőrség elutasította, mivel a hatóság szerint a csalás ténye nem megállapítható, mert a cég a teljesítést elkezdte. A rendőrség szerint a felek közötti szerződésből származó vita feloldása nem tartozik a büntetőeljárás körébe.

Viraggergo fanny 20231011 arcanum

Jótanácsok Virág Gergőtől a Fanny 2023. október 11-i számában (forrás: Arcanum)

Az ügyvezető a panaszosokra mutogat

Az Imperial nevű cégek ügyvezetője, Szántó Éva Emília korábban azt nyilatkozta az Átlátszónak, hogy az Imperial működése stabil, és néhány „problémás” ügyfél visszajelzései nem tükrözik a cég valós működését. Virág Gergő megkeresésünkre akkor úgy reagált, hogy ő a Humán Innováció Alapítvány kuratóriumi elnöke, nem pedig a cég vezetője. Az Alapítvány azonban (megszűnése előtt) több Imperial nevű céget is tulajdonolt.

Ezen cikkünk elkészítése során is megkerestük őket, választ viszont most csak Szántó Éva Emíliától kaptunk. Kérdéseinkre kifejtette, hogy szerinte az előző cikkünkben valótlan állításokat tettünk, ugyanis az Imperial álláspontja szerint a panaszosok tartoznak a cégnek, és nem fordítva. Kérdésünkre arról tájékoztatott, hogy

„az Imperiál HÁZÉPÍTŐ holding Kft. mindösszesen 2022.03.04. és 2023.04.26. között volt a cégcsoport része. Ezt követően értékesítésre került. A cég felszámolása 2024.12.06-án kezdődött meg – több mint másfél év múlva.  Semmi köze az Imperial Holdingnak a cég felszámolásához, az értékesítés után az üzleti működésére nem láttunk rá.  Ezzel kapcsolatban az Imperial holdingot semmilyen felelősség nem terheli. Nem az Imperial Holdingot számolták fel.  Ez a cég a felszámolás kezdetekor már több mint másfél éve teljesen függetlenül működött az Imperial holdingtól.”

A független működésnek némileg ellentmond azonban az, hogy a cég elérhetősége az Opten adatbázisa szerint  a mai napig [email protected]. Ráadásul, a Kopasz Bálinttal folytatott levelezésben egy aláíráson (még 2023. május végén is) az Imperial Holding Group cégszerű aláírás szerepel.

Szántó szerint „Virág Gergő (a Humán Innováció Alapítvány kuratóriumi elnöke) már nem kommunikál ügyfelekkel, nem végez operatív munkát sem az irodában, sem az építkezéseken, csupán korábban, 2-3 évvel ezelőtt részt vett, besegített időnként az értékesítésben és az online marketing feladatokban. Azonban jelenleg, és már jó ideje nem végez ilyen tevékenységet. Nem tart ügyfelekkel kapcsolatot, nem dolgozik a cégben.”

Interjúalanyaink nagy része azonban Virág Gergővel beszélt és egyeztetett a kivitelezés során, sőt, az Átlátszó korábbi, [email protected] címre küldött megkeresésére is Virág Gergő válaszolt.

S habár Szántó az Átlátszónak az állítja, Virág Gerő már rég nem dolgozik az Imperialnál, 2025 végén több olyan PR-cikk is megjelent a sajtóban, amely szerint Virág a cég marketing vezetője. 2024-ben pedig a Kis-és Középvállalkozások Magazinjában az Imperial Holding cégvezetőjeként hivatkoznak rá.

Szántót kérdeztük az engedményezési szerződések kapcsán is. Szerettük volna megtudni, hogy miért alkalmazzák ezt az eljárást. Szerinte

„az engedményezés egy megszokott gyakorlat abban az esetben, ha az alvállalkozó ezt kéri, mert pl. bizalmatlan a céggel szemben, vagy korábban még nem dolgoztak együtt.”

Bár a Vitruvius korábban valóban nem szerepelt egyetlen – a korábbi interjúalanyokkal kötött – szerződésben sem, bizalmatlanságra aligha hivatkozhatott, ugyanis a Vitruvius vezetője az engedményezési szerződés megkötésének pillanatában az a Bartha Ágnes volt, aki már több Imperial nevű cégben is tisztséget töltött be.

Ilyen engedményezési eljárásra került sor például a  Imperial Házépítő Kft. és a Vitruvius Építőipari Vállalat Kft. között Kopasz Bálint esetében is. A nő Bálint részére számlákat is küldött, a levélváltások az Imperial Holding Group Imperiál Házépítő Holding Kft. aláírással voltak ellátva.

Signal 2026 02 03 112047

A cikkben szereplő cégek és a közöttük lévő kapcsolat.

Szántó az olimpikon ügyével kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a kivitelezést nem az Imperial Holding végezte, hanem a Házépítő Holding Kft. (a cég korábbi neve: Imperiál Házépítő Holding Kft. volt), éppen ezért nem tudnak róla, hogy életveszélyességre vonatkozó problémák merültek volna fel a szerkezettel.

„Amit tudunk, hogy a kivitelezés sajnos félbeszakadt. Ennek a részleteit nem ismerjük.”

Hozzátette: náluk évente több mint 100 kivitelezésből egyetlenegy esetben sincs élet-vagy balesetveszélyes szerkezet. Ahogy még soha nem történt személyi sérülés sem. Az Imperial Holding felelősen dolgozik, ilyen hibákat nem vét. Természetesen ha hibákat vétenek, azt minden körülmények között kijavítják, de ilyen súlyos hibák nem fordulnak elő. Szerinte az Imperial Holding minden tekintetben gondosan jár el a kivitelezések során, szakembereket alkalmaz, és vállalja a felelősséget.

„Sajnos az építőiparban nagyon kevés az olyan cég, amelyik hozzánk hasonlóan felelősséggel jár el. Ezért nehéz nekünk, mert sokan egy kalap alá vesznek bennünket ezekkel a cégekkel.  Éppen ezért igyekszünk transzparensen, példamutatóan működni, és kitűnni a rossz gyakorlatok közül minél élesebben.” – tette hozzá Szántó.

Szántó Éva Emília megkeresésünkkor sérelmezte, hogy az elégedett ügyfeleket nem szólaltattuk meg, ugyanakkor cikkünkben nem állítjuk, hogy ilyenek nem lehetnek. Az Átlátszó azonban nem reklámfelület, hanem problémás, közérdeklődésre számító eseteket feltáró újságírói csapat, és éppen azért szólaltatunk meg ebben a cikkben is egyrészt több érintettet, másrészt magát az érintett céget is, hogy mindenki álláspontját megjelenítsük a szakma szabályai szerint.

Szabó-Gödri Rita

A cikk elkészítéséhez az archív anyagokat az Arcanum adatbázisa szolgáltatta. A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: az olimpikon háza.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

5 000 Ft 10 000 Ft 20 000 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.

Támogatom PayPal-adománnyal

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42