Heti lapszemle

Adósságban úszik a rendőrség, a kormány egy erdélyi egyetemet támogat

Népszava: A rendőrség is úszik az adósságban, intézményenként már 4-5 milliárddal tartozik a beszállítóiknak

Július végén 79,5 milliárd forint volt a költségvetési intézmények kifizetetlen és lejárt tartozása, ez 400 millió forinttal kisebb, mint az előző havi – derül ki a Magyar Államkincstár (MÁK) adataiból. A 79,5 milliárd forintból az egészségügyi intézmények tartozása 46,8 milliárd forint volt – ez az intézményi tartozásállomány 62 százaléka –, vagyis a fő probléma továbbra is a kórházak, egészségügyi intézmények alulfinanszírozottsága. De van másutt is gond: a legnagyobb adós mára a Készenléti Rendőrség lett, amely már 5,5 milliárd forinttal tartozik a beszállítóinak. A nem-fizetők sorában a következő az Országos-Rendőrfőkapitányság 4,2 milliárdos tartozással, majd a Budapesti Rendőr-főkapitányság 4 milliárd Ft tartozással.

G7: Egy rejtélyes magyar vállalkozó papíron tizenötször gazdagabb Mészáros Lőrincnél

A korábban teljesen ismeretlen Donor Zrt.-ben a tavalyi beszámoló szerint 2023 végén 6534 milliárd forintnyi vagyon volt. Mindezt úgy, hogy a céget tavaly november végén alapították, és egy zuglói ikerház egyik felébe van bejegyezve az M3-as bevezetője mellett. Ráadásul bevételei, kiadásai, sőt a jelek szerint alkalmazottai sincsenek. Tulajdonosának van egy másik cége is: a Brasil Államkötvény Hasznosító Zrt. eszközállománya durván 400 milliárd forinttal meg is haladja a Donorét. A cégek egyetlen részvényese egy korábban ismeretlen, Máltán élő magyar üzletember, T. János György, aki ez alapján Európa ötödik, a világnak pedig 36. leggazdagabb embere kellene, hogy legyen – akkora vagyonnal, ami másfélszer nagyobb, mint az ismert 100 leggazdagabb magyaré együttvéve.

RTL: 560 millió forinttal támogatják a magyar adófizetők a kolozsvári Sapientia egyetem újabb ingatlanának felújítását

„A magyar kormánynak az a feladata, hogy segítse a fiatalokat a Kárpát-medencében, hogy olyan jövőjük legyen, amire bizton támaszkodhat a nemzet. Ezért a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) újabb belvárosi ingatlanának felújítását támogatják 560 millió forinttal Kolozsváron” – jelentette be Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter pénteken az erdélyi városban. A főterhez közeli műemléképület a korszerűsítése után a Makovecz-program vendégtanárainak és a szakkollégiumoknak biztosít otthont. Az ingatlant 2021-ben vásárolta meg a Sapientia Alapítvány a magyar kormány támogatásával.

444: A magyar külügy cégének irodavezetője és az orosz belügy hivatalos beszállítója volt az Amerikában csempészésért letartóztatott férfi anyja

Egy amerikai ügyészségi közleményből derült ki, hogy letartóztattak egy Horváth Bence nevű 46 éves férfit San Franciscóban, mert a vádak szerint katonai minőségű Motorola rádiókat akart Dubajon keresztül Oroszországba csempészni a szankciókat kikerülve. A lap azonosítani tudta a magyar állampolgárságú, legalább húsz éve Spanyolországban élő férfit. Kiderült, hogy Horváth anyja korábban a magyar külügyminisztérium háttérintézményének, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség moszkvai partnerirodájának volt a vezetője – tavaly márciusig, az iroda bezárásáig.

Vg: Hadiipar: újabb fegyvergyár épül Magyarországon

Legutóbb majdnem napra pontosan egy hónapja állt termelésbe a legújabb hadigyár itthon, amelyben lőszerek készülnek Várpalotán. Most pedig a csehországi székhelyű Colt CZ csoport jelentette be, hogy bővíti kézifegyvergyártását magyarországi telephelyén, Kiskunfélegyházán. A Colt CZ és a magyar állam közös cége, a tavaly bejegyzett Colt CZ Hungary Zrt. jelenleg az Arzenál Fegyvergyár Zrt. kiskunfélegyházi telephelyén kialakított fegyvergyártó üzem területén, annak meglévő gyártási kapacitásait és tudásbázisát felhasználva végzi.

Címlapkép: Magyar Rendőrség/Facebook

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42