Kúrián a pécsi buszper, késő fizetések miatt perelnek balmazújvárosi óvodai dolgozók
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
A szegedi püspöki stadion melletti véderdő helyére még 2018-ban terveztek építeni egy katolikus általános iskolát és gimnáziumot – időközben kiderült, hogy három edzőpályát is tartalmaz a beruházás. Ez azonban egy erdő kivágásával járt volna, ami ellen hevesen tiltakoztak a helyiek. A Szeged-Csanádi Egyházmegye ezért végül úgy döntött, hogy Mórahalom lesz az otthona a projektnek – írja a Szegeder.hu.
Lemondott Balog Zoltán a Magyar Református Egyház zsinati elnöki pozíciójáról. A Nyugat.hu emlékeztet: Balog korábban elismerte, hogy támogatta a „pedofilmentő” K. Endre kegyelmi kérelmét, ezzel ő is hibázott. De mivel a döntést nem ő hozta meg, a felelősség őt nem terheli. És bár bocsánatot kért, nem mondott le az egyházánál betöltött vezetői tisztségről. Végül azonban mégis erre kényszerült. Balog ugyanakkor püspökként az egyháznál marad.
Dr. Heindl Péter pécsi jogász, civil aktivista évek óta „javítja/igazítja ki” a kormányzati plakátokat, miután azok szerinte jogellenesek, törvénysértők. Emiatt két eljárás is folyik ellene, az egyik ügyben a napokban született volna jogerős ítélet. Ez elmaradt, de a bíróságról kifelé jövet Heindl már egy újabb kormányzati plakátot ragasztott át – számolt be az akcióról a Szabad Pécs.
Alekszej Anatoljevics Navalnij orosz ellenzéki politikus a 3. számú büntetőtelepen halt meg 2024. február 16-án. Az elmúlt években több alkalommal próbálták eltávolítani az élők sorából Putyin egyik legismertebb ellenzékét, legutóbb 19 év börtönre ítélték. Halála miatt az Oroszországi Föderáció debreceni főkonzulátusa kerítésénél többen mécseseket és virágot helyeztek el – olvasható a Debreciner cikkében.
Tavaly év végén nyitott ki újra a szolnoki Tisza Szálló gyógyfürdője, amit nagyon vártak már a szolnokiak. Aztán pár nap után be is zárt. A Szol24.hu információi szerint az ok a megnövekedett víz- és csatornadíj. A létesítmény június elsejével nyithat ki újra, jelenleg zajlanak a tárgyalások a vízművekkel egy méltányosabb vízdíj érdekében.
Nyitókép: Novák Katalin és Balog Zoltán a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesének első kiállítási egysége ünnepélyes megnyitóján 2022. május 19-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásErről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!