Heti lapszemle

Deutsch Tamás stadionüzemeltetést tanít, 10 milliárdba került tavaly augusztus 27-e

24.hu: Megtaláltuk a tavalyi Szent István napi rendezvények összköltségét, a médiakampány drágább volt, mint a tűzijáték

A lap a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) honlapján megtalálta a tavaly augusztus 20-i tűzijáték – amit a kedvezőtlen időjárás-előrejelzés miatt egy héttel később, agusztus 27-én tartottak – költségeit. A közérdekű adatok közé feltöltött dokumentum szerint a rendezvény teljes költsége 10 milliárd 300 millió forint volt. Ebből a tűzijáték és az ahhoz tartozó, valamint az állami rendezvényekhez kapcsolódó rendezvénybiztosítás 3,2 milliárd forintba került. A médiaköltség közel 2 milliárd forintra rúgott, az egységes arculati megjelenésre 351 millió forintot költöttek, és 4,5 milliárd forintba kerültek a programsorozathoz kapcsolódó rendezvények engedélyeztetései, a tervezések, a technikai, biztonsági és logisztikai feladatok ellátása.

MKKP: Ami még egy fideszes polgármester szerint is „Pokorni bulija” volt – AZ Öveges-program a Hegyvidéken

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt bemutatta, „hogyan ette meg az egykori oktatási miniszter, Pokorni Zoltán kerületében a Fidesz “oktatási holdudvara” a kerületnek az Öveges program keretében oktatásfejlesztésre adott EU-s százmilliókat és hogy hány szálon kötődnek az ezeken a közbeszerzéseken nyertes cégek Béres Istvánhoz, Pokorni Zoltán örökös tanácsadójához, valamint magához a polgármester kapcsolati hálójához”.

444: Deutsch Tamás stadionüzemeltetést tanít a Milton Friedman Egyetemen

Három tárgyat is tanít Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Milton Friedman Egyetemen (korábbi nevén: Zsigmond Király Főiskola): Köz- és magánjog I-II., Sportdiplomácia, Labdarúgó stadionok üzemeltetése. Deutsch 2010 óta az MTK elnöke, de 1998-tól 2002-ig sportminiszter is volt. Akkoriban az ő nevéhez fűződött a 4 milliárd forintos stadion-beléptetőkapus fejlesztési program, ami végül kudarcba fulladt.

Telex: 271 milliót csalhatott el Joób Márton szegedi képviselő és köre, de szerinte szerepe tisztázódni fog

A Belügyminisztérium irattárában iratok átvizsgálásával folytatódik az a per, melyet még tavaly nyár elején indított a HVG, hogy megtudja végre, mi áll a koronavírus-járvány elleni operatív törzs üléseinek jegyzőkönyveiben. Az iratokat az állam nagyon nem akarja kiadni: először döntés-előkészítő jellegükre hivatkoztak, majd állításuk szerint titkosították a dokumentumokat, sőt egy külön kormányhatározattal is igyekeznek blokkolni az információk nyilvánosságra kerülését.

Címlapkép: Tűzijáték a Duna felett Budapesten 2022. augusztus 27-én. MTI/Lakatos Péter

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42