Megvette az állam a Nemzeti Sportot, eltűnt a mohácsi kincsek egy része
Hvg.hu: A Szerencsejáték Zrt. cége megint szétosztott egymilliárdot a csókosok között
Az állami lottócég milliárdos szponzorpénzeiből jutott a nyáron Tóth Gabi koncertszervező cégének, az ATV igazgatósági tagja több vállalkozásának, és kétszer is kapott pénzt Szijjártó Péter sógorának érdekeltsége. Részesült a keretből a Nemzeti Vágta szervezője, Zoób Kati divattervező cége, Havasi Balázs zongorista vállalkozása és egy KDNP-közeli társaság is.
Napi.hu: A magyar állam megszerezte a cseh repülőgépgyáras céget és a Nemzeti Sportot
Magyar állami tulajdonba került a cseh katonai repülőgépgyártó megvásárlásához MFB-hitelt kapott HSC Aerojet Zrt., amelynek Szalay-Bobrovniczky Kristóf jelenlegi honvédelmi miniszter volt a többségi tulajdonosa. Az államé lett Orbán Viktor kormányfő kedvenc sportlapja, a Nemzeti Sport is – derül ki a Magyar Közlönyből.
G7: Két év alatt 35 milliárdnyi profitot hozott az állami megrendelésekkel kitömött takarítócég
Múlt hét végén, négy hónapos késéssel közzétette 2021-es beszámolóját a B+N Referencia Zrt. Ahogy arra a társaság állami megrendelései alapján számítani lehetett a takarítócégként induló, de ma már magát létesítményüzemeltetőként definiáló vállalat hatalmasat nőtt. A 2021-es évet több mint 127 milliárd forintos árbevétellel zárta, ebből ráadásul bő 22 milliárd adózott nyereség soron is megmaradt. Mind a kettő hatalmas növekedés a korábbi évekhez képest: a cég öt esztendővel korábban még csak néhány milliárdos forgalmat, és 100 millió forint alatti profitot hozott.
Szabad Európa: 1969-ben megtalálták a mohácsi kincset, de most újra keresi a múzeum, mert szóltunk nekik, hogy egy része eltűnt
Már 2011 óta tudhattak arról a pécsi Janus Pannonius Múzeum szakemberei, hogy Magyarország egyik legjelentősebb éremleletének több mint fele eltűnt, azonban nem verték nagydobra. A lap kérdései nyomán belső vizsgálatot indított a múzeum igazgatója, miután felhívták a figyelmét arra, hogy az 1969-ben Mohácson megtalált 1. számú éremleletből 10.450, míg a 2. számúból 3762 ezüstdénár hiányzik.
RTL.hu: Csak dísznek van az uniós pénzből telepített napelem négy kisvárdai iskolán, pedig milliókat spórolhatott volna a tankerület az adófizetőknek
Mondjuk, ha mennek, abban sem lett volna mindenütt köszönet. Volt, ahol a paneleket sikerült egy fal mögé rakni, máshol meg az északi oldalra, ami pont az ellenkezője annak, amit a szakértők tanácsolni szoktak. A Házon kívül stábja négy olyan iskolát talált a kisvárdai tankerületben, ahol soha, egyetlen percet sem működött az uniós támogatásból telepített napelemes rendszer. Az ide tartozó 15 iskola korszerűsítésére összesen 250 millió forintot költöttek el. Ha mindenhol működött volna a rendszer, akkor milliókat lehetett volna spórolni az áramszámlákon.
Címlapkép: Orbán Viktor és kedvenc lapja 2018. január 29-én (fotó: a miniszterelnök Facebook-oldala)
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
- Bankkártya
- Átutalás
- PayPal
- 1%
- Így is támogathatsz
- Belföld
- Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogatom PayPal-adománnyalHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁSAjánló
Megvette a NER a Blikket, titkolja a CÖF a Békemenet költségét
Heti lapszemlénk.
Lezsák Sándor musicalt ír, Orbán apja eljárást indított Hadházy Ákos ellen
Heti lapszemlénk.


Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!