Heti lapszemle

Bármennyit kifizet a kormány az orosz gázért, készül az erdélyi Trónok Harca

444: Szijjártó kijelentette: annyit kérnek az oroszok a gázért, amennyit akarnak, kifizetjük

A külügyminiszter egy hete járt Moszkvában, hogy a gázbeszerzésről tárgyaljon Szergej Lavrovval. Arra a felvetésre, hogy az orosz gáz ára jelentősen nőhet a közeljövőben, Szijjártó úgy reagált, hogy „ma annyi az ár, amennyit az eladó mond, és a vevő vagy megveszi, vagy nem veszi meg”. Hozzátette: „Meg fogjuk venni a földgázt. Ennek a pénzügyi konstrukcióját a kormány számunkra biztosította. Innentől kezdve a vásárlás, az már kereskedelmi megállapodás kérdése lesz.”

Népszava: Átnevezték, majd lefejezték, most pedig fel is számolják Vitézy Dávid fővárosi beruházásokért felelős cégét

„Az NKK mint önálló intézmény megszűnik. A párhuzamos állami struktúrák megszüntetése érdekében, projektjeit az Építési és Beruházási Minisztérium (ÉBM) veszi át” – írta a lap kérdésére a tárca sajtóosztálya. Nem hagytak túl sok időt a bizonyításra. A társaság a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) átnevezésével jött létre idén júliusban, miután Lázár Jánoshoz került valamennyi állami beruházás felügyelete. A cég korábbi vezetőjét, Vitézy Dávidot az új kormány megalakulása után közlekedési államtitkárrá nevezték ki Palkovics László Technológiai és Ipari Minisztériumába.

Hvg.hu: Rekordszámú olyan döntést hozott tavaly a kormány, amit nem ismerhetünk meg

Egyre több döntését zárja el a nyilvánosság elől az Orbán-kormány. Tavaly rekordszámú, egészen pontosan 679 olyan kormányhatározat született, amelynél semmi nem indokolná a titkolózást, mégsem ismerhetők meg. A 2010 óta keletkezett úgynevezett „kétezres határozatok” egyharmada tavalyi. Ezek a keletkezésüktől számított 10 évig nem nyilvánosak, mert döntéselőkészítő anyagnak minősülnek.

Válasz Online: Gyurcsány- és SZDSZ-árvák segítik a „nemzet stratégiai vagyonán” osztozó Mészárost, Hernádit, Tombort

Energia-veszélyhelyzetben és háborús környezetben felértékelődnek az ország alapinfrastruktúráját jelentő érdekeltségek: az erőművek, olajcégek, földgázelosztók, áramszolgáltatók, út- és vasútépítők, távközlési monopóliumok, hadiipari szállítók. Ezek jellemzően a NER legterhelhetőbb embereinél vannak: Mészáros Lőrincnél, Szíjj Lászlónál, a felértékelődő Hernádi Zsoltnál, Tombor Andrásnál, Jászai Gellértnél. A lap észlelése szerint őket több esetben volt Gyurcsány-stábtagok vagy SZDSZ-közeliek segítik – nemrég például a Fodor Gábor 2007-es pártelnöki kampányát egyengető Törő Csaba lett az egyik kulcsfigura.

24.hu: Az Elk*rtuk producercsapata 2023 legnépszerűbb sorozatát ígéri az erdélyi Trónok harcával

Elkezdődött a Tündérkert című magyar történelmi-politikai thriller forgatása. A nyolcrészes, epizódonként negyvennyolc-ötvenkét perces sorozat Móricz Zsigmond háromkötetes Erdély-trilógiájának első, Tündérkert című kötete alapján készül. A sorozat a Megafilm és az MTVA koprodukciója a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a televíziós bemutató 2023 szeptemberében várható. A sorozatot az Elk*rtuk című filmet is jegyző Kálomista Gábor–Helmeczy Dorottya producerpáros jegyzi.

Címlapkép: Trónok harca / quickmeme.com

Megosztás