
Jönnek a megemelt rezsicsekkek, új kikötője lett a fideszes alapítványnak
Portfolio.hu: Rendkívüli információ jött a rezsicsökkentésről – Sokaknak tényleg nagyon fájni fog, szinte azonnal
A kormány közleménye szerint „az új szabály augusztus 1-jétől lép életbe, ezt követően is az előzőleg megállapított éves átlagfogyasztásra lesznek kiállítva a számlák”. Bár pontos hatásokat csak a Közlönyben megjelenő részletszabályok után lehet mondani, a mostani tájékoztatásból is kiolvasható a lépés lényege. Ha ugyanis ebben a formában valósul meg a piaci árak lakosságra történő ráeresztése, akkor a családoknál szinte azonnal jelentkezni fognak a magasabb rezsiszámlák, ami viszont jó hír az államnak, hiszen nagy szüksége van a plusz pénzekre.
Forbes: Így néz ki a Fidesz házi alapítványának új kikötője
Átadták a Cholnoky Jenő Gyermek- és Ifjúsági Kikötő, Diáktábor nevű komplexumot Révfülöpön – írja a Mathias Corvinus Collegium (MCC), amely a beruházásért felelt. A tábor, a tervhivatal egykori üdülője 2020-ban került az MCC-hez. A 160 négyzetméteres tábor oktatási programok és rendezvények megtartására is alkalmas lesz, Kárpát-medence-szerte bárhonnan érkezhetnek a diákok.

Építészfórum.hu: 78 lakásos épületegyüttest terveznek Budakeszierdőben, egy lebontott iskola helyén
A XII. kerületi Konkoly-Thege Miklós úton található ingatlan természetvédelmi területen fekszik. A beruházás során három tömböt építenének, ezzel kapcsolatban a napokban indult környezetvédelmi hatósági eljárás. A projekt helyszíne a Budai Tájvédelmi Körzet, a Budai-hegység kiemelt jelentőségű különleges természetmegőrzési terület és az Országos Ökológiai Hálózat pufferterületének része.
Hvg.hu: Több ügyben is beperelte Magyarországot az Európai Bizottság és a kettős üzemanyagárak miatt is eljárás indult
A gyermekvédelmi törvény módosításai miatt, a melegeket a pedofilokkal összemosó részek kapcsán tavaly megindított eljárás során nem sikerült a Bizottság számára elfogadható magyarázatokat adni a magyar hatóságoknak, ezért a brüsszeli testület pert indított az Európai Bíróságon. A Klubrádió frekvenciáról való megfosztása kapcsán is az uniós bíróságon kell számot adnia Magyarországnak. A kettős üzemanyagárak és a gabonakiviteli tilalom miatt pedig megkezdődik a jogsértési eljárás.
24.hu: Újabb gyanúsítottak a Völner-Schadl-ügyben, árulkodó nyomok a végrehajtók névjegyzékében
A nyomozóhatóság tájékoztatása szerint a Völner Pál volt államtitkárt és Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét is érintő korrupciós ügyben a legutóbb meggyanúsított személyek közül az egyik végrehajtó. A lap információi szerint utóbbi személy Schadl György felesége, Schadl-Baranyai Helga, aki Gödöllőn önálló bírósági végrehajtó.
Címlapkép: Németh Szilárd/Facebook
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
- Bankkártya
- Átutalás
- PayPal
- 1%
- Így is támogathatsz
- Belföld
- Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Ajánló


„Férfienergia-képzések” MVM-pénzből, hatmilliárd a kormányközeli elemzőknek
Heti lapszemlénk.

Rogán Antal titkolja a diplomata-útleveleket, Mészáros exveje csődbe ment
Heti lapszemlénk.

Mészáros Lőrinc borászának luxusvillája és a felfüggeszthető állampolgárság
Heti lapszemlénk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!