Ablakonként egymilliós függönyök, 500 millió eurós kölcsön Észak-Macedóniának
Heti lapszemlénk.
Megkapta az építési engedélyt az Artistaképző Intézet. Az épület a Nyugati pályaudvar szomszédságában lévő rozsdaövezet egy részére tervezett Nemzeti Cirkuszművészeti Központ részeként valósul meg egy egykori dízelmozdony javítócsarnok átépítésével és kibővítésével. A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ létrehozásával az a célja a kormánynak, hogy egy világszínvonalú oktatási, művészeti és kulturális központ jöjjön létre Budapesten.
Egy 720 négyzetméteres ingatlanba költözik Áder János köztársasági elnök, miután május elején lejár a mandátuma. Az ingatlan mindössze pár száz méterre van a Béla király úti köztársasági elnöki rezidenciától, vagyis a politikus maradhat a már jól megszokott svábhegyi környezetben. A távozó államfő egy újjávarázsolt és kibővített rezidenciát kap otthonául, a beruházást pedig kormányrendelettel segítették, mivel nagyobb lett a ház, mint amekkorát építeni lehetett volna a XII. kerületi előírások szerint.
Az európai uniós külügyminiszterek találkozójáról bejelentkező Szijjártó Péter külügyminiszter azt mondta, hogy van olyan megoldás, amellyel Magyarország nem sért uniós szankciókat. Ennek a részleteit most dolgozza ki az MVM leányvállalata, a CEEnergy Zrt. és a Gazprom Export, de a lényegét már a külügyminiszter is ismertette. Eszerint a magyar fél két számlát hoz létre a szankciós listán nem szereplő orosz Gazprom Bankban. A CEEnergy eurót utal át a Gazprom Banknak, amely ezt a pénz rubellé konvertálja át, és ezt utalja el a Gazprom Exportnak.
Alaposan bevásárolt prémium sportközvetítésekből az MTVA tavaly novemberben. Akkor jelentették be, hogy ők közvetíthetik a magyar labdarúgó-válogatott összes mérkőzését egészen 2028-ig, beleértve a Nemzetek Ligája és a világversenyek selejtezőmérkőzéseit, illetve a soron következő két Európa-bajnokság valamennyi találkozóját is. A lap által átnézett szerződésekből kiderül, hogy mindez 11 milliárd forint közpénzbe került.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elrendelte a Nitrogénművek csoport 11 milliárdos bírságának végrehajtását, miután a Kúria jogerősen elutasította a cégcsoport halasztás-kérelmét – olvasható a GVH közleményében. A cég tulajdonosa a kormányt nyíltan bíráló, az ellenzéknek anyagi támogatást felajánló Bige László.
Címlapkép: Az Artistaképző Intézet látványterve (forrás: Urbán Ádám/Fővárosi Nagycirkusz)
Adj szja 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka! Átlátszónet Alapítvány: 18516641-1-42 from atlatszo.hu on Vimeo.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHeti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!