Ablakonként egymilliós függönyök, 500 millió eurós kölcsön Észak-Macedóniának
Heti lapszemlénk.
A magyar parlament csütörökön választotta elnökké Novák Katalint. Vlagyimir Putyin orosz elnök gratulált Magyarország köztársasági elnökének a megválasztásához – írja a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség. „Remélem, hogy elnöki tevékenysége hozzájárul a kölcsönösen előnyös orosz-magyar kapcsolatok további fejlődéséhez” – írta Putyin Nováknak.
„Utolsó ülés. Van, aki örül, van, aki nem” – posztolta a Facebookon Boldog István, a vesztegetéssel megvádolt fideszes országgyűlési képviselő az Országgyűlés üléséről, amelyen megválasztották köztársasági elnöknek Novák Katalint. Azt, hogy Boldog jelen volt – és vele együtt bent járt a szintén bíróságra járó Simonka György és Völner Pál is –, az ellenzékiek nem hagyták szó nélkül.
Házkutatást tartott, és lefoglalást végzett pénteken a Központi Nyomozó Főügyészség a Tóth Csabát érintő ügyben, az országgyűlési képviselőt pedig gyanúsítottként hallgatták ki – derül ki a főügyészség közleményéből. A megalapozott gyanú lényege szerint 2016-ban Budapest XIV. kerületének országgyűlési képviselőjeként Tóth Csaba társával együtt Zuglóban a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére keresett olyan gazdasági társaságot, amelytől a nyereség felére tartottak igényt.
10 691 775 euró, azaz mostani árfolyamon 4,1 milliárd forint hitelt kapott Marine Le Pen az elnöki kampányára egy magyar banktól – derült ki még februárban. Az akkor még kérdéses volt, hogy melyik magyar bank adta a hitelt, most azonban Le Pen vagyonnyilatkozatából megvan a válasz: a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MKB.
Kovács Sándor fideszes parlamenti képviselő 2007-ben alapította a Jót s Jól Egyesületet, amelyben azóta a felesége, lánya és fia is dolgozik. Az egyesület az elmúlt évek során több milliárd forint közpénzt kapott, abból csak turizmusfejlesztésre 687 milliót. Ebből egyebek mellett szekereket és hajókat vásároltak, valamint szálláshelyeket újítottak fel.
Címlapkép: Novák Katalin/Facebook
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHeti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!