Heti lapszemle

Közel a 400 forintos euró, Orbánék irányítják az állami hírügynökséget

444: A rezsiharcos MVM kapta a legnagyobb hitelt Putyin nemzetközi bankjától

Mivel Románia, Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Bulgária már jelezte, hogy Ukrajna orosz lerohanása miatt kilépnek a 2019-ben Budapestre költöző orosz Nemzetközi Beruházási Bankból (NBB), ezért Oroszországon kívül uniós országként már csak Magyarország, valamint EU-n kívüliként Szerbia, Kuba, Mongólia és Vietnám maradt tagja az ellenzék által „Putyin KGB-s kémbankjaként” emlegetett pénzintézetnek. A banktól  legnagyobb hitelt a rezsiharc egyik legfontosabb állami cége, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vette fel még 2020 őszén. Ennek pontos összege: 100 millió euró, vagyis mintegy 36 milliárd forint.

Direkt36: Kiszivárgott iratok mutatják, hogyan diktálnak Orbánék a nemzeti hírügynökségnek

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke 2019 novemberében e-mailt küldött a közmédiához tartozó állami hírügynökséget, a Magyar Távirati Irodát (MTI) igazgató Németh Zsoltnak. „Szia, ebből tudnátok írni egy hírt, forrásként rám hivatkozva? Köszi!” – írta Havasi. Arról kellett kiadni egy hírt, hogy Orbán Viktornak levélben köszönetet mondott egy európai zsidó ernyőszervezetet vezető rabbi. Később Havasi azt is elküldte, hogy mi legyen a pontos cím és bevezető. Az MTI szerkesztősége engedelmeskedett, és szó szerint követte az utasítást.

Válasz Online: Ilyen nincs, és mégis van: Schiffer András segít rehabilitálni a DK offshore-ozó politikusát

Gyurcsány Ferenc pártja az összellenzéki országos lista első negyedébe delegálta a tavaly ősszel – a lap cikke nyomán – offshore-botrányba keveredett Ráczné Földi Juditot. A képviselőjelölt 62. helye akár befutó is lehet, ha az előtte lévők közül többen egyéniben győznek, vagy valamiért nem ülnek be a parlamentbe. Ami ennél is különösebb, hogy a DK elnökségi tagjaként is funkcionáló politikus Schiffer András ügyvédi közreműködésével tisztíttatná meg múltját. Előbbi utóbbit bízta meg, hogy bírósági úton gomboljon le egymillió forintot – kamattal – a Válasz Online-ról a „jó hírnévhez” fűződő joga megsértése miatt.

Index: Harmincmillió forint kenőpénzt kaphatott Baja Ferenc volt szocialista miniszter

Egy újabb vallomásrészletből kiderült: Baja Ferenc is kaphatott kenőpénzt abban a botrányban, amelyben másik három szocialista politikus, Horváth Csaba, Tóth Csaba és Molnár Zsolt is érintett. A korábbi környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 30 milliót kaphatott, amivel már több mint 300 millióra rúg az ügyben eddig előkerült vesztegetési pénz összege.

Napi.hu: Zuhanórepülésben a forint, most már mindjárt itt van a 400 forintos euró

Péntek (március 4.) délután gyakorlatilag néhány percenként emelkedik egy-egy forinttal az euró és a dollár ára. Egy rövid pillanatra még 394,581-re is felugrott az euró/forint keresztárfolyam, amely délután rendületlenül menetelt 390 forint irányába. A dollár ára is kóstolgatta a 360-at.

Címlapkép: Pixabay.com

Megosztás