Tiborcz István megvette a Gránit Bankot, Bróker Marcsi 10 év börtönt kapott
Telex: Tiborcz István megvette a Gránit Bank többségét
A BDPST Group, vagyis Tiborcz István cége belépett a bankpiacra, és megvásárolta a Gránit Bank többségét. A bejelentés szerint a jövőben továbbra is Hegedüs Éva, a jelenlegi elnök-vezérigazgató irányítja a pénzintézetet, de a BDPST megvette Hegedüs Éva cégének döntő részét (E.P.M. Tanácsadó Kft.), és tőkeemelést is kilátásba helyezett.
G7: Kelet-Európa egyik legnagyobb kockázatitőke-befektetője lett a magyar állam
A magyar állam tulajdonában lévő Hiventures Zrt.-t Kelet-Európa egyik legaktívabb és legjelentősebb kockázatitőke-befektetőjeként tartják számon (ezek azok a befektetések, amelyek jellemzően induló vagy korai fázisban lévő, de nagy potenciált ígérő cégekbe áramlanak, és bár nagy részük nem jön be, amelyik mégis, annak üzleti sikere ellensúlyozhatja a sok veszteséget).
444: 10 év börtönre ítélték Kun-Mediátor Marcsikát
A Szolnoki Törvényszék sikkasztás és csalás bűntettében első fokon bűnösnek mondta ki D. S. N. Máriát, 10 év börtönre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyektől. Legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után kerülhet szabadlábra, ebbe beleszámítják az előzetesben és házi őrizetben letöltött időt is. A vádlottat a sértettek felé összesen kb. 1,5 milliárd forint erejéig kártérítés megfizetésére is kötelezték. A Kun-Mediátor Marcsika vagy Bróker Marcsi néven elhíresült nőt összesen 5,4 millió forint pénzbüntetésre is ítélték.
24.hu: Borkaiék milliárdos földbiznisze nem bűncselekmény a rendőrség szerint
Bűncselekmény hiányában a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) megszüntette azt a nyomozást, amely a győri Audi gyár logisztikai központjának létrehozása előtti földügyletek miatt, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával indult. Több feljelentés is érkezett azzal kapcsolatban, hogy Borkai Zsolt volt győri polgármester ügyvédje, Rákosfalvy Zoltán bennfentes információk alapján jutott hozzá területekhez, amiket aztán átminősítettek, majd az autógyárnak adtak el úgy, hogy ezzel az önkormányzatnak kárt okoztak.
Hvg.hu: Feljelentést tett Hadházy a keleti vakcinák engedélyezésének „elképesztő körülményei” miatt
A független képviselő szerint a hivatali visszaélés és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúját is felveti az, ami a kiperelt dokumentumokban szerepel. „Ez egyszerűen európai országban nem maradhat büntetlenül, ha nem ez alatt a kormány alatt, akkor majd utána, amikor a következményekről is több adatunk lesz (hiszen most a kormány eltitkolja a legalapvetőbb statisztikákat is)” – írta a közösségi oldalán Hadházy Ákos.
Címlapkép: Tiborcz István és Orbán Viktor (forrás: Orbán Viktor/Facebook)
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
- Átutalás
- PayPal
- Így is támogathatsz
- Belföld
- Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásAjánló
59 milliárdos laktanya épül Szolnokon, újabb dollármilliók mennek a kirgiz alapba
Heti lapszemlénk.
Rogán Antalt szankciós listára tette Amerika, óbudai éttermet vett Mészáros Lőrinc
Heti lapszemlénk.
Nem lesz népszavazás az olimpiáról, Tiborczék megvették a volt tévészékházat
Heti lapszemlénk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!