Nem lesz népszavazás az olimpiáról, Tiborczék megvették a volt tévészékházat
Heti lapszemlénk.
A nyári főszezon kellős közepén úgy döntött Mészáros Lőrinc, hogy gyerekeivel karöltve új agrárcéget alapít. Holott nem egy ilyen van már neki: a kisebb-nagyobb agrárcégek felett álló Talentis Agro Zrt. birtokolja többek között a Búzakalász 66 Kft.-t, a Vivienvíz Kft.-t vagy épp a Szarvas-Agro Zrt.-t. Mindezek mellé augusztus 13-án megalakult a Mészáros Agro Kft., melynek egyik tevékenységi köre a tevetenyésztés.
A területrendezést segítő helyszínrajz elárulja, milyen komplexumot álmodott magának az Orbán család Alcsútdoboz határában. Az üvegház és az orangerie már épül, a kápolnát és a szolgálati lakást még csak tervezik. Rendkívüli helyzetekben a birtok teljesen önellátóan képes működni, ugyanis egy aggregátorházat is építettek egy 20 ezer literes gázolajtartállyal.
A Fővárosi Főügyészség kedden közleményt adott ki „Az ördög ügyvédje”-üggyel kapcsolatban, ebben azt írták, hogy a nyomozóhatóság az ügy jogász végzettségű gyanúsítottját folytatólagosan kihallgatta, és a vele szemben korábban közölt gyanúsítást úgy módosította, hogy az ügy tárgyát képező bűncselekménynek nem a bűnsegédje, hanem a tettese. Bár az ügyészség nem közölt nevet, a lap úgy értesült, hogy Czeglédy Csabáról van szó. A DK-s politikus meg is erősítette, hogy őt gyanúsítja a rendőrség, de cáfolja, hogy ő állna a Borkai Zsoltot lebuktató oldal mögött.
Eddig a Magyarországra érkezett közel 20 millió adag koronavírus elleni vakcina 7,5 százalékát, valamivel több mint 1,5 millió adag oltást adott tovább külföldre a kormány, negyven százalékát adományként, azaz ingyen. A továbbadott vakcinák értéke a hivatalos adatok alapján valamivel több mint 20 millió euró, azaz körülbelül 7 milliárd forint. Ebből 12,76 millió eurónyi, nagyjából 4,5 milliárd forintnyi volt ajándék. A lap összesítése szerint az adományként átadott vakcinák többsége, kétharmada kínai Sinopharm volt, pedig azt vette a legdrágábban a kormány.
A lap birtokába jutott egy elemzés, amely a Fidesz és holdudvara közösségi médiás hirdetéseit vizsgálta, ezen belül is a YouTube-reklámok és a facebookos szponzorált posztok tartalmát. A megfigyelt időszakban (három hónap május közepe és augusztus közepe között) a Fidesz és a hozzá köthető csatornák a Facebookon 125,7 millió forintot, a Youtube-on pedig 52,5 milliót költöttek politikai hirdetésre. A pénz nagy része – a YouTube esetében a teljes összeg, Facebookon pedig közel a kétharmada, 77 millió forint – Karácsony Gergely ellen kampányoló, gyakran karaktergyilkos, lejárató tartalmakra ment.
Címlapkép: Pixabay.com
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHeti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!