Heti lapszemle

11,5 milliárdba került a covidos konzultáció, offshore-hátterű cégtől bérel buszokat a BKV

Telex: 11,5 milliárd forintba került a koronavírusos nemzeti konzultáció

9 579 490 978 forint volt a nyári, a koronavírussal és a gazdaság újraindításával kapcsolatos nemzeti konzultáció kampánya, ehhez jött még a levelek gyártása és postázási költségei – írja Facebook-oldalán Kassai Dániel. A pestszentlőrinci független (kiugrott LMP-s) önkormányzati képviselő közadatigénylésben kérte ki a költségeket a Miniszterelnöki Kabinetirodától.

Hírklikk: 11 millió forintért dolgozik Gyurta Dani Szijjártó minisztériumának

A lap adatigénylése nyomán idén másodjára tette közzé szerződéses partnereinek listáját a Külgazdasági és Külügyminisztérium, amiből kiderül például: Gyurta Dániel egykori úszó ebben az évben 11 millióért dolgozik a tárcának, a Design Terminál pedig 52 milliót kapott az űrtechnológia fejlesztésére.

Mfor.hu: Ciprusi offshore-hátterű cégtől bérel buszokat a BKV

A használt buszok bérlésére vonatkozó közbeszerzési eljárást még a koronavírus-járvány első hullámának idején bonyolították le, de az eredményre csak a napokban derült fény. A nyertes kiléte nemcsak első, de sokadik ránézésre is meglepő: a CR-Facilities Zrt.-t idén május 11-én alapították és pontosan 7 nappal azelőtt, május 18-án jegyezte be a cégbíróság, hogy lejárt volna a BKV tenderének ajánlattételi határideje. A cégnek három tulajdonosa van, amiből az egyik egy ciprusi bejegyzésű offshore-vállalatban végződik.

Szabad Európa: Kamu focicsapat nyert milliókat öltözőre és kisbuszra

A Szabolcs-megyei Magy az a falu, ahol egy egész településrész tűnt el a térképről az elmúlt néhány évben. Tíz éve nincs focicsapat sem a faluban, de közben pályázaton mégis nyertek csaknem 7 millió forintot sportöltözőre. 2015-ben még egy kisbuszra is pályázott a Magy SE, nyertek is, csakhogy akkor már 5 éve nem volt egyetlen sportolójuk sem.

HVG.hu: A fideszes polgármester nem adná a Ménesbirtoknak a kastélyukat, de nem kérdezték

Szabadkígyós polgármestere a sajtóból tudta meg, hogy a felújítás után viheti az állami Ménesbirtok a kastélyt. Balogh József levelet írt a békési parlamenti képviselőknek, hogy segítsenek megakadályozni, hogy elvegyék azt tőlük. „Ezzel az erővel Koszovóhoz is csatolhattak volna bennünket” – utalt a békési polgármester arra, hogy turisztikai szempontból a település mindig Békéscsabával és Gyulával közösen tervezett, hiszen ezektől 5-10 kilométerre van Szabadkígyós, míg Mezőhegyesig 52 kilométert kell autózni.

Címlapkép: Nemzeti konzultációs plakát 2020. június végén (Átlátszó/Erdélyi Katalin)

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42