Az elmúlt hét hírei

Lenullázhatja a sertésexportot az ASP-járvány, nem készült el a villánykövesdi Medihotel sem | Heti Mutyimondó

Rejtélyes kór pusztítja a vaddisznókat – a betegség lenullázhatja a magyar sertésexportot

A NÉBIH adatai szerint Magyarországon idén áprilisban történt az első afrikai sertéspestis-fertőzés. Egy hónappal később már 9, júniusban 13 mintában találták meg a vírust, eddig összesen 27 esetet regisztráltak. Ehhez képest a fertőzéssel leginkább érintett szabolcsi területekről a vadászok szerint mára szinte a teljes vaddisznóállomány kipusztult: van olyan vadásztársaság, ahol ősz óta 250 elhullott vaddisznót ástak el – az előző vadászati évben az egész megyében összesen 56 döglött vaddisznót találtak. Kérdés, hogy ha nem a rettegett ASP végzett velük, akkor mi áll a tömeges elhullás mögött. Videóriport.

Hiába volt a több száz milliós uniós támogatás, nem készült el a villánykövesdi Medihotel sem

Szinte láthatatlanul bújik meg az erdőben a villánykövesdi, négycsillagos Dél-Dunántúli Medihotel, amely a pihenni vágyók számára igazán vonzó lehetne, ha működne. De nem áll nyitva a szálloda ajtaja a vendégek előtt, sőt, mozgásnak nyoma sincs a környéken már évek óta. Lázár János volt kancelláriaminisztert emlegetik a helyiek a felépült, de egyelőre zárva tartó villánykövesdi gyógyászati hotel mögött álló személyként. Az építtető cégtől üzlettársak révén el lehet jutni a politikusig, de bizonyíték az érdekeltségre nincsen, és sajtófőnöke is határozottan cáfolja a szóbeszédet. Bárhogyan is áll a dolog, a beruházó cég gondjai miatt az ígért munkahelyek sem valósultak meg. Az egészségügyi-turisztikai szolgáltatást nyújtó Medihotel szállodák uniós és állami támogatásokkal segített építését máshol sem kíséri szerencse hazánkban.

Harmadáron adta el a Nemzeti Vagyonkezelő a legnagyobb állami telket a Római-parton

Miközben a Tarlós-féle mobilgátas koncepció óvatos visszavonulójával újra nyílttá vált a helyzet a Római-parton, a maga módján a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő is beszállt a Római jövőéjért folyó küzdelembe: tavaly decemberben, karácsony előtt két nappal eladták az egyik utolsó nagy beépítetlen állami telket egy frissen gründolt projektcégnek. Az egyetlen licitáló a környékbeli négyzetméterárak harmadáért vette meg a 23 ezer négyzetméteres ingatlant, most már csak az a kérdés, mikor indul az újabb lakópark építése.

Az elmúlt héten ezen kívül többek között:

  • múlt héten elsőként tettük közzé, hogy mely cégek adtak TAO-támogatást Fidesz-közeli focicsapatoknak. A cikk megjelenése után munkatársunkkal a HírTV és a Klubrádió is csinált riportot.
  • megkérdeztünk 21 magyar EP-képviselőt, hogy mit gondolnak arról, hogy Európai Parlament elnöksége leszavazta az EP-képviselők költségtérítésének ellenőrizhetőségéről szóló javaslatot. Öten válaszoltak, ebből négy sajnálja a döntést, Szanyi Tibor szerint viszont, „jóval nagyobb költséggel járna a minden részletre kiterjedő szisztematikus vizsgálat és ennek következményei, mint az esetleges visszaélések okán keletkező kár”
  • frissítettük a szolgálati közleményt, amiben arra kérjük az olvasóinkat, hogy végezzék el ezeket a lépéseket, hogy továbbra is megjelenjünk a Facebook hírfolyamban. Az Átlátszó olvasóinak jelentős része a Facebookról kattint a cikkeinkre, ám a közösségi oldal hamarosan átalakítja a hírfolyamot, ami nem jó sem nekünk, sem a többi sajtóterméknek.
  • szerettük volna megtudni, hogy mennyi pénzt költött a Paks II Zrt. hirdetésekre, de a gigantikus orosz hitelből épülő új atomerőmű előkészítéséért felelős állami cég csak pénzért hajlandó megmondani, hogy mennyit költött önreklámra az elmúlt években. Egészen pontosan 127.760 forintot kérnek a közérdekű adatok kiadásáért.
  • továbbra is elkötelezettek vagyunk a vidéki tényfeltárás támogatása mellett, attól függetlenül, hogy az amerikaiak lefújták a tavaly meghirdetett, a vidéki médiának szánt 200 millió forintos pályázatot. Folytatjuk az Országszerte blogunkat, amely olyan sztoriknak ad teret, amelyek helyben nem jelenhetnek meg.
  • megírtuk, hogy harmadjára is módosít az állam Szeviép-kártalanítási ügyben. Hogy miért nem sikerült elsőre rendezni a 2010 óta pénzükre váró vállalkozók sorsát, rejtély. Annyi biztos, hogy a kormánysajtó előszeretettel használja a szegedi szocialista polgármester vegzálására az építőipari cég ügyét.

További cikkeink:

A Heti Mutyimondó hírlevél következő száma 2018. augusztus 3-án (pénteken) jelenik meg. Iratkozz fel az Átlátszó hírlevelére! Csak az e-mail címedre van szükségünk, hogy minden cikkünk azonnal ott legyen a postaládádban.



 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42