Hírek

Szerinted milyenek a fényhidak?

Szerinted?
Így kérdezett vissza Andy Vajna a Hír24 újságírójának arra a kérdésére, nem összeférhetetlen-e kormánybiztosi pozíciója azzal, hogy az érdekeltségébe tartozó kft öt kaszinókoncessziót vihet majd. A válasz lényege az volt, hogy a filmipari biztos nem tartja összeférhetetlennek ezt, mert állítása szerint amúgy sem kormánybiztosi pozíciójából él meg. A Hír24 tudomása szerint a koncessziókat elnyert kft egy Vajna érdekeltségébe tartozó luxemburgi cég tulajdonában van. Az offshore-ozás eleve kérdéseket vet fel, de ha más miatt nem is, már csak azért is illene figyelni erre, mert az alkotmány tiltja az offshore cégek támogatását. A kormány 2012-ben tiltatta be a játéktermi nyerőgépeket, majd hozott egy törvényt, amely szerint ötszázezer lakosonként legfeljebb egy játékkaszinót lehet üzemeltetni. A koncessziók elosztásának egyik nyertese a Vajna érdekeltségébe tartozó cég.

Nem átlátható egyenlő törvényszegő
Állami cégek honlapjait vizsgálta meg a Korrupciókutató Központ Budapest a Transparency International Magyarország megbízásából. Az állami cégek átláthatóságának elősegítésére készített kutatásból kiderül, hogy a magántulajdonú tőzsdei cégeknél nagyobb a hajlandóság az átláthatóságra és az integritásra, mint az állami cégeknél. A vizsgált európai országok cégei és kanadai cégek oldalain antikorrupciós fellépésre vonatkozó etikai kódexek is megjelennek a tőzsdei cégeknél, de a menedzsment javadalmazására vonatkozó információkról hallgatnak. Magyarországon a pénzügyi és szállítmányozási cégek honlapjai átláthatóbbak, mint a mezőgazdasági és közszolgáltató vállalatoké. Az előbbi szektorra inkább a törvénytisztelő, az utóbbira inkább a törvényszegő magatartás jellemző. Az is kiderült, hogy a nagyobb cégek jobban törekszenek az átláthatóságra, mint a kisebbek.

Mi az utólag elfogadott hálapénz?
Ennek próbál most utánajárni a Magyar Rezidens Szövetség, hogy csökkentse a jogbizonytalanságot az orvosok munkájában. A veol.hu-nak Dénes Tamás, a szövetség elnöke elmondta, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz és az Emberi Erőforrások Minisztériumához fordultak az ügyben. A minisztériumok állásfoglalása szerint az orvos vagy ápoló által nem kért, utólag adott hálapénz nem jogtalan előny, ezért nem is vesztegetés. A rezidensek képviselője szerint a magyar orvosok és a társadalom többsége egyetért abban, hogy a hálapénz minden formájának elfogadása és adása büntethető legyen, már ha megszületnek a borítékok rendszerének felszámolásához szükséges keretek.

A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót!

Szőrén szálán tűnnek el a kispártok
Közel hatmilliárd forintot kaptak az országos listát állító pártok, a jelöltek pedig több mint egymilliárd forintot. Most viszont, hogy a két százaléktól elmaradt jelölteknek, vagy a jelöltek pénzét felhasználó pártoknak vissza kellene fizetniük a kampányra szánt összegeket, egyre kevesebbüket lehet elérni. A Hír24 szerint már most van olyan országos listát állító párt, amely eltűnt. Az egyik megkeresett pártnál a Facebook oldalukon keresztül egy informatikus válaszolt a híroldal kérdéseire, közölve, hogy ő sem tudta elérni a párt vezetését az utóbbi napokban. Van olyan jelölt, aki megváltoztatta a telefonszámát, mondván, sokat zaklatták, mások bár nem tűntek el szőrén szálán, arról fogalmuk sincsen, hogyan fizetik majd vissza a pénzt. Az egyik kispárt háromszáz milliót kapott a kampányra, amikor a Hír24 megkereste a visszafizetésről szóló kérdéssel olyan ideges lett, hogy kiabálni kezdett és lecsapta a telefont.

Fényhidak Ferrarija
Így jellemzi a 444.hu azt a villogótípust, amelyet NAV Bevetési Főigazgatóságának járőrautóira szereltek. A lap utánajárt annak, miért az egyik legdrágább megoldást választotta az adóhatóság. Az indoklás szerint ez egy gyorsan megtérülő beruházás, mert az ezzel felszerelt autók kevesebbet fogyasztanak. A használt megkülönböztető jelzésre szolgáló eszközt azonban egyetlen egy cég forgalmazza Magyarországon, ezért a444.hu megjegyzi, az erre kiírt közbeszerzés valójában csak formaság.

Kirúgták a közpénzek felett őrködőket
Közérdekű bejelentést tett két tisztviselő az amerikai Új-Mexikó állam kormányzója ellen. A Mother Jones arról számol be, hogy a tisztviselők többször próbálták felhívni feletteseik figyelmét a közpénzek gondatlan kezelésére, azonban jelzéseiket elutasították. Így például, mikor egyikük jelezte, hogy szerződés nélkül fizetnek a honlapjuk fejlesztőjének, közölték vele, hogy a fejlesztőt a kormányzó kérésére bízták meg a munkával. A bejelentők azt állítják, hogy azért rúgták ki őket, mert elmondták feletteseiknek, hogy a panaszt fognak tenni a tudomásukra jutott visszaélések miatt.

Minket nem pénzelnek oligarchák, csak akkor leszünk, ha te is fontosnak érzed, hogy dolgozunk. Légy szíves, támogasd az Átlátszót és a Mutyimondót rendszeres, akármilyen kicsi havi adománnyal! Rajtad is múlik!

Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére sem, a Napi Mutyimondóra, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide!

További érdekességek itthonról és külföldről:

Csak a Fidesz. Vastagbőr blog bejelölte a Marketing és Média által közzétett Top 50 legbefolyásosabb médiaszereplő listán, kik kötődnek a kormánypárthoz. Az első háromból két helyet is elvittek a Fideszhez kötődő befolyásos szereplők.

Mi adunk kölcsön. Magyar pénzből épülhet autópálya Kárpátalján. A Figyelő úgy tudja, negyven kilométerre adna 180 milliárd forint kölcsönt  a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Várva várt válasz. Tavaly októberben nyújtott be azÁtlátszó közérdekű adatigénylést Kazincbarcikához arról, mennyibe került az adófizetőknek az a hat buszváró, amelyet a polgármester szomszédainak tulajdonában álló cég épített. Egy megálló 4,5 millió forintba került, és most kiderült, örülhetünk, hiszen 10 millióval olcsóbb lett a projekt, mint ami az eredeti ajánlatban szerepelt.

A korrupció a legvégső ok. Egy amerikai katonaibeszámoló szerint a korrupció Afganisztánban nem csökkent, hanem nőtt a nemzetközi beavatkozás hatására. Az Afganisztánban szolgáló amerikai haderő korábbi vezetője, John Allen szerint a korrupció az, amely minden másnál súlyosabb egzisztenciális és stratégiai fenyegetést jelent az afgánok számára.

Elcsatornázott EU-s pénzek. Bulgáriában európai uniós pénzek elsikkasztása miatt történt újabbvádemelés, két tisztviselő után most a miniszterelnök jobb keze ellen emeltek vádat. Maria Divizieva egy több százezer eurós EU-s segélyprogramban segített fals jelentéseket tenni.

Mi tuti nem építünk stadiont az 1%-os szja-felajánlásodból, de kinyomozzuk, hova ment a 99 százalék. Köszönjük, ha idén az Átlátszót támogatod!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42