Hírek

Napi Mutyimondó: Kerényinek újságja lesz

Kiszivárgott hírek szerint Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott a Demokrata című hetilap főszerkesztőjével együtt májusban Magyar Krónika néven indít újságot, amelyben a miniszterelnök is rendszeresen ír majd. Több, mint száz jobboldali szerzőt kértek fel közreműködésre, becslések szerint pedig évi 100 millió forintból lenne új kedvenc újságja – a többi mellé – a kormányfőnek. Ennyi pénze persze bőven van Kerényi Imrének, akinek a tavaly költségvetésből több, mint 300, az ideiből pedig majdnem ugyanennyit utaltak ki saját használatra.

Biztosak lehetünk tehát abban, hogy miközben mi a pár százmillió forintos tételekre figyelünk, ennél jóval nagyobb méretekben zajlik az állami pénz kilapátolása. Máshol. Csak tippelni tudunk, hol.

Lehet, hogy a milliárdos tévébizniszben, ahol éppen felettébb megkérdőjelezhető pénzekből veszik meg a stróman jelzőtől erősen kiakadó üzletemberek a második legnagyobb kereskedelmi tévécsatornát.

Lehet, hogy a százmilliárdos banküzletben történik valami, ahol éppen a legfrissebb hírek szerint egykor sikeres, külföldi magánbankok, a Raiffeisen és az Erste ájulhatnak az állami tulajdonosok karjaiba, miután hosszú évek szisztematikus munkájával, állami eszközökkel lehetetlenítették el az üzletüket.

Lehet aztán, hogy az építőiparban, útépítésben, vagy vasútfelújításban készül valami, ahol a Közgépnek kifejezetten boldog Karácsonya volt, néhány nap alatt az év vége előtt összesen 27 milliárd forint értékű tendergyőzelmek mellett lehetett olvasni a Simicska-cég nevét. Európában a legdrágábban mi tudunk vasutat építeni, Budapest és Esztergom között drágábbat, mint amennyibe kilométerenként a francia szuperexpressz került.

De persze az is lehet, hogy szokás szerint csak a fociban készülnek valami nagy dobásra, ahol a legújabb, hogy egy olyan befektető cég vehette meg az MTK-t, amely mögött a Deutsch család áll. Tavaly év végén volt hír, hogy ennek és több másik nagy fociklubnak vállalta át az adósságát az állam, természetesen az adófizetők pénzéből.

További érdekességek itthonról és külföldről:

A Dalai Láma szerint a korrupció, olyan, mint a rák.

Nem megy valami fényesen a magyar oligarcháknak Romániában.

Az Átlátszó Oktatás szerint a szegedi adóhival épületétől pár méterre zavartalanul működik egy zugkocsma, adószám nélkül.

A Transparency nemzetközi blogja a magyar Átláccó fesztiválról ír.

Franciaországban tavaly számos olyan intézkedést fogadtak el, amellyel az ország sikeresebben veheti fel a harcot a korrupcióval szemben. Itt van egy összefoglaló.

Németországban abból van országos ordítozás, hogy Merkel kancelláriájának eddigi vezetője inkább zsíros fizetésért lobbista lesz a részben állami tulajdonban lévő vasúttársaságnál.

Egy kiváló összefoglaló írás a törökországi korrupciós helyzetről.

A közelgő oroszországi téli olimpiával kapcsolatban jó tudni, hogy egyetlen vasútvonal többe került, mint a legutóbbi kanadai rendezvény teljes költsége. A vasútat persze Putyin egyik barátja építette.

Újból elítélték korrupciós ügy miatt a volt román kormányfőt, aki az egész eljárást igazságtalannak tartja, de bevonult a börtönbe, ezúttal négy évre.

Tavaly novemberig negyvenezer kínai hivatalnokot rúgtak ki valamilyen korrupciós vád miatt. Hiába, nagy ország.

Egy szép hosszú cikk a Wall Street Journalban arról, hogy hogyan küzd a brit pénzügyi felügyelet a bennfentes kereskedelemmel.

A Transparency nemzetközi antikorrupciós szervezet tavalyi éve, képekben.

Szolgálati közlemény: kicsiben, de nagy ambíciókkal indult el az Átlátszó rádiós kiadása a Soundcloud közösségi portálon, napi e-mail hírlevelünk audió változatával. Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére, a Napi Mutyimondóra sem, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide!

Mong Attila

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42