Hírek

Hackerek segítenek a szíriai felkelőknek

A Telecomix hacker aktivista csoportot mutatja be a Washington Post Lifestyle cikke. A Syrian_MAJOR néven twitterező Christopher Kullenberg a lapnak elmondta, a Telecomix öt éve indult, amikor svéd hackerek egy csoportja összefogott egy EU-s törvénytervezet ellen. A törvény megengedte volna az internetszolgáltatóknak, hogy kirakják a hálózatból azokat a felhasználókat, akik szerzői jog által védett fájlokat osztanak meg.

Térkép a netezők által megosztott videókkal a felkelésekről

A Telecomix körülbelül húsz állandóan aktív önkéntesből áll, akik különböző nyugati országokból küzdenek a közel-keleti országok internetes szabadságáért. Az arab tavasz idején a Telecomix nyújtott technológiai támogatást a felkelőknek. Amikor Hoszni Mubarak leállíttatta Egyiptom internetszolgáltatóit, a Telecomix két betárcsázó (dial-up) szervert állított fel Európában, majd az ezekhez tartozó azonosítókat elfaxolták az összes elérhető egyiptomi hivatalba, egyetemre és (net)kávézóba, így internethez juttatták az egyiptomiakat.

Idén augusztusban a Telecomix fedezte fel, hogy Szíria egy Szilícium-völgyben működő cégtől vásárolta az internet blokkolására használt eszközeit.

Részlet a Global Voices Advocacy internetes szabadságról szóló jelentéséből:

[…] 13 darab, az internet szűrésére fejlesztett berendezés jutott el Szíriába, melyeket a kaliforniai Blue Coat vállalat gyártott. A Wall Street Journal (WSJ) cikke szerint a Blue Coat vezetői azt állítják, a vállalat nem fogja eladni termékeit olyan országoknak, amelyek amerikai embargó alatt állnak, illetve, hogy a Szíriában talált berendezéseket is egy viszonteldónak adták el, aki az állította, hogy azokat Irakba szállítja.

Forrás: GVATelecomix SyriaWaPo,

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42