Örök sebeket szerez, aki szeretet és tisztelet helyett csak kritikát és bántást kap

Sajnos még ma is rengetegen úgy gondolják, hogy a gyerek/feleség/férj megütése vagy becsmérlése “rendben van”. Sokan így nőttek fel, ezt látták mintaként, ezért ezt viszik tovább. Mások felnőttként kerültek párkapcsolatba egy bántalmazóval, és nem voltak elég erősek ahhoz, hogy szakítsanak vele. Vannak azonban olyanok is, akik egy borzalmas gyerekkor vagy párkapcsolat után felépültek lelkileg, és képesek voltak egy új, boldog életet kezdeni. Tizenhat ilyen történet egy kötetben.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat egyszeri adománnyal vagy havi előfizetéssel!

A #metoo-mozgalom régi traumákat hozott felszínre sokakból, akiket lelkileg vagy fizikailag bántalmaztak valamikor életük során. A hollywoodi és magyar hírességekkel megtörtént, általában szexuális zaklatásról szóló esetekkel tele voltak a hírek, de az átlagembereket érő, gyakran mindennapos erőszak alig kap figyelmet. A társadalom jelentős része a gyerek és/vagy a házastárs bántalmazását hallgatólagosan elfogadja, vagy legalábbis igyekszik úgy tenni, mintha nem venné észre.

83%

Év végéig még

17 866 772 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A bántalmazás lehet lelki, fizikai, szexuális, vagy ezeknek egyvelege is. Lehet enyhébb vagy életveszéllyel járó, és lehet egyszeri alkalom, de tarthat éveken át is. Az áldozat örökre szóló sebeket szerez a bántalmazás során, ami után vagy tud tiszta lappal új életet kezdeni, vagy nem. Csak egy dolog biztos: minden esetben a bántalmazó a felelős a történtekért.

Hercsel Adél: Láthatatlan pokol
Partvonal Kiadó, 2018
190 oldal, 2490 Ft

A tavaly megjelent könyv címe nem túloz, mert árad belőle az iszonyat. Az a fajta rettenetes gonoszság, amitől akaratlanul is összeborzadunk és hátrahúzódunk. Nekünk, olvasóknak van hova. Egy-egy felkavaró résznél becsukhatjuk, akár a sarokba is bevághatjuk a kötetet, ha már nem bírjuk tovább olvasni, hogy a szereplőkkel milyen kegyetlen dolgok történtek.

Nekik viszont, akik átélték, és most elmesélték a borzalmakat, sokáig nem volt hova menekülniük. Hosszú-hosszú évekig kellett elviselniük, hogy egy közeli családtagjuk pszichikailag és/vagy testileg terrorizálja őket.

A könyv címe azért is találó, mert a történelem során a dalai láma mellett több ismert író és művész is megfogalmazta már azt a gondolatot, hogy a pokol nem egy különálló hely valahol a túlvilágon, hanem itt van a Földön: az emberekben lakozik, és a kegyetlenkedésben, gyűlöletben testesül meg.

Hercsel Adél mélyinterjút készített olyan emberekkel, akik az életük során valamikor bántalmazás elszenvedői voltak. Van köztük fiatal és középkorú, nő és férfi, hetero- és homoszexuális egyaránt. Ami közös bennük, hogy mindannyian családon belüli erőszak áldozatai: (nevelő)szüleik vagy élet/házastársaik kínozták őket lelkileg és/vagy testileg.

A legnehezebb a gyermekkori abúzusokról olvasni. A védekezésre képtelen kiskorú gyerekek bántása túllép minden erkölcsi és társadalmi határt, legalábbis szeretnénk azt hinni, hogy ez így van. Sokaknál azonban sajnos nem: számukra az életkor nem gátja, hanem kifejezetten hajtóereje az erőszaknak.

Vannak, akik úgy nőttek fel, hogy a nevelőapjuk éveken át verte és megerőszakolta őket, az anyjuk pedig közben nem tett semmit. Vannak, akiket a saját apjuk és anyjuk kínzott évekig. A legszörnyűbb, hogy hiába voltak rajtuk jól látható külsérelmi nyomok a verések vagy a lelki kínok okozta önbántalmazás (vagdosás, hajtépés kopaszodásig) miatt, sem a tágabb család, sem az iskola nem lépett közbe.

Semmi olyat nem kaptak gyerekként, amit kellett volna, hogy egészséges lelkű felnőttek legyenek belőlük. Épp ellenkezőleg, csupa olyasmit kellett átélniük, amit senkinek sem szabadna soha. Ismeretlen volt számukra a szeretet, a biztonság, a kedvesség, a gondoskodás. Hosszú évek munkájával azonban talpra tudtak állni, és bár sosem feledik a velük történteket, már feldolgozták magukban.

“Sok mindent nem tudok, de képes vagyok törődni és igazán együtt érezni másokkal, mert pontosan tudom, milyen, amikor senkit nem érdekel, hogy akár meg is halhatsz.” – Dalma (30)

Több történet szól a könyvben a párkapcsolati erőszakról, és annak különböző módjairól. Általában úgy kezdődik, hogy a bántalmazó folyamatos becsmérléssel, örök elégedetlenkedéssel, és eleinte vicceskedő, majd később egyre durvább beszólásokkal letöri a párja önbizalmát,, hogy uralkodni tudjon felette. Amikor az áldozat az állandó kritizálás hatására maga is elhiszi, hogy ő semmire nem alkalmas, buta, csúnya, és senki másnak nem kéne, akkor a bántalmazó már teljesen hatalmába kerítette.

A lelki terrort általában követi vagy kíséri a fizikai erőszak, de néha elmarad. Téved azonban az, aki azt hiszi, hogy könnyebb annak az áldozatnak, akit egy ujjal sem bántanak. A szavak épp akkora, de gyakran még nagyobb sebeket is tudnak okozni, mint a verés. Gyerekkorban és felnőttként egyaránt.

Ha valaki kedvesség, elismerés, dicséret, elfogadás és támogatás helyett állandóan csak számonkérést, elvárásokat, kritikát, megalázást és szidalmakat kap, akkor egy idő után teljesen összetörik legbelül attól, hogy hiába tesz meg mindent és bármit, akkor sem elég jó, akkor sem szeretik.

“Észre sem veszed, már rég az ő szabályuniverzuma szerint mozogsz, amiben kétféle ember lehetsz: bűnös vagy nagyjából megfelelt.” – Gábor (38)

Hatalmas erő kell kilépni egy bántalmazó kapcsolatból, de a könyvben szereplő nőknek és férfiaknak sikerült. Addig rengeteget szenvedtek, utána pedig hosszú ideig tartott nekik feldolgozni az átélt traumákat. Újra kellett építeniük az önbizalmukat, a baráti kapcsolataikat, és a mindennapi életüket, de ma már képesek megbízni másokban. Ami pedig még fontosabb: megtanulták meghúzni a saját határaikat, és többé nem viselik el a bántalmazó viselkedést, vagyis kiléptek az áldozatszerepből.

A személyes történeteket a könyvben 7 interjú követi, amelyekben Hercsel Adél szakértőkkel beszélgetett a bántalmazásról. Van köztük pszichológus, túlélő, szociológus, családjogi ügyvéd, és pedagógus is, akik mindannyian a saját szakterületük tapasztalatairól mesélnek. Egy közös van bennük: mindannyian egyértelműen leszögezik, hogy minden esetben a bántalmazó a bűnös, sosem az áldozat tehet arról, amit tettek vele.

“Ha nem veszem komolyan a másikat, akkor már bántom. Hiszen ilyenkor nem tisztelem, nem tartom magammal egyenrangúnak.”

A szakértői interjúkban szó van arról, hogy vajon mitől lesz valaki bántalmazó, mi jár közben a fejében, hogyan hálózza be áldozatát, és miként jut el az első beszólástól a rendszeres kritizálásig/verésig.

Beszélnek a szakértők arról is, hogy általában kikből és miért lesz áldozat, vagyis kik rendelik alá magukat különböző okokból egy náluk erősebb személyiségnek, aki aztán visszaél a kiszolgáltatottságukkal vagy rajongásukkal. A legfontosabb, hogy a menekülés folyamatáról is részletes információkat kapunk a jogi ügyektől a gyakorlati tudnivalókon át (spórolt pénz, menekülési terv) a pszichoterápiáig.

Tóth Olga családszociológus, a Magyar Tudományos Akadémia kutatójának jóvoltából láthatjuk a tágabb képet is: Magyarországon először és utoljára 21 évvel ezelőtt, 1998-ban készült felmérés a családon belüli erőszakról.

“Eddigi kormányaink vagy tabunak, vagy lényegtelen problémának tartották (…) Szóval itt érdemi változás csak akkor lesz, ha első lépésként legfelsőbb politikai szinten is elismerik, hogy a bántalmazás nem magánügy, hanem egy kiterjedt probléma, ami a társadalom jelentős részét érinti.”