Közvilágítási mutyi: újabb 2 millió forint bírságot szabtak ki egy cikkünk kapcsán
A meghívásos tenderek több sebből véreztek. A Közbeszerzési Döntőbizottság Sajókaza után most Nyírbogát és Nyírmada esetében is megállapította a jogsértést.
A területileg illetékes rendőrkapitányság saját maga kérte a Tényi István feljelentése nyomán, környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozásból való kizárását arra hivatkozva, hogy ők végzik az erőmű fegyveres biztonsági őrségének képzését, ellenőrzését.
November 19-én számoltunk be arról, hogy kénhidrogén és nitrogén-monoxid az egészségügyi határértéket meghaladó koncentrációját, és foszfor-hidrogént (foszfint) mutattak ki a Mátrai Erőműben történt gázszivárgásokban. A szennyezés forrása az Őzse-völgyi technológiai víztározóból kivett víz, a hőerőmű elmúlt félévszázados működése során korábban ilyen problémát még soha nem tapasztaltak. Február óta azonban ide engedi elvileg tisztított szennyvizét és csapadékvizét Mészáros Lőrinc az erőmű mellé épített hatalmas búzafeldolgozója és keményítőgyára, a Viresol Kft. is. A keletkező gázok nagy mennyiségű szerves anyag anaerob bomlására utalnak, helyi forrásaink szerint ilyesmi csak a Viresoltól kerülhetett a víztározóba:
Mérgező gázok bűzlenek a Mátrai Erőműben, Mészáros Lőrinc keményítőgyárát okolják
Kénhidrogén és nitrogén-monoxid az egészségügyi határértéket meghaladó koncentrációját, és foszfor-hidrogént (foszfint) mutattak ki a Mátrai Erőműben az elmúlt napokban történt gázszivárgásokban – tudta meg az Átlátszó. A szennyezés forrása az Őzse-völgyi technológiai víztározóból kivett víz, a hőerőmű elmúlt félévszázados működése során korábban ilyen problémát még soha nem tapasztaltak.
Cikkünk nyomán a Viresol Kft. perrel és kártérítési követeléssel fenyegetőzött, Tényi István pedig, mint tőle megtudtuk, feljelentést tett a Heves Megyei Főügyészségnél, mert úgy véli hogy az ügyben felmerülhet a környezetkárosítás bűntett gyanúja. Feljelentésében Tényi az Átlátszó cikkét idézi, és arra hivatkozik, hogy az új Alaptörvény kiterjeszti és erősíti a környezetvédelmi jog alkotmányos alapjait, a Büntető Törvénykönyv pedig büntetendő cselekménynek tartja a föld, a levegő, a víz, és az élővilág jelentős mértékű szennyezéssel való veszélyeztetését. Tényi az ügyészséget soron kívüli vizsgálatra kérte, és hogy a büntetőeljárás mellett a természet védelméről szóló törvény alapján mérlegelje ügyészi kereset megindítását az okozott kár megtérítése érdekében is.
Az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatósága november 27-én kelt határozatában arról tájékoztatta Tényit, hogy a Heves Megyeri Rendőr-főkapitányságot a kapitányságvezető saját indítványára kizárta a környezetkárosítás bűntett gyanúja miatt elrendelt nyomozásból.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság azért nem kívánt nyomozni az ügyben, mert „a feljelentéssel érintett Mátrai Erőmű Zrt. Heves megye legnagyobb munkáltatója, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű villamosenergia-előállító üzem. Az erőmű fegyveres biztonsági őrségének képzését, ellenőrzését a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság végzi. Tekintettel arra, hogy az ügy már most nagy sajtóvisszhangot kapott célszerű, hogy az elfogultság látszatától mentes eljárás biztosítása érdekében más megye nyomozó hatósága folytassa le az eljárást és hozzon abban érdemi döntést”.
Az ORFK megalapozottnak ítélte a kizárási kérelmet és helyt adott annak, az eljárás lefolytatására a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságot jelölték ki.
Perrel fenyegeti az Átlátszót a Mátrai Erőmű ügyében Mészáros Lőrinc keményítőgyára
A rendkívül súlyos és ismétlődő környezetszennyezés ügyében feltett kérdéseinkre semmit nem válaszoltak, de 35 sajtóorgánummal szemben 60 helyreigazitási eljárást kezdeményez, továbbá kártérítés és sérelemdíj megfizetésére is igényt tart a visontai Viresol Kft., mert úgy véli hogy rossz hírnevét keltették a Mátrai Erőműben történt sajnálatos események ügyében.
Bodoky Tamás
Címlapkép: Pápai Gergely / Átlátszó
Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA meghívásos tenderek több sebből véreztek. A Közbeszerzési Döntőbizottság Sajókaza után most Nyírbogát és Nyírmada esetében is megállapította a jogsértést.
A korrupciógyanús tenderek kapcsán Nyírkarász volt fideszes polgármestere azt nyilatkozta, hogy senki nem tehet semmit. Bebizonyítottuk az ellenkezőjét.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint Ozsváth Kálmánnak csak kommunikációs feladatai vannak, nem dolgozik statisztikai adatokkal.
Vadai Ágnes kérdését feljelentésként értékelte a legfőbb ügyész. Az ellenzéki képviselő cikkünk nyomán érdeklődött a Mészáros M1 Kft. furcsa győzelmeiről.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!