nemzeti együttműködés

Sikersztori: Répássy Róbert végre kapott egy állandó megbízást a Miniszterelnökségtől

A volt fideszes országgyűlési képviselő ügyvédi irodája júliusban két ingatlanvásárlásnál segített az államnak eseti megbízások alapján. Augusztus elsejétől azonban már fix szerződés keretében jogászkodik a Miniszterelnökségnek havi 787 ezer forintért.



Társadalmi célú hirdetés

Az Átlátszó egyik olvasója közadatigénylésben kérte ki a Miniszterelnökségtől, hogy kivel milyen szerződéseket kötöttek 2018 júliusában. Olvasónk a kapott dokumentumokat eljuttatta hozzánk, és azok alapján beszámoltunk róla, hogy Répássy Róbert ügyvédi irodája a volt Malév-székház és az Andrássy út 70. megvásárlásánál is bruttó 3-3 millió forintért végzett jogi feladatokat az államnak.

Répássy Róbert 1998-tól volt a Fidesz országgyűlési képviselője. A 2010-2014-es ciklusban közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár volt, 2014-től pedig az Igazságügyi Minisztérium államtitkára. 2015-ben váratlanul leváltották, és 2018-ban már nem is jutott be a parlamentbe, miután a párt listáján a biztos kieső 144. helyet kapta. A Miniszterelnökség 2018 júliusában két drága ingatlan megvásárlásánál bízta meg jogi feladatokkal Répássy ügyvédi irodáját.

Olvasónk nemrégiben egy újabb közadatigénylésben kikérte az augusztus első felében kötött miniszterelnökségi szerződéseket is, és az egyik dokumentumban újra felbukkant Répássy Róbert neve.

A július 31-én aláírt megállapodás szerint Répássy ügyvédi irodája 2018. augusztus 1.-től 2019. május 31.-ig ügyvédi feladatokat végez a Miniszterelnökségnek havi nettó 787.500 forintért. A 10 hónapos megbízás alatt tehát összesen 7 millió 875 ezer forintot fizet a tárca a volt fideszes képviselő irodájának.

Répássyéknak az alábbi feladatokat kell ellátniuk:

  • eseti megbízás alapján jogi képviselet
  • háttértámogatás jogi anyagok elkészítéséhez
  • jogi állásfoglalás írásban vagy szóban
  • jogszabályok véleményezése
  • igény szerint, de legalább havonta kétszer szóbeli konzultáció során jogi tanácsadás

Érdekesség, hogy a korábban két ingatlan adásvételénél segédkező Répássy Ügyvédi Irodával kötött friss megállapodás leszögezi, hogy ingatlanok adásvételénél nem kell közreműködniük Répássyéknak a havi 787.500 forintos megbízási díjért cserében.

A dokumentumban vastag betűkkel kiemelve szerepel, hogy „A jelen megbízásnak nem tárgya az ingatlan tulajdonjogának valamint a társasági részesedés átruházására irányuló szerződések, valamint egyéb, jogszabály alapján ügyvédi ellenjegyzéssel ellátandó szerződések okiratszerkesztése, ellenjegyzése.”

 

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42