Az Akció BTL Kft. különböző rendezvényeket fog szervezni a jegybanknak. Az MNB már korábban is több szerződést kötött Borókai Gábor lányának cégével.
2015 februárjában összeszedtük, hogy 2011 óta mennyi pénzt kaptak a HetiVálasz-főszerkesztő Borókai Gábor lányának érdekeltségei a Magyar Nemzeti Banktól. Az összeg akkor a félmilliárd forintot közelítette, de – mint a Napi.hu beszámolt róla – az egyik szerződés keretösszegét tavaly megemelték 69,5 millió forinttal.
A Közbeszerzési Értesítőben május 12-én megjelent tájékoztatás szerint az MNB most nettó 213 millió forint értékű keretszerződést kötött az Akció BTL Kft.-vel. A rendezvényszervezési szolgáltatásokra szóló szerződés maximum 30 hónapra vagy a keretösszeg kimerüléséig szól.
Borókai Flóra cégének az összegért
– évi legalább 3 alkalommal gyerekprogramokkal egybekötött dolgozói rendezvényeket, és csapatépítői programokat kell szerveznie, melyeken a várható legnagyobb létszám 1.300 fő lesz
– évente legalább 35 alkalommalkonferenciaszervezési és egyéb rendezvényekhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatásokra vonatkozó feladatokat kell ellátnia, itt a várható legnagyobb létszám 300 fő
– évi legalább 3 alkalommal nemzetközi protokolláris események szervezési és kivitelezési tevékenységét kell ellátnia, a várható legnagyobb létszám 500 fő
Az Akció BTL Kft.-t 2011 őszén alapították, Borókai Flóra akkor csak résztulajdonos volt benne, 2016 óta azonban egyedül birtokolja a vállalkozást.
Borókai 2012-ben alapította meg másik cégét, az Akció Rendezvényügynökség Kft.-t, amelyhez szintén került MNB-s pénz. 2015-ben és 2016-ban 10 szerződést kötött a céggel az egyik jegybanki alapítvány, a PAGEO, összesen nettó 98,74 millió forint értékben.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A kormányközeli Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítványának félmilliárdos megbízását a kormányközeli New Land Media és Lounge Design kapta.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!