Ismét félmilliárd forintot költ taxira a közmédia, a Főtaxi nyerte a megbízást
A nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
A KKETTK Közalapítvány közbeszerzését egyetlen ajánlattevőként Balásy Gyula két cége nyerte.
Schmidt Mária ugyan még az ’56-os emlékév szerződéseit sem hozta nyilvánosságra*, de közben már egy újabb hasonló programra kezdett el költeni.
Az EU-s közbeszerzési értesítő május 10-i számában megjelent tájékoztatás szerint a Schmidt Mária által vezetett Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány nettó 500 millió forintos megbízást adott a New Land Media Kft.-nek és a Lounge Design Kft.-nek.
A pontos feladat:
„Az Első Világháború centenáriumi ünnepségsorozatának keretében megvalósuló programok koordinálása és megvalósítása. Az ünnepségsorozat részeként megvalósuló kiállítás-sorozatot az elvárások szerint már 2017. első negyedévében a társadalom széles köre számára elérhetővé és megismerhetővé kell tenni különös tekintettel a megyei-, országos napilapokban, heti, kétheti és havi lapokban, közterületi hirdetési felületeken és on-line hirdetési felületeken, erre tekintettel a jelen közbeszerzés tárgya szerinti média szolgáltatásoknak és kommunikációnak, kiemelten az „Új világ született – Európai testvérháború 1914-1918”- média-megjelenés tekintetében.”
A tendert egyetlen ajánlattevőként nyerte a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft., melyeknek a tulajdonosa Balásy Gyula. A Lounge Design neve 2015-ben lett közismert, amikor kiderült, hogy ők készítették a migránsellenes, “Ha Magyarországra jössz” feliratú kék plakátokat. Balásy akkor nem reagált a Kreatív kérdéseire, a portál azonban felidézte, hogy a cég nem először dolgozik a kormánynak 2011 óta. Arról az Átlátszó is beszámolt 2013-ban, hogy a “Magyarország jobban teljesít” szlogenű kampány arculatát is a Lounge Design tervezte és gyártotta.
2016. november 1. és 2017. február 28-a között 9,58 milliárd forint értékben kötött szerződést a két céggel a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda „lakossági tájékoztató kampányok” címszóval. Vélhetően ebből az összegből ment 2017 elején a „Magyarország erősödik” c. reklámkampány, és az azt követő „Állítsuk meg Brüsszelt” szlogenű propaganda is.
* Update: Cikkünk megjelenése után Schmidt Máriáék váratlanul közzétették az ’56-os emlékév szerződéseit.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
Nemrég a Mercarius Flottakezelő Kft. „hagyta nyerni”a Mészáros M1-t azzal, hogy nem adott be hiánypótlást. Most utóbbi tette ugyanezt, így előbbié lett a megbízás.
Az OMSZ az uniós helyreállítási és ellenállóképességi alapból remélt 2,5 milliárd forintos támogatást, de a pályázatukat elutasította a kormány.
A létesítménygazdálkodási feladatokat a B+N Referencia Zrt. végezheti el egy nem túl komoly verseny után. A pavilont közel 20 milliárd forintért építik fel.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!