Ismét félmilliárd forintot költ taxira a közmédia, a Főtaxi nyerte a megbízást
A nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
Az első ütem kivitelezését a ZÁÉV végzi 11,8 milliárd forintért, a második ütem terveit a TPSC Kft. készíti 1,1 milliárdért.
A kormány 2015 decemberében döntött arról, hogy több lépcsőben fejleszti a Testnevelési Egyetemet (TE), amelynek épül egy új kampusza, meglévő létesítményeit pedig felújítják. A hivatalos bejelentés szerint az új kampusz 30 milliárdba fog kerülni, a teljes beruházás összköltsége a vonatkozó kormányhatározat szerint 36,3 milliárd forint.
A mindig jólértesült szakportál, a MagyarÉpítők már április 12-én közölte, hogy a TE fejlesztésének első ütemét a ZÁÉV végzi. A közbeszerzési tájékoztatóból is ez derül ki.
Az EU-s értesítő április 26-i száma szerint a TE fejlesztésének első ütemét 11, 86 milliárd forintért végzi a ZÁÉV.
A 2016. december 5-i kormánybejelentés előtt néhány nappal kiírt nyílt tenderen a cégen kívül még a W-É-P Konzorcium (WHB Kft., ÉPKAR Zrt., PBE Kft.) indult. A beruházás értékét a TE előzetesen 12,45 milliárdra becsülte, a ZÁÉV ennél 590 millió forinttal olcsóbb ajánlattal nyert.
Az első ütem terveiről nincs nyilvánosan elérhető információ, a második ütem terveire azonban 2016. december végén írt ki közbeszerzést a TE. Az eljárás eredménye 2017. április 18-án jelent meg: egyedüli ajánlattevőként a győri TSPC Kft. nyert nettó 1,1 milliárd forintos ajánlattal.
A beruházás lebonyolítói, műszaki ellenőri és tervellenőri feladatait a februárban közzétett eredményhirdetés szerint nettó 758 millió forintért a FŐBER Zrt. látja el. Ezt a munkát a TE előzetesen némileg olcsóbbra, nettó 663 millió forintra becsülte, és már 2016 októberében kiírta rá a közbeszerzést.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
Nemrég a Mercarius Flottakezelő Kft. „hagyta nyerni”a Mészáros M1-t azzal, hogy nem adott be hiánypótlást. Most utóbbi tette ugyanezt, így előbbié lett a megbízás.
Az OMSZ az uniós helyreállítási és ellenállóképességi alapból remélt 2,5 milliárd forintos támogatást, de a pályázatukat elutasította a kormány.
A létesítménygazdálkodási feladatokat a B+N Referencia Zrt. végezheti el egy nem túl komoly verseny után. A pavilont közel 20 milliárd forintért építik fel.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!