Nemzeti Együttműködés Rendszere

Matolcsy Ádám Porsche 911 Targákat gyűjt

Pár hónappal ezelőtt egy olvasónk vette észre, hogy három Porsche 911 Targa parkol egymás mellett egy XIII. kerületi garázsban. Az Átlátszó kiderítette, hogy az autók Matolcsy György jegybankelnök kisebbik fia, a kormányközeli vállalkozóként közpénzből meggazdagodott Matolcsy Ádám gyűjteményébe tartoznak. Megtaláltuk a gyűjtemény negyedik darabját is.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Olvasónk értesülései helyesnek bizonyultak, ugyanis több jel is utalt arra, hogy a koruk alapján „young timer” kategóriába sorolható autók és a Matolcsy-fiú között kapcsolat van. Az egyik ilyen jel, hogy a Porschék abban a garázsban álltak, amelyik a 444.hu által még 2016-ban bemutatott, Matolcsy Ádám által használt loftlakás közvetlen közelében van, és ahol a luxuslakásnak otthont adó Riverloft-ház más lakói is parkolnak az autóikkal.

A lenti fotókon látható parkolóhely-feliratok is a feltételezett kapcsolatot erősítik. A falra helyezett papírlapok ugyanis azt jelzik, hogy a Porschék parkolóhelyei az egykor Matolcsy Ádám által vezetett és a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cégén keresztül tulajdonolt New Wave Média Group Kft. számára voltak fenntartva.

Matolcsy Ádám autói a korábbi garázsban

A múlt idő annak szól, hogy nemrég észrevettük, hogy a Porsche-gyűjtemény parkolóhelyet váltott és a Millenáris Mélygarázsba költözött. Itt felfedeztük a gyűjtemény negyedik darabját is, amely a korábbi helyszínen készült fotókon nem szerepelt. A négy autó itt nem egymás mellett áll, de a mögöttük lévő falon ugyanúgy felirat jelzi a parkolóhely „bérletes” használóját, amely ezúttal a New Wave Kft.

Matolcsy Ádám autói a Millenáris mélygarázsában

A parkolóhelyeket bérlő New Wave Kft. nem azonos a korábbi helyeket bérlő, és egyébként már megszűnt – New Wave Média Group Kft.-vel. A rövidített cégnév ezúttal egy másik vállalkozást, a New Wave Service Kft.-t takarja, amely ugyancsak a Magyar Stratégiai Zrt. tulajdona, vagyis végső soron Matolcsy Ádámé, aki a holdingcég egyedüli tulajdonosa. Hiába változott tehát a Porschék parkolóhelye és az azokat bérlő cég, most is Matolcsy Ádám áll a háttérben.

A négy autó becsült értéke összesen 60 – 70 millió forintra tehető és együtt több mint 1200 lóerővel bírnak:

Az autók típusa, évjárata, teljesítménye, színe, és becsült értéke

A parkolóhelyeket bérlő New Wave Service Kft. szintén csak nemrég költözött a Millenárisra: az OPTEN céginformációs adatbázis szerint a cég 2019 januárjában tette át székhelyét a Millenáris Irodaházba.

Mint arról nemrég a hvg.hu beszámolt, a Millenáris Széllkapu Beruházó, Fejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. a Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit Kft.-vel együtt közbeszerzési eljárást írt ki a Millenáris Park területén működő létesítmények üzemeltetésére – beleértve a régi, és a most épülő új parkolóházat is. Miután a közbeszerzési eljárás elsőre eredménytelenül zárult, jelenleg a pályázatot kiíró két állami tulajdonú cég látja el a létesítmények üzemeltetését.

A cikkünkben szereplő autókkal kapcsolatban megkerestük Matolcsy Ádámot, aki emailben válaszolt a kérdéseinkre. Válaszlevelében megerősítette: a négy „régi” Porsche 911 valóban az ő tulajdona. Mint elmondta, az autókat nem presztízsük, hanem különlegességük miatt választotta. A vállalkozó azt is elárulta, hogy annak reményében vásárolt befektetési céllal ugyanolyan kivitelű és típusú autókat, hogy így egy későbbi együttértékesítés esetén nagyobb értéknövekedést érjen el velük.

A Porsche-gyűjtemény átköltöztetésének okát firtató kérdésünkre Matolcsy Ádám azt válaszolta, hogy egyszerű anyagi megfontolások vezették a döntésben: a Millenáris Parkolóban ugyanis olcsóbb az autók tárolása, mint a korábbi helyen volt. Mint az a fentebbi, az üzemeltető ártábláját ábrázoló fotónkon is látszik, a vállalkozó cége által használt bérlet havi 42 ezer forintba kerül áfával autónként, amely a négy autó esetén havonta 168 ezer forintot jelent.

Közpénzből gazdagodott meg

Matolcsy Ádám legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy nagyon gyorsan reagált az édesapja unokatestvére, Szemerey Tamás tulajdonában lévő NHB Bank likviditási problémáira: pár nappal azelőtt, hogy a Matolcsy György vezette jegybank korlátozta volna az NHB kifizetéseit, az ifjabb Matolcsy egy másik banknál nyitott számlát a cégei számára.

Az ijfú vállalkozó a Balaton Bútor Kft.-t is a családja házibankjaként emlegetett, most csődbe ment pénzintézettől kapott, a jegybank növekedési hitelprogramjából finanszírozott hitelből vásárolta. Ez a cég szállíthatta aztán a bútorokat a Testnevelési Egyetem új kampuszára vagy az Országos Bírói Hivatalnak, félmilliárdos uniós támogatást nyert el egy okosiroda-projektre, és további 92 millió forint uniós támogatást kapacitásbővítésre.

Matolcsy Ádám fontos szerepet játszott az Origo hírportál kormánypárti propagandafelületté züllesztésében: ő volt a portált kiadó New Wave Media Kft. tulajdonosa a kormánypárti Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány felállításáig. A New Wave adta ki az évi több milliárd forintnyi állami hirdetéssel kistafírozott Origón kívül a Vs.hu nevű portált is, amely több százmillió forint támogatást kapott a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank alapítványaitól.

Matolcsy Ádám 2016-ban kétszázmilliós luxuslakást kapott használatra Szemerey Tamástól, majd örökpanorámás „mezőgazdasági melléképületet” húzott fel a balatonfüredi szőlőbirtokára. 2018-ban az is kiderült, hogy egyszemélyes holdingcége, a Magyar Stratégiai Zrt. megvásárolta azt a 400 milliós, II. kerületi luxusvillát, amelyet Matolcsy György használ. Matolcsy Ádám barátainak is jól megy az üzlet, egyikük luxuslakásokat épít a Vörösmarty téren, másikuk 305 milliós uniós támogatásból kezd sörgyártásba.

Matolcsy György jegybankelnök a rokonsága – unokatestvére, felesége, fiai – állami támogatásait, megbízásait és üzleteit firtató kérdésekre korábban azt válaszolta, hogy „senkit nem szabad megfosztani attól a lehetőségtől, hogy részt vegyen Magyarország felemelkedésében”, és ma Magyarországon nem attól jut hitelhez, üzleti lehetőséghez és uniós pályázati forráshoz valaki, hogy az ő családtagja. Fia, Matolcsy Ádám úgy nyilatkozott erről, hogy „egy közbeszerzésen való győzelem minden, csak nem ajándék”, nagyon kemény feltételeknek kell megfelelni hozzá.

Brassai Kornél

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42