Hiába pereltünk, titokban maradhat évi 36 milliárd forintnyi EP-képviselői költségtérítés sorsa

Hogy miért? Az Európai Unió Bírósága szerint szinte minden emellett szól. Mert azok a képviselők személyes adatai. Mert önmagában az, hogy bőven vannak a költségtérítés felhasználása kapcsán nyilvánosságra került visszaélések, még nem elég alap a megismerésre. Mert több millió papíralapú dokumentum anonimizálása túl nagy terhet jelentene. Nem elsősorban a múlt keddi elutasító döntést meghozó Európai Bíróság sara, de ha az Európai Unió intézményei hitelesen akarnak fellépni a korrupció ellen és az átláthatóságért másokkal szemben, akkor lassan ideje lenne a saját portájukon is söprögetniük.

---

---

Társadalmi célú hirdetés

Az Európai Unió Bíróság eljáró tanácsa múlt kedden meghozott ítélete alapján az Európai Parlament jogszerűen tagadta meg az Átlátszó részvételével zajló „EP-képviselő-projekt/The MEPs Project” részeként a 28 uniós tagállam egy-egy újságírója által még 2015-ben beadott, a képviselők havi 4.320 eurós költségtérítésének felhasználására vonatkozó dokumentumok megismerésére  irányuló adatkéréseket.

Bíztunk benne, hogy a luxemburgi bírák megragadják a lehetőséget arra, hogy ha már a politikusok nem teszik, akkor ők tegyék átláthatóbbá az Unió működését. Ezért – ahogy ezt a projektet szervező szlovén újságíró, Anuška Delić be is jelentette – igyekszünk azt is elérni, hogy a döntést másodfokon az Európai Bíróság Nagykamarája megváltoztassa.

A döntés tartalma és az ügy azonban azért is tanulságos, mert nagyon szépen demonstrálja, hogy miért tartjuk sokan már régóta elégtelennek azt, amit az EU a saját tevékenységének nyilvános ellenőrizhetősége tekintetében ma nyújtani tud.

Az adatkérés

A projektről és a keresetlevél beadásáról itt, az ugyanezen adatok megismerése érekében közvetlenül a képviselőknek küldött megkereséseink sorsáról itt írtunk, a The MEPs Project angol nyelvű honlapja pedig a képviselői juttatásokkal kapcsolatos megállapításokkal és a projekt részletes kronológiájával itt érhető el. Az adatkérések és a kereset a következők megismerésére irányultak:

a) azon akták, jelentések és egyéb releváns dokumentumok másolatai, amelyek részletesen ismertetik, hogy az egyes tagállamok európai parlamenti képviselői a 2011 júniusa és 2015 júliusa között hogyan és milyen időpontban költötték el a juttatásaikat (utazási költségek, napidíj és általános költségtérítés), valamint

b) azon dokumentumok, amelyek feltüntetik az e képviselőknek parlamenti asszisztensi költségek címén folyósított összegeket, és az európai parlamenti képviselők azon számláinak a részletező kimutatásaira, amelyeket kifejezetten az általános költségtérítéshez kapcsolódó kifizetésekre használtak.

Az adatkéréssel érintett juttatások összességében egyébként bőven meghaladják a képviselői tiszteletdíj mértékét: a 750 képviselőnek fejenként járó havi 5000 eurós tiszteletdíjakra 2017-ben például 76 millió eurót költött összesen az intézmény, míg az általános költségtérítésre elköltött összeg 39 millió euró volt, utazásra és tartózkodásra pedig összesen 72 millió eurót kaptak a képviselők.  Ez azt jelenti, hogy az igénylés mai árakon évi 36 milliárd forint elköltését próbálta felderíteni.

Az adatkéréseknek az Európai Parlament általi elutasítása azon alapult, hogy a kért adatok egy részét – jelesül az a) pont alá tartozó átfogó, minden költségelemre és a felhasználás céljaira kiterjedő dokumentációt – nem is kezeli, mivel a képviselők a felhasználásról szabadon döntenek, annak céljairól és azok megvalósulásáról iratokat az EP-nek nem kell beküldeniük.

Az EP által ténylegesen kezelt adatok (pl. hotelszámlák, elszámolt menetjegyek, munkaszerződések) kiadását viszont azzal tagadták meg, hogy ezek olyan személyes adatokat tartalmaznak, amelyek nem ismerhetőek meg jogszerűen, a dokumentumok anonimizálása viszont ilyen terjedelemben kezelhetetlen adminisztratív terhet jelentene.

Ami nincs, azt nem lehet kiadni

A Bíróság ítéletében mindenekelőtt rögzítette, hogy az elutasításnak az adatkezelés hiányára vonatkozó része megalapozott, mivel  az általános költségtérítés átalányjellegére tekintettel a Parlament valóban nem rendelkezik olyan irattal, amely tárgyi vagy időbeli szempontból részletezné e juttatásnak a tagjai által való felhasználását, illetve ugyancsak nem adatkezelője az EP a költségtérítés felhasználása során keletkezett, a képviselői bankszámlák forgalmára vonatkozó adatoknak sem.

Alighanem a Bíróság számára is egyértelmű volt, hogy a a dokumentáció hiánya egy célhoz kötött felhasználású juttatás esetében nevetséges: ennek finom jelzése az a megállapításuk, hogy „az ellenőrzési mechanizmus elégtelenségére és hatékonyságának hiányára rámutató érvek értékelését nem a Törvényszéknek kell elvégeznie a jelen keresetek keretében”.

Így a Bíróság általános költségtérítésre vonatkozó kiadások felhasználási céljaira, illetve a bankszámlák adataira vonatkozó részben a keresetet ezen túl nem is vizsgálta, így az ügy érdemében csak a napidíjakra, az utazási költségek megtérítésére, valamint a parlamenti asszisztensi költségek megtérítésre vonatkozóan előterjesztett hozzáférés iránti kérelmekről döntött. Az utazási költségekre összesen 65 millió eurót költ egyébként évente a Parlament.

Ha csak a képviselő neve van a hotelszámlán, akkor is védik az adatot

A keresetünknek a megtagadást tartalmilag vitató jogalapja az volt, hogy az adatok nem tartalmaznak személyes adatokat, de ha tartalmaznának is ilyeneket, akkor is bizonyított azok jellegéből fakadóan megismerésük szükségessége

Ezekben a kérdésekben az „uniós Infotörvény”, azaz a 1049/2001/EK rendelet szabályait kellett együttesen értelmezni a 45/2001/EK rendelettel. Előbbi ugyan ismer adatvédelmi kivételt a nyilvánosság mint főszabály alól, azonban az csak annyit mond, hogy annak akkor van helye, ha a hozzáférhetővé tétel kedvezőtlenül befolyásolná a magánélet és az egyén sérthetetlenségének a védelmét.

Vagyis azt kellett eldönteni ezen a ponton, hogy a személyes adat nyilvánosságra hozatala egyben magánélet sérelmével is jár-e. A magyar jog szerint például erre a válasz nemleges, erre szolgál a közérdekből adat nyilvános adat fogalma, ami alapján egyes személyes adatok nyilvánosak lehetnek.

A 45/2001/EK rendelet viszont az azonosítható érintettre vonatkozó minden információt, magánélethez való kapcsolódásától függetlenül személyes adatnak tekint, és annak alapján személyes adat csak akkor adható ki, ha az az adatigénylő nyilatkozata alapján szükséges, és ezzel az érintett törvényes érdekei sérelmet nem szenvednek.

A Bíróság ­– megállapítva, hogy a kért dokumentumok mindegyike legalább az EP-képviselő, illetve az asszisztensi kifizetések esetében emellett az asszisztens személyes adatait is tartalmazza – arra jutott, hogy a személyes adatokat attól függetlenül védelem illeti meg, hogy amúgy az érintettek neve az ellátott feladataikra tekintettel eleve nyilvános információ és hogy az adatok nem kapcsolódnak magánéletükhöz. Ami szintén egy vicc.

Lefordítanánk ezt hazai példára: Lázár János elhíresült hotelszámlái, amelyet Pethő András még origós újságíróként kért, de már csak az origo.hu kormányzati megszállása után perelhetett ki, az Unió Bírósága szerint nem is lenne megismerhetőek.

Visszaélési gyanú kellett volna a megismeréshez

A Bíróság ezzel összhangban fenntartotta azt az álláspontját, hogy ha  kérelem célja személyes adatokat tartalmazó dokumentumokhoz való hozzáférés, akkor a 45/2001/EK rendelet adatvédelmi rendelkezései teljes mértékben alkalmazandóvá válnak, illetve hogy ilyenkor a személyes adatok védelme alóli kivételeket szigorúan kell értelmezni.

Ennek megfelelően az ítélet szerint az adatok kiadására kötelezésnek akkor lett volna helye, hogyha a felperesek a kért adatok összessége tekintetében bizonyítani tudták volna, hogy azok megismerése számukra szükséges.

Az újságírók ebben a körben az átláthatóssággal, a közvélemény tájékoztatásának céljával és a nem létező ellenőrzési rendszer következményeinek feltárásához fűződő érdekkel, valamint több tagállamot érintő, már feltárt visszaélésekkel érveltek. Emellett arra is hivatkoztak, hogy a  2011. június 7‑i Toland kontra Parlament ítéletben (T‑471/08) egy, éppen az asszisztensi támogatásokkal kapcsolatos visszaéléseket vizsgáló belső jelentés kiadásának megtagadását már jogellenesnek mondták ki.

A Bíróság azonban ugyanezt az érvet a többévnyi, minden képviselőt érintő dokumentumok személyes adatokkal együttes kiadásához elégtelen és túl absztrakt indoknak tartotta. Azt viszont egyértelművé tette, hogy valamely konkrét visszaélési gyanú bizonyítottsága megalapozhatná a megismerés biztosítását.

A Toland-ügyre való hivatkozásra az ítélet egyébként annyiban reagál, hogy abban az ügyben nem a személyes adatok védelme, hanem a döntéselőkészítő jelleg volt a megtagadás alapja, és hogy önmagában egy összefoglaló jelentés kiadásának szükségessége még nem jelenti a dokumentumok összessége esetében a szükségesség bizonyítottságát.

Az Európai Parlament a XXI. században: 4 millió oldal csak papíralapon

A túlzott adminisztratív terhekre való, eljárási jellegű hivatkozást is támadta a kereset azzal, hogy az EP elutasítása azért is jogsértő, mert nem vizsgálta meg tételesen a kiadás feltételeit az egyes dokumentumok vonatkozásában, illetve az anonimizált dokumentumok kiadásának megtagadását sem támasztotta alá megfelelően.

A Bíróság ezzel szemben tartalmilag megalapozottnak látta a parlamenti eljárást, mivel az érintett adatfajták kategóriái (pl. hotelszámlák, menetjegyek, munkaszerződések) tekintetében vizsgálta és alá is támasztotta a személyes adatok védelmére alapozott megtagadást.

Az adatok anonimizált formában való kiadása pedig az ítélet szerint nem lett volna alkalmas az adatigénylések céljának elérésére. Igy a Bíróság szerint „nem vitatható komolyan”, hogy túlzott adminisztratív terhet jelentett volna, ha a képviselőnként átlagosan 5500, összesen mintegy 4 millió oldal, egyébként csak papíralapon kezelt bizonylatot és szerződést kellett volna anonimizálni.

Hogyan tovább?

Az ügyben két problémát látunk összekapcsolódni. Ebből az első viszonylag könnyen kezelhető: ha gond van a költségtérítési rendszerrel (ezt igazából senki nem vitatja), akkor azt meg kell reformálni. Erre áll is előkészítés alatt egy javaslat, ami az ellenőrizhetőséget ugyan növelné, de nyilvánossági garanciákat – az előzmények ismeretében nem meglepő módon – nem adna.

Fontos, hogy a mostani ítélet annak természetesen semmiben nem akadálya, hogy az EP jogalkotóként maga döntsön az elszámolások nyilvánossá tételéről.

A másik probléma ennél fogósabb: az Unió saját információszabadági követelményei a nem publikált adatok megismerhetősége tekintetében a legtöbb tagállamhoz – köztük szerencsére Magyarországhoz – képest komolytalanok.

Hiába tudunk meg az Unió működéséről, a folyamatban lévő jogalkotási eljárásokról, az uniós politikák tartalmáról vagy a költségvetésről az eleve közzétett információkból nagyon sokat, azaz hiába mondható kifejezetten jónak a közérdekű információk proaktív megismertetésében az Unió, hogyha amit az intézményei titkolni akarnak, azt igen könnyen titkolni is tudják.

Nem az a baj, hogy a magyar joggal ellentétben az uniós rendszerben tartalmi mérlegelés van arról, hogy adható-e hozzáférés egy közpénz felhasználásához szorosan kapcsolódó személyes adathoz, hanem az, hogy a jelenlegi uniós szabályozási rendszer és bírói gyakorlat egyértelműen az adatvédelmet helyezi előtérbe, illetve hogy az adatkezelő, jelen esetben az EP hibájából fennálló információhiány következményeit az adatigénylőn veri le.

Az uniós költségvetés felhasználásának hatékony ellenőrzését lehetővé tevő információkhoz ugyanis lehetetlen úgy hozzájutni, hogy az adatkérőnek azt kell tudnia bizonyítani, hogy a konkrét – általa jellemzően nem ismert tartalmú – irat valamely gyanús ügyhöz kapcsolódik. Ahol ugyanis egyáltalán nincs nyilvánosság, ott gyanús ügy sem lehet szinte semmiből.

Sepsi Tibor — M. Tóth Balázs