Cikkek

Irritál a lakájmédia? Így támogathatod a független és kritikus sajtót a fideszes gőzhengerrel szemben

 

Április 8-án eldőlt, hogy a Fidesz-kormány ismét kétharmados többséget kapott, és lényegében korlátlan hatalma van arra, hogy a független média és a civil világ maradékát is felszámolja. Egyértelművé vált, hogy ettől a veszélytől senki nem tud megvédeni minket, sem a külföld, sem az ellenzéki politikusok. Vagy mi megvédjük azt, ami számunkra fontos, vagy rövid időn belül elveszítjük. Urbán Ágnes írása.

Nem meglepő, hogy a parlamenti siker után, a darabjaira esett ellenzék mellett a Fidesz-kormány már elsősorban a civileket és a megmaradt független médiát tekinti ellenségnek, érdemi kontrollt már csak ők gyakorolnak a politikai hatalommal szemben. Ráadásul a 2/3-os többséggel bármit meg lehet tenni: elővehetik a korábban belengetett sajtókamara ötletét, egekbe emelhetik a reklámadót, a végletekig torzíthatják a versenyt az állami reklámköltéssel.

Egyetlen dolog maradt, ami ellen még a kormány sem léphet fel: ha a fogyasztók egyértelművé teszik, hogy szükségük van egy adott médiatermékre és hajlandóak pénz áldozni arra, hogy a tartalom valóban megszülessen. Ennek a hagyományos módja az, ha előfizetői vagy rendszeres vásárlói vagyunk olyan nyomtatott lapoknak, amelyekre valóban kíváncsiak vagyunk. Ez a lehetőség még most is adott, leginkább a politikai hetilapok szegmensében lehet még olyan nyomtatott lapokat találni, amelyek valóban hozzáadnak a magyarországi nyilvánossághoz, minél többen előfizetnek, annál biztosabb az ilyen lapok sorsa.

A digitális tartalomszolgáltatások előretörésével azonban a fogyasztók egyre inkább hozzászoktak az ingyenes tartalomhoz, ezzel a médiacégek tökéletesen kiszolgáltatottá váltak. A hirdetők és még rosszabb esetben a mögöttük meghúzódó politikai érdek dönti el, hogy mi maradhat piacon és mi válik fenntarthatatlanná a bevételek hiányában. Az újságírók ugyanis nem fényevők, meg kell fizetni a munkájukat, különben befejezik az újságírást, és ha ezt sokan teszik, akkor mindannyiunknak rosszabb lesz. És persze ott vannak a munkájukat segítő jogászok, informatikusok, fotósok, videósok, vizualizációs guruk, stb.

Akkor kezd majd hiányozni a munkájuk, ha már tényleg nem lesznek, mert más munka vagy más ország után kellett nézniük. Ezt csak mi, fogyasztók tudjuk megakadályozni, ha elkezdjük támogatni azokat a médiumokat, amelyeket arra érdemesnek tartunk.

Ma már megszokott, hogy egy médiatermék az olvasóihoz fordul azért, hogy támogatásukat kérjék, még ha ez adomány jellegű is: a támogatók ugyanazt a tartalmat kapják, mint azok, akik egy fillért sem utalnak. Első látásra nem tűnik tehát racionálisnak az adományozás, de éppen az, hogy már reális veszély bármelyik független médium megszűnése, mégis a létező legokosabb döntés a támogatás elindítása. Főleg, hogy meglehetősen kevesen vagyunk Magyarországon, akik megtehetjük a rendszeres havi utalás beállítását és fontosnak is tartjuk a független médiát.

Az alábbiakban összegyűjtöttünk egy listát arról, hogy kiket érdemes támogatni, ha azt akarjuk, hogy az újságírók végezni tudják munkájukat, legyenek olyan szerkesztőségek, amelyek leleplezik a korrupciót. Íme néhány példa:

Atlatszo.hu: Az Átlátszó volt az első nonprofit oknyomozó projekt Magyarországon, sokat tett azért, hogy a közösségi finanszírozású újságírás modellje ismertté váljon nálunk is. Előfizetéssel, SZJA 1% felajánlásával, és pólóvásárlással is lehet támogatni a portált. Az Átlátszó a saját tartalmak mellett blogmotort is üzemeltet és egyedi fejlesztéseik is vannak, mint például a kimittud közadatigénylő oldal vagy az álhírvadász játék.

Direkt36.hu: A másik oknyomozó projekt mennyiségi értelemben kevesebb tartalmat állít elő, a Direkt36 kizárólag a nagy, sok munkát igénylő sztorikkal foglalkozik. Az egyes támogatási szintekhez különböző szolgáltatások is járnak, a megjelenés előtt meg lehet ismerni az új cikkek összefoglalóját, de e-könyv vagy zártkörű rendezvényekre szóló meghívás is együtt járhat a támogatással.

444.hu: A 444 országosan ismert médiamárka, tavaly tavasz óta folyamatosan gyűjti a támogatásokat, időnként az eredményekről is lehet olvasni. Figyelemreméltó, hogy amennyiben a támogató megadja az e-mail címét, akkor hírlevelet kap, kéthetente olyan külpolitikai összefoglalóval, amely a portálon nem jelenik meg. Nemrégiben új projekttel jelentkeztek, könyvet jelentetnek meg és a megcélzott összeg többszörösét sikerült erre összegyűjteni.

HVG: Nemrégiben a HVG is elindította többszintű támogatási programját. A Barát, Partner, Patrónus kategóriákhoz különböző szolgáltatások tartoznak (pl. hírlevél, találkozás a szerkesztőséggel, HVG-könyv, mozi, rendezvények, stb), de egyszeri támogatásra is mód van.

Merce.hu: A Mérce tavaly október végén indult, kizárólag közösségi finanszírozással. Vállaltan baloldali értékrendű, fő témái közé tartozik az oktatás és az egészségügy állapota, a nők, a szegények és a dolgozók helyzete. A támogatásra már csak azért is szükség van, mert a Mérce minden fontosabb budapesti eseményről a helyszínről tudósít, élő közvetítéseiket a Facebookon lehet követni. Külön elismerésre méltó, hogy a támogatási oldalon folyamatosan frissülő egyszerű vizualizáción lehet követni, hogy az éves tervhez képest hol tart az adományok gyűjtése.

Szabadpecs.hu: A Szabad Pécs annyiban különleges, hogy a többivel ellentétben nem budapesti székhelyű, országos tartalmat előállító vállalkozásról van szó, hanem kifejezetten Pécs és Baranya megye ügyeivel foglalkozik. A projektet a megyei napilapok tulajdonosváltása után kirúgott pécsi újságírók készítik, és így a megyei, helyi független hangok megőrzésének szimbóluma lett. A Szabad Pécs folyamatosan várja a támogatást, de most rendkívüli gyűjtést is indítottak, a vidéki laphálózat működtetésére, amelynek beérkezett támogatásait folyamatosan közzéteszik az oldalon.

Nyomtassteis.hu: A Nyomtassteis kezdeményezés valami olyasmi, amire egy jól működő médiarendszerben, egy modern demokráciában egyáltalán nem lenne szükség.  A szerkesztők minden héten összeállítanak egy izgalmas gyűjtést a független sajtóban megjelent legérdekesebb cikkek kivonatából, ezt betördelik és bárki sokszorosíthatja, terjesztheti. A cél különösen annak a rétegnek az elérése, amelyik a kormányzati propagandamédia híreit kapja, mert nem internethasználó, a megyei lapját felvásárolta egy oligarcha és a helyi rádiója is már Andy Vajna hálózatához csatlakozott. A támogatásra szükség van ahhoz, hogy minél szélesebb körben sikerüljön terjeszteni a heti nyomtatott sajtószemlét, sőt, a projekt jellegéből adódóan nemcsak pénzzel, hanem személyes részvétellel is lehet támogatni a csapatot.

Ne érezze magát baleknak azért, mert adományt utalt egy szerkesztőségnek egy olyan tartalomért, amelyet amúgy ingyen is elérhetne. A magyarországi helyzet most rendkívüli és ez új attitűdöt igényel tőlünk, állampolgároktól is. Nem sok marad a magyar jogállamiságból, amit még közös erővel meg tudunk védeni, a még működő független lapjaink ilyenek. Tegyünk meg mindent, hogy fennmaradjanak, mert ha ezek is elesnek, néhány év múlva tényleg nem lesz már miről beszélni.

Urbán Ágnes

A szerző a Mérték Médiaelemző Műhely kutatója, a Budapesti Corvinus Egyetem docense.

Kapcsolódó cikkeink

A magyar sajtó, a magyar vidék, a magyar választó és Magyarország

Az Átlátszó nem ijed meg az újabb kétharmadtól, de te is kellesz a folytatáshoz!

A kormányzati lejáratókampány ellenére is növelni tudta az szja 1%-ot felajánlók számát az Átlátszó

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42