Cikkek

Kormány vs. RTL: Tudománytalan és hazug az RTL-t bíráló „tanulmány”

Az RTL-Klubot bíráló kormányzati háttértanulmány után most az Átlátszó birtokába került az az elemzés is, amit az RTL szakemberei írtak a kormány által megrendelt tanulmányról. A tartalomelemzés módszertanát áltudományosnak, sőt abszurdnak tartják, és az is kiderül belőle, hogy az RTL Klub még a kormányzat számára pozitív történetek esetében is napi szinten küszködött azzal, hogy megszólalókat találjon a Fidesz-apparátusból. Ezt is közreadjuk, ebben is vannak erős mondatok.

„Az elemzés láthatóan azzal a szándékkal készült, hogy lejárassák az RTL Klub híradóját, és a Házon Kívül című műsort. Adatai szelektíven válogatottak, szándékosan hiányosak, vagy pontatlanok, mindez azt a célt szolgálja, hogy túl kritikusnak, negatív vélemény-mondónak vagy sugallónak lehessen beállítani olyan politikusoknak, akik egyáltalán nem, vagy keveset néznek televíziót és a médiaszemlékből kényszerülnek tájékozódni.”

„A kutatás szándékosan nem tér ki arra, hogy a kormányzati kommunikációért felelős kormányszóvivő és csapata mennyire nem látja el a feladatát. A tartalomelemzések megmutathatták volna, hogy például az RTL Klub napi szinten küszködött azzal, hogy megszólalókat találjon még a kormányzat számára pozitív történetekhez is.”

„Az RTL hiába kért háttérszámítást arról, hogy pontosan mennyi uniós pénzt kap majd Magyarország, azt sem a minisztériumok, sem a kormányszóvivői iroda nem küldte el a szerkesztőségnek, azután sem, hogy az ellenzéki pártok megjelentették saját elemzéseiket, és számaikat.”

„A kormányszóvivő a vizsgált időszakban többször nem volt hajlandó nyilatkozni, és elérhetetlen volt a riporterek számára, a nyilatkozó politikusok gyakran nem eléggé felkészítettek, a sajtóban kerengő nyilvánvaló kérdésekre sincsen előre válaszuk.”

„Az elkészült riportokkal kapcsolatban soha semmilyen írásbeli megkeresés nem történt, kiegészítési felkérés nem volt, helyreigazítást nem kértek.”

„Napi szintű probléma, hogy reggel kérdez valamit egy riporter és egészen késő délutánig nem találnak nyilatkozót, vagy nem küldenek választ. Emiatt az ellenzéki pártok, és egyéb társadalmi szervezetek által feldobott kérdésekre nincs kormányzati válasz, vagy csak néhány soros személytelen közlemény.”

„Több sajtótájékoztatóról a megkezdés előtt negyed, vagy fél órával értesültünk, így fizikailag képtelenség azokon részt venni.”

Érzelmi horgokkal az Orbán-kormány ellen – itt az RTL Klubot bíráló háttértanulmány

Az Átlátszó birtokába került és most közreadjuk azt a kormányzati háttéranyagot, amely az RTL Klub televízió műsorait vette nagyító alá. A több hónapos megfigyelést összefoglaló tanulmány két részből áll: az elsőben az RTL Klub hírműsorait vizsgálták és hasonlították össze a TV2 hírműsoraival statisztikai alapon, a másodikban konkrét műsorokat elemeztek. Tovább az előző cikkre.

„A médiaelemzés tudományos állításai is tévesek: pl. a BBC-nél soha nem létezett kétharmad kormány és kormánypárt, egyharmad ellenzéki arányú norma. A BBC maga dönti el, hogy milyen párt mennyi szereplési időt kap.”

„A Nézőpont Intézet kommunikált elemzéseiben szerepel, de az RTL-ről szólóból szándékosan kihagyták, hogy 2013 első negyedévében az RTL többet foglalkozott a rezsicsökkentéssel, mint a Tv2.”

„A Házon Kívül Című műsorról szóló elemzés nem tesz említést arról, hogy a műsor mióta működik rendszeresen készít filmeket arról, hogy a legszegényebbeket hogyan érintik kormányzati döntések. Ezt nem manipulációs szándékkal a rezsicsökkentés miatt találta ki a szerkesztőség.”

„Az elemzés azt hazudja, hogy az összeállítás sem közvetett sem közvetlen módon nem hivatkozott kormányzati politikusra, miközben a valóságban Lázár János megszólal a riportban, hangsúlyozva, hogy 4 millió embert érint a rezsicsökkentés.”

„Az elemzés módszertana ál-tudományos. Teljesen szubjektív megérzés alapján dönti el, hogy egy riport pozitív vagy negatív. A Ramil Safarov „baltásgyilkos” kiadatásáról szóló hírek mitől negatívak? Hogyan lehetett volna nem negatív? A hallgatói tüntetésekről szóló tudósítás mitől pozitív vagy negatív? Hogyan dönti azt el egy újságíró, hogy egy adott napon mi számít a kormányzat szempontjából pozitívnak vagy negatívnak? Miért kellene eldönteni? Egy példa egy másik időszakból: az, hogy egy tüntetésen Orbán szobrát összetörik pozitív vagy negatív? Es a következő napokban, amikor vita támad emiatt az ellenzékben? Ha egy ellenzéki párt, vagy szervezet véleménye elhangzik az negatív? A használt módszertan rossz matematikája miatt csak az ötvenes évek magyar filmhíradói tudnának folyamatosan jelentősen pozitívak lenni.”

„A szöveg nem tartalmaz módszertani leírást arról, hogy a kvalitatív, nem számalapú kutatást hogyan alakították át kvantitatív, numerikus eredményekké.”

„A hírek pozitív és negatív besorolása értékalapú megközelítés, csak a kutatást végző szemléletét mutatja, ha ugyanezeket a híreket más kutatónak adjuk oda, az egészen biztos, hogy más eredményre jut!”

A „polaritás-mutató” áltudományos mérőszám

Bár a hvg.hu megkeresésére tagadták, az Átlátszó véleménye szerint nem nagyon készíthette más az áltudományos médiaelemzést mint a Fidesz-közeli Nézőpont Intézet vagy valamelyik csatolt része, például a Médianéző Kft., mert a mágneses iránytűboltokat leszámítva az úgynevezett „polaritás-mutatónak”, vagyis a hírek szubjektív módon megállapított véleménytartalmát hasraütésszerűen számszerűsítő indikátornak csak az ő „munkáikban” van említése az interneten. Ez a fajta médiatudomány olyan, mint a liszenkói genetika volt a sztálinizmus idején. A liszenkóizmus a szovjet tudomány kegyetlen, megtorló jellegű ága volt, akiknek ellenvéleménye volt, azok könnyen a Gulagon végezhették.

„A polaritás mutató a fenti érvek alapján nem nevezhető valódi mérőszámnak, mert nem tudható, hogy milyen szempontok, fogalmak mentén neveznek egy hírt negatívnak, pozitívnak, vagy semlegesnek!”

„Az sem véletlen, hogy emiatt a módszertani abszurd miatt valamennyi nemzetközi lapnak, és hírügynökségnek masszívan negatív a polaritás-mutatója!”

„Ha az elemzés valóban kíváncsi lett volna arra, hogy pl. az RTL eltérő módon viszonyul-e a különböző kormányokhoz, akkor a négy évvel ezelőtti azonos időszakkal kellett volna összevetnie. Azt találták volna, hogy az RTL Klub standardjai állandóak, mindig ugyanazokat az arányosságokat célozta és közelítette meg a megszólalások mennyiségét tekintve. A médiakörnyezet annyiban volt más, hogy a Fidesz dinamikus módon kezelte a sajtót és nem úgy, ahogyan a mostani ellenzék: számos ügyet vitt a nyilvánosság elé, amely a kormányzat számára kellemetlen volt. Ezek mindegyike megjelent az RTL Klubon.”

„A Fidesz a kampány idején több híradós riport és a Házon Kívül több témáját említette sajtótájékoztatóin, és vitt a parlament nyilvánossága elé.”

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42