Cikkek

A gyámügy dönthet az uniós pályázatkezelő rendszer tulajdonjogáról

Bár Csepreghy Nándor januárban azt állította, hogy egymilliárd forintért megvette az állam a Welt 2000 Kft.-t, az Átlátszó értesülése szerint erre azóta sem került sor. Az egyik tulajdonos, Komáromi András váratlan halála után ugyanis a társaság rá eső része kiskorú gyermekeihez került, az államnak tehát újabb köröket kell futni, ha valóban meg akarja szerezni az uniós pályázatkezelő rendszert üzemeltető magáncéget. Úgy tudjuk, hogy a gyámügynek kulcsszerepe lehet az eladási procedúrában.

Márciusban váratlanul elhunyt a Welt 2000 Kft. egyik tulajdonosa. Akkor a hírek arról szóltak, hogy Komáromi András halála előtt aláírt minden dokumentumot, ami ahhoz kellett, hogy az államhoz kerüljön az uniós támogatások lehívása szempontjából kulcsfontosságú cég, így sok teendő már nem lesz az adás-vétel körül. Az Átlátszó értesülése szerint azonban az ügy egyáltalán nem így alakult, éppen ellenkezőleg: Komáromi halála után a társaság új tulajdonosa nem az állam lett, hanem az üzletember kiskorú gyermekei.

“A hagyatéki eljárás után ők örökölték meg a cég felét” – foglalta össze röviden az ügyre közelről rálátó forrásuk.

A cégnyilvántartás adatai is erről tanúskodnak: eszerint a vállalat tényleg nem került át az államhoz, a tulajdonosok között Komáromi három kiskorú gyermeke szerepel. Tulajdonosi jogviszonyuk március másodikán kezdődött, a változást június 24-én jegyezték be.

További érdekesség, hogy bár a cégnyilvántartás szerint a társaságban 2006 óta nem volt tulajdonos Komáromi – az EMIR jogtulajdonosa viszont ő volt, ezért is tárgyalt üzlettársa, Galambos László mellett vele is az állam – a cég tulajdonrésze pár nappal a halála előtt ismét hozzá került. Tagsági jogviszonya hosszú kihagyás után 2014. február 26-án kezdődött újra, a változást február 27-én jegyezték be.

Úgy tudjuk, attól függetlenül, hogy most a gyerekeké lett Komáromi üzletrésze, az állam továbbra is fenntartja vételi szándékát. Új ajánlat viszont még nem készült, neve elhallgatását kérő forrásunk egyelőre semmilyen erről szóló dokumentumot nem látott, tudomása szerint még csak a papírokat készítik elő.

“Sehol nem tartunk. Nem hogy árat, szerződéstervezetet se láttunk” – közölte forrásunk, aki szerint a helyzetet bonyolítja, hogy a gyermekek kiskorúak, így nem mindegy, hogy mekkora lesz az állam által ajánlott ár.

“A törvényes képviselőnek a gyerekek érdekeit kell képviselni. Ez annyit jelent, hogy a céget nem lehet áron alul eladni. Ha van egy 100 milliós ház, amit a törvényes képviselő 10 millió forintért értékesít, akkor ezzel megkárosítja a gyerekeket, a gyámügy pedig ez esetben elveheti a törvényes képviselőtől a pénzügyi felügyeleti jogát” – magyarázta forrásunk a helyzetet.

A korábbi tulajdonosok ma már nem kívánnak akadályokat gördíteni az eladás elé, ugyanakkor az sem mindegy, hogy milyen ajánlatot tesz a kormány ezután. Forrásunk szerint a korábbi ár, amely a cég értékénél jóval alacsonyabb volt, már nem lesz megfelelő, éppen a gyerekek miatt, akiket nem érhet kár.

Megpróbáltuk elérni Komáromi özvegyét, de ő nem kívánt nyilatkozni.

Csepreghy Nándor helyettes államtitkár viszont érdeklődésünkre megerősítette a fentieket. Mint mondta, a gyámhivatal rendel majd egy értékbecslést, az alapján tudják eladni a tulajdonosok a céget.

“A kormány vételi szándéka nem változott, és a mostani tulajdonosok eladási szándéka sem” – mondta a helyettes államtitkár az Átlátszónak.

Csepreghy a vételárral kapcsolatban hangsúlyozta: a Welt 2000 csak akkor értékes, ha az állam megrendelőként ott van a konstrukcióban.

A bonyolult jogi helyzet eredőjeként a cég átruházására egyelőre nem kerülhet sor, pedig Csepreghy Nándor helyettes államtitkár már januárban azt nyilatkozta, hogy a társaságot megvette a kormány.

Tavaly októberben született kormányhatározat arról, hogy a kormánynak január elsejétől át kell venni a Welt 2000 Kft. által végzett feladatokat. A cég működteti az uniós projektek nyilvántartását, monitorozását végzõ Egységes Monitoring Információs rendszert (EMIR).

Mint a 444 tavaly decemberi cikkébõl kiderül, a feladatok átvételét elvben meg lehetett volna oldani egy új program rendszerbe állításával is, de erre valójában esély sem volt, mivel egy új rendszer brüsszeli akkreditációja nem készült volna el ennyi idő alatt. Vagyis ősztől a kormány lényegében előírta a Welt 2000 Kft., vagy legalább az EMIR állami tulajdonba vételét, miközben a cég és a szoftver tulajdonosai egyiket sem kívánták akkor még eladni.

Ezt követően a 444 értesülése szerint a NAV fegyveres adóellenőrökkel ütött rajta a cég irodáján, és a cég tulajdonosának lakásán.

A Welt 2000 Kft. tíz évig dolgozott az államnak, a társaság az első Orbán-kormány idején lett beszállító. Pályázatkezelő szoftvert adtak el az akkor Matolcsy György vezette gazdasági minisztériumnak. Néhány évvel később ezt fejlesztették tovább úgy, hogy a program az EU-s pályázatokat is kezelje. Ezeket az eszközöket az államigazgatás a mai napig használja, a program forráskódja viszont mindvégig a Welt 2000 tulajdonában maradt, a cég frissítette és tartotta karban a programot.

Komáromi András a társaságot és a szoftvert nem kívánta eladni, majd miután mégis belement az állam által forszírozott üzletbe, váratlanul meghalt.

Oroszi Babett

 

Megosztás