Cikkek

Bankszámlákat zárol az EU – Magyarországon is üzletel Janukovics oligarchája

Rinat Ahmetov milliárdos, Viktor Janukovics volt ukrán elnök támogatója nemrég alapított vállalatot Bukarestben – derítették ki román és bolgár oknyomozó újságírók. A Metinvest azonban már évek óta jelen van Magyarországon, a céghálóban több magyar kötődésű szál is felfedezhető, tette hozzá az Átlátszó. A tényfeltárásnak most magas tétje van, hiszen az EU befagyasztja az ukrán korrupciós ügyletek haszonélvezőinek külföldi bankszámláit.

Nem csak Viktor Janukovics, de a vele kapcsolatban álló további 17 ember vagyonát is befagyasztja az Európai Unió – áll az EU március 6-i hivatalos közlönyében. A listán ott van a volt ukrán elnök két fia, Olekszandr és Viktor is, valamint Mikola Azarov volt miniszterelnök és Viktor Psonka legfőbb ügyész. Az EU-ban elérhető bankszámlák és egyéb javak zárlatáról szóló intézkedés egyelőre 12 hónapra szól. Az indoklás szerint az érintettek emberi jogi jogsértésekért tehetők felelőssé, illetve jogellenesen sajátjukként külföldre menekítettek ukrán állami vagyont. A zárolás érzékenyen érintheti az Ukrajnán kívül, több EU-tagországban is befektetésekkel rendelkező Janukovics-családot.

A korrupció és a szervezett bűnözés felderítésével foglalkozó OCCRP honlapján nemrégiben megjelent cikk arról számolt be, hogy a számos céget, és például a Sahtar Donyeck labdarúgóklubot is birtokló Rinat Ahmetov ukrán oligarcha Romániában terjeszkedik. A Janukovics-rezsim egyik fő támogatójaként sokszor jelent meg a volt elnök társaságában, aki közeli barátként kezelte. Nem meglepő tehát, hogy az újonnan alapított román cég tulajdonosi struktúrájában felbukkan Olekszandr Janukovics is. A Rise Project és a bivol.org munkatársai a Janukovicshoz köthető cégek vizsgálata alapján január 27-én hozta létre Ahmetov a Metinvest Carpathia SRL-t Bukarestben. A cég tevékenysége ismeretlen. Ahmetov két másik cégén, a Metinvest BV Netherlandson és a Metinvest International SA Switzerlandon keresztül tulajdonolja a román vállalkozást.

A Metinvestnek azonban magyarországi kapcsolatai is vannak. A 2009-es jelentésük szerint a vasérckivitelük 71,2 százaléka többek között Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban landolt. A Metinvest az Ahmetov tulajdonában álló SCM Holding tagja DTEK Power Trade-del együtt – ez utóbbi 2011 decemberében szerződött arra, hogy áramot ad el Magyarországra, Lengyelországba, Szlovákiába és Romániába. A DTEK Power Trade tulajdonosa a DTEK Holdings B.V., amelynek magyarországi leányvállalata is van, a DTEK Magyarország Kft.. A Céginfo és az Opten adatai szerint cég ügyvezetője Andrew Michael Favorov, aki az Egyesült Államokban, Roswellben él, de vezetékneve és édesanyja neve alapján eredetileg ukrán vagy orosz származású lehet.

További Metinvest-szálak is felfedezhetők a magyar energiaiparban. A dunaújvárosi ISD Dunaferr cégvezetője Jevgenyij Tanhiljevics (Evgeny Tankhilevch), aki korábban Metinvest Holdingsnál és az Evraz Holdingnál dolgozott projektmenedzserként. Az ukrán ISD anyavállalatot 1995-ben alapították, bányászattal és fémfeldolgozással foglalkozik, 2011-ben a konkurens, Janukovics-barát Metinvest kacérkodott az ukrán és cseh vasműveket is magába foglaló cégcsoport felvásárlásával. Az ISD Dunaferr egy ciprusi cégen, a Steelhold Ltd.-n keresztül tartozik az ISD, vagy más néven Donbassz Ipari Szövetségi Korporáció cégbirodalmába.

Az ISD, a Magyar Narancs korábbi cikke szerint, 2008-ban a hatalmas adósságállomány miatt kénytelen volt a legfőbb hitelezőjének, az orosz Külkerbanknak (a Vnyesekonombanknak) átadni 51 százalékos tulajdonrészét. Az üzletről személyesen Vlagyimir Putyin miniszterelnök tárgyalt a konszern három tulajdonosával: Szergej Tarutával, a Dunaferr felügyelő bizottságának mostani elnökével, Oleg Mkratcsannal, a Dunaferr igazgatóságának jelenlegi tagjával és Vitalij Gajdukkal, Janukovics politikai riválisa, Julija Tyimosenkó egykori tanácsadójával.

Az OCCRP által lekért cégadatokban az áll, hogy a svájci Metinvest vezetője egy ideig Felix Blitshteyn svájci állampolgár volt, aki most az Olekszandr Janukovics tulajdonában álló Mako Trading ügyvezetője. A Mako Trading-nél 2014. február 28-án pénzmosás miatt vizsgálatot tartottak a helyi hatóságok. A Metinvestben Blitshteyn helyét egy svájci tanácsadó, Joseph Eric Riedweg vette át, a két férfi egy másik cégen keresztül, genfi Partifina SA-n keresztül is kapcsolatban áll egymással. A Partifinának ugyanott van irodája, ahol a főként ukrán szénimporttal foglalkozó holdingba tartozó Mako Tradingnek. A Kyiv Post arról írt, hogy a Mako holdinghoz összesen 16 cég tartozik, Ukrajnában, Svájcban és Hollandiában. A négy embert foglalkoztató Mako Tradingnek 2012-ben 5,4 millió dolláros bevétele volt.

A Dunaferr jogelődjének számító Dunai Vasmű és a gyárnak helyet adó, Dunapenteléből kinőtt Dunaújváros (első nevén Sztálinváros) építése 1950. május 2-án kezdődött el, a Vasmű első vállalatait 1951 novemberében adták át. A Dunaferr márkanevet 1984-ben vezették be és a rendszerváltás után, 1991. január 2-án alakult meg a Dunaferr Acélművek Kft., amely a Dunaferr vállalatcsoport meghatározó egysége lett. A cég 1992-ben alakult részvénytársasággá. 1996-ban a vagyonkezelést az Acél XXI. Kft. vette át, de egy vitatott sikerdíjas ügy után az akkori kormányzat felbontotta a szerződést.

A Dunaferr privatizációja 2003 őszén kezdődött el és 2004. szeptember 30-án került az ISD tulajdonába. A magyar kormány 2014 januárjában jelezte, hogy megvenné az ISD-t a fő hitelezőjétől, az orosz Külkerbanktól, de a tulajdonosok február elején egyértelműen jelezték Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, hogy nem akarják eladni a céget. A találkozón szóba került az is, hogy az oroszok Kelet-Közép Európa legversenyképesebb gyárát szeretnék létrehozni és további fejlesztéseket terveznek. A dunaújvárosi cégcsoporthoz jelenleg 9 leányvállalat tartozik, például a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés, az ÖKO-FERR Nonprofit Kft., a DUTRADE Zrt. és az M8-DUNAHÍD Nonprofit Kft. is.

D. Kovács Ildikó

Megosztás