Pártfinanszírozás: Maradunk ott, ahol a part szakad

Ennyi lenne, most múlik el az elmúlt évtized legnagyobb lehetősége arra, hogy Magyarországból működő demokrácia legyen. A Fidesz-KDNP ezúttal nem mutogathat másra: most kompromisszumkényszer nélkül, még saját vitális érdekeit megóvva is megtehetné, mégsem alkot komolyan vehető pártfinanszírozási szabályokat.

Ha valamilyen szabályozási kérdésben nem sikerült eddig még csak megközelíteni sem a demokratikus politikai működés minimumát, akkor az a párt- és kampánytámogatás szabályozása. Az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló T/11191. számú törvényjavaslatot előterjesztő kormánypárti képviselőknek legalább a humora értékelendő, mivel a javaslat (amelynek részletes tartalmi elemzéséhez a hvg.hu cikkét, átfogó kritikájához pedig a Transparency International Magyarország elemzését ajánljuk) sok mindent csinál, de átláthatóságot igen keveset. Ebben a posztban azt vesszük számba, hogy a rejtett kampányfinanszírozás jól bejáratott csatornáit mennyiben nehezíti meg a törvényjavaslat elfogadása. Sajnos arra kell, hogy jussunk: szinte semmiben sem.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Az állami megrendelésekből szerzett haszon visszacsorgása

A hála ugyan nem politikai kategória, de a kölcsönös szívességek rendszere nagyon hatékony eszköze a politikai hatalom megszerzésének és megtartásának. Az, hogy kizárólag magyar állampolgárságú magánszemély adhat mostantól a pártoknak támogatást, akár nehezíthetné is, hogy egy közbeszerzési tender győztese vagy egy boldog trafiküzemeltető egy pártnak hálálja meg, amit az államtól kapott. Ehhez azonban az kellene, hogy egy ilyen támogatást egy kicsit is magyarázni kelljen a nyilvánosság előtt. Ez azonban az új szabályok alapján aligha fordul majd elő: magánszemély ugyanis úgy nyújthat majd pártnak felső korlát nélkül támogatást, hogy az e támogatással összefüggő információkat továbbra sem kell nyilvánosságra hozni a kampány ideje alatt, azaz addig, amíg ennek a választás szempontjából jelentősége lenne.

Igaz ugyan, hogy egyrészt a választást követő 60 napon belül a választásra fordított adományok forrását nyilvánosságra kell hozni, mint ahogy az is, hogy itt (legalább) érvényesül a jelöltenként az eddigi egymilliónál valamivel reálisabb ötmilliós költési plafon. Ez azonban komoly korlátot már csak azért sem jelenthet, mert amit nem kampánycélra használnak fel, az ugyanúgy nem nyilvános, mint eddig, illetve egy törvénytisztelő, de a nyilvánosságot kerülő oligarcha számára a strómanok útján történő támogatás se jelenthet majd gondot, hiszen ezzel semmilyen jogszabályt nem sértene meg.

Baráti vállalkozások által adott kedvezmények

Személyhez kötött közvetlen adományoknál persze sokkal egyszerűbb, ha a cégháló működik. A pártnak vagyoni hozzájárulást jogi személy ugyan nem nyújthat, azonban továbbra sem minősül majd vagyoni hozzájárulásnak, ha egy cég a piaci ár alatt nyújt szolgáltatást a politikai pártoknak. Már a választási eljárási törvény elfogadásánál eldőlt, hogy a baráti cégek kedvezményes hirdetéseivel, nyomdai és egyéb kampányszolgáltatásaival megtámogatott kampányok kiszűrésére alkalmas kötelezően alkalmazott listaáras rendszer csak a nyomtatott és az elektronikus sajtót boldogítja, így az ezzel járó terhek a közterületi hirdetési piacot valamely kozmikus véletlen folytán elkerülték.

Azt meg, hogy kinél mennyit költött egy párt, legfeljebb a Transparency fogja majd ezután is néhány százmilliós pontossággal megbecsülni a választások után közzétett összesítések alapján, a szerződéses árak közzétételére ugyanis nincs általános kötelezettség. Arra kell csak ügyelni, hogy ezeket a szerződéseket ne a jelöltenkénti egymillió forintos közvetlen állami támogatás terhére kösse meg a párt, mert ott van tételes elszámolási kötelezettség. Még mielőtt megijesztenénk valakit: természetesen csak a választás után.

Pártközeli civil kampány

Egy párt nem tehet arról, ha a civil szervezetek nagy tömege annyira azonosul a céljaival, hogy vele szó szerint azonos üzeneteket fogalmaz meg a kommunikációjában. Nyilván ez a megfontolás állhat annak a hátterében, hogy a törvényjavaslat halvány kísérletet sem tesz arra, hogy a civil szervezetek politikai kampányköltéseit korlátozza vagy átláthatóvá tegye. Minthogy a civil szervezetek tevékenysége és gazdálkodása egyébként sem nyilvános ma Magyarországon, az ezt a finanszírozási formát választó pártok nyugodtan kiindulhatnak abból, hogy sem az nem derül ki, hogy kinek a pénzéből, sem az, hogy mennyiért kampányol egy pártközeli civil szervezet.

Állami kampánytevékenység

A költségvetési szervek kampányidőszakban, közpénzből közzétett hirdetéseinek megszüntetése 2010-ig a Fidesz egyik legfontosabb elvárása volt a kampányfinanszírozási reformmal összefüggésben, ám mára szerencsésen túltették magukat ezen. Ennek megfelelően semmi akadálya annak, hogy az elmúlt évtizedek kormányokon átívelő, töretlen gyakorlatát folytatva eztán is összehangolt üzeneteket közvetítsen a kormánypártok kampányával a kormányzati kommunikáció. Mondanánk, hogy itt legalább az elköltött közpénzre vonatkozó információk nyilvánosak, ám minthogy a kormány hagyományosan kommunikációs ügynökségekkel szerződik, így a hirdetési felületek tulajdonosainak jutó bevétel még itt sem nyilvános. E féloldalas nyilvánosságot viszont jól ellensúlyozza, hogy ezek a hirdetések még csak politikai hirdetésnek sem minősülnek, ezért a párthirdetések számára tilalmas területnek számító kereskedelmi médiában is megjelenhetnek majd.

Pártfinanszírozás: Vizualizáltuk a parlamenti pártok látható bevételeit és kiadásait

2014-től a kampányfinanszírozási rendszer tervezett módosítása szerint nem csak a képviselőjelöltek, hanem az országos listát állító pártok is jogosultak lennének állami forrásokra. Egy évvel a választások előtt az atlatszo.hu megvizsgálta, hogy az előző választások óta hogyan alakultak a nagy pártok pénzügyei. Tovább a teljes cikkre.

Ha mindezekhez hozzátesszük, hogy az Állami Számvevőszék (illetve kevéssé elegáns módon a kormányzati irányítás alatt álló államkincstár) csak az állami támogatás felhasználása tekintetében kapott érdemi jogköröket, akkor nyugodtan állíthatjuk, hogy a jövő pártpénztárnokainak és pártgazdasági háttérembereinek a bevált módszereken különösebben nem kell majd változtatniuk. Márpedig itt csak a jogi kényszer jelentene változást: a gyilkos politikai versenyben a pártok (és az őket támogató gazdasági érdekcsoportok) önkorlátozásából soha nem lesz átlátható pártfinanszírozás.

Sepsi Tibor