A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) által idén bevezetett KENYSZI rendszer egy elektronikus regisztrációs felület, melynek célja, hogy számontartsa a szociális ellátásban résztvevők által igénybevett szolgáltatásokat. A rendszer hamar kitermelte a visszásságait: hajléktalanok hetek óta panaszkodnak arra, hogy fantomregisztrációk miatt küldik el őket az ellátóintézményekből. „Egyik intézményben enni lehet, másikban fürdeni, harmadikban ügyeket intézni” – mondták riporterünknek az érintettek, akik többször szembesültek azzal, hogy arra hivatkozva küldik el őket egy helyről, hogy már jártak egy másikban. Ők viszont nem jártak még aznap sehol, állítják. Videóriport.
A Város Mindenkié csoport hajléktalan aktivistái egy korábbi fórumukon elhangzott hivatalos tanács alapján az NRSZH-hoz fordultak, ahonnan azonban eltanácsolták őket. Szerda reggel majd tucatnyian próbálták meg kikérni a személyükre vonatkozó múlt heti regisztrációs adatokat. A több órás huzavona alatt egy embert sem engedtek be az épületbe, egy hivatalvezető rövid megjelenése után egy segíteni képtelen titkárnőt küldtek a hajléktalanokhoz. Többszöri telefonos próbálkozások és a sajtó képviselőire való rendőr hívás után Szick Gyula kapott időpontot az ügyfélszolgálattal nem rendelkező intézmény Szociális osztályára. Szick, majd az őt követő Sándor Ferenc több órás másnapi ügyintézés után megkapta a kért listát. Az érintettek így fel tudják keresni az adott ellátó helyeket, de kérdéses, hogy tanú hiányában mennyire tudnak érvényt szerezni állításaiknak. Szintén kérdéses, hogy a fantomregisztrációk miatt az ellátásból kieső vélhetően több száz hajléktalan hogyan tudja érvényesíteni személyes adatainak védelmét. Az adatkezelés módja mindenesetre jogi aggályokat vet fel. Halász Áron videóriportja.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Már félmilliárd forint értékben vásárolnak barnakőszenet az önkormányzatok a kormány szociális tüzelő programja keretében, a tűzifa helyett szenet választók száma...
A szexmunkások éppúgy védik ügyfeleik kilétének titkosságát, akárcsak az újságírók a forrásaikét. A szexmunkáról, szexiparról, és annak politikai, közéleti, társadalmi...
Forgattunk már a menekültekről a szerbiai Szabadkán, a szegedi vasútállomáson, és a röszkei menekülttáborban is, tehát kézenfekvő volt, hogy kipróbáljuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!