
Jelentkezz gyakornoknak az Átlátszó Oktatáshoz!
Gyakornoki programot indít az Átlátszó Oktatás. Középiskolai diákok, főiskolai és egyetemi hallgatók jelentkezését is várjuk az ország minden részéről. Szeretnéd,...
Július 1-én volt 15 éve vannak, hogy Hongkong visszatért Kínához, az azóta eltelt idő alatt pedig a helyi újságírók szerint folyamatosan csökkent a sajtószabadság és egyre többen alkalmazzák az öncenzúrát – írja az ejc.net. A Hongkongi Újságírók Szövetsége által készített felmérésből kiderül, hogy az újságírók 87 százaléka szerint az információhoz való hozzáférést korlátozták és a június 30-án leköszönt Donald Csang vezérigazgatósága alatt a hírek feldolgozását is akadályozták az elmúlt öt évben. A mostani eredmény 29 százalékkal magasabb, mint a legutóbbi érték, amelyet 2007-ben mértek. A felmérés éppen akkor került nyilvánosságra, amikor amúgy is feszült a hangulat a vezető hongkongi angol nyelvű napilap, a South China Morning Post öncenzúrázási ügye miatt.
Június 7-én a South China Morning Post hosszú cikket publikált Li Vangjang haláláról. Az ellenzéki aktivista egy kínai kórházban halt meg, titokzatos körülmények között. A férfi 22 évig volt börtönben, miután ő is tüntetők között volt 1989. június 4-én, Pekingben. A hatóságok szerint a férfi öngyilkos lett – kórházi kötszerekből készített kötéllel akasztotta fel magát. A család szerint szó sincs öngyilkosságról.
Közben helyi újságírók állítása szerint az elmúlt években egyre kevesebb sajtónyilvános eseményt szervez a kormány, miközben az off-the-record találkozók száma emelkedett. Mindez annak ellenére történik, hogy Hongkong politikailag, jogilag és gazdaságilag független az anyaországtól, Kínától, és így elvileg szólás- és sajtószabadság van. A helyi médiamunkások szerint azonban nem tudnak teljes mértékben ellenállni a Kínából érkező nyomásnak – 79 százalékuk úgy érzi, hogy 2005 óta magasabb az öncenzúra és 36 százalékuk felettese vagy saját maga gyakorolt már öncenzúrát. Főként olyan témákban, amelyek kedvezőtlenül állították volna be a központi kormányt, annak támogatóit vagy baráti cégtulajdonosokat.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Gyakornoki programot indít az Átlátszó Oktatás. Középiskolai diákok, főiskolai és egyetemi hallgatók jelentkezését is várjuk az ország minden részéről. Szeretnéd,...
Már jócskán benne a 2019-es évben érdemes visszanézni, hogy mi történt velünk 2018-ban. Aki lemaradt valamiről, az itt pótolhatja be....
Két kórház az összeomlás szélén? Megérett a fizetésemelés a főnöknek! A kormány minden bizonnyal meg lehet elégedve azzal, amilyen irányba...
Hol tart ma Magyarországon egy egyetemi hallgatói önkormányzat, ha szövegértésről van szó? Mutatjuk. Közérdekű adatigénylést adtunk be ugyanis a szegedi...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!