Hírek

Sérülhet az amerikai sajtó szabadsága

A Nemzetközi Sajtó Intézet (IPI) nehezményezi, hogy az amerikai kormány szerint az Egyesült Államok alkotmánya nem ad védelmet azoknak az újságírói forrásoknak, amelyek nemzetbiztonsági titkokat szivárogtatnak ki – olvasható az IPI honlapján.  Az ügyészek most a New York Times riporterétől, James Risentől követelik, hogy fedje fel informátorát, akitől úgy értesült, az amerikai központ hírszerzés, a CIA a Clinton-kormányzás végén szabotálni akarta az iráni nukleáris programot. Az üggyel kapcsolatban előkerült egy korábbi eset is: az 1972-es Branzburg kontra Hayes-perben a legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy semmilyen privilégium nem védheti meg az újságírót attól, hogy bíróság elé idézzék, ha szemtanúja volt egy bűncselekménynek. Robert Parker államügyész szerint Risen tette ahhoz hasonlítható, mintha nem akarna tanúskodni arról, hogy drogot vett egy titkos forrástól. „Az IPI aggódik amiatt, hogy az újságírók forrásainak nincs joguk arra, hogy az újságíró titokban tartsa az informátor kilétét” – mondta Anthony Mills, az IPI igazgatóhelyettese. Az Obama-kormány egyébként nagyon aktív a kiszivárogtatók (whistleblowerek) felelősségre vonásában: a kabinet hivatalba lépése óta Risennel együtt hat újságírót vádoltak meg kémkedéssel, titkos információk kiszivárogtatása miatt. Ez több mint az előző kormányok idején együttvéve.

 

Megosztás