Hírek

Kritizálta a polgármestert, eltiltották az újságírástól

Törvénytelenül tiltott el hazája bírósága egy lengyel újságírót hivatása gyakorlásától – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága április 3-i, egyelőre nem végleges ítéletében. Az újságíró, Przemylsaw Kaperzynski 2007-ben fordult a strasbourgi testülethez, két évvel az eredeti ítélet alapjául szolgáló események után. A ma 48 éves Kaperzynski akkoriban egy északkelet-lengyelországi, független hetilap főszerkesztőjeként dolgozott. Kaperzynski ebben az újságban cikket közölt az Ilawa városbeli szennyvízcsatorna-rendszer közegészségre veszélyes állapotáról, valamint a helyi hatóságok az ügyben tett – szerinte lassú és ügyetlen – lépéseiről. A cikkben is megnevezett helyi polgármester a cikkre reagálva helyreigazítást kérő levelet írt Kaperzynskinek, amelyben a csatornahálózat fejlesztésére tett önkormányzati erőfeszítések kidomborítása mellett az újságíró „önös érdekeire” célozgatott, és ironikusan megkérdőjelezte, hogy az újságnak egyáltalán lennének olvasói. Kaperzynsky helyreigazítást nem tett közzé és a levélre sem válaszolt, ezért az önkormányzat a bíróság elé vitte az ügyet. A lengyel médiatörvény alapján a férfit bűnösnek találták, összesen nyolcvan óra közösségi munkára ítélték és két évre eltiltották az újságírástól.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága most – noha egyetértett azzal, hogy az újságírónak a helyreigazításra vonatkozó kérésnek eleget kellett volna tennie – megállapította, hogy a lengyel bíróság megsértette Kaperzynski szólásszabadsághoz való jogát. Az ítélet szerint a lengyel médiatörvény alapján bűnvádi eljárások általában fals újságcikkek nyomán indulnak, miközben Kaperzynski írása szakmailag megfelelő volt, a „bűncselekményt” pedig az jelentette, hogy nem tett közzé helyreigazítást. A lengyel alkotmánybíróság egyébként azóta egy másik ügyben alkotmányellenesnek ítélte, hogy hasonló esetekben bűncselekményt állapítsanak meg. A strasbourgi testület kiemelte, hogy az újságíróra kiszabott szankciók demokratikus országban szükségtelenek voltak, és hátráltathatták a közügyekrő folyó nyílt és szabad információcserét. Az ítélet alapján a lengyel állam megtéríti az újságíró perrel kapcsolatos költségeit, és további háromezer euró jóvátételt fizet Kaperzynskinek.

Forrás: Emberi Jogok Európai Bírósága

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42