Közel 27 milliárd forintos Sportpark épül az MTK-nak a Kerepesi úton
Lesz multifunkciós csarnok VIP-részleggel és sakk-bridzs szakosztállyal, valamint mélygarázs, szabadtéri pályák, kültéri fitnesz és játszótér is.
Lesz multifunkciós csarnok VIP-részleggel és sakk-bridzs szakosztállyal, valamint mélygarázs, szabadtéri pályák, kültéri fitnesz és játszótér is.
A kivitelezést a kormányközeli West Hungária Bau Kft. végzi, a megbízást a cég közbeszerzési eljárás nélkül kapta.
Most épp Bak Imre négy alkotását szemelte ki a jegybank leányvállalata. Az eladó és az ár egyelőre ismeretlen.
A Mészáros M1 Autókereskedő Kft. olyan vállalkozásokat tud maga mögé utasítani, amelyeknek több ezer autóból álló gépjárműparkjuk van.
A Mészáros M1 Autókereskedő Kft.-vel kötött szerződés 70 autóról és 36 hónapra szól.
Egy közbeszerzési szakértő segítségével kiderítettük, melyek azok a cégek, amelyek évek óta szinte minden közbeszerzést megnyernek egy városban, amin indulnak.
A keretszerződés 2,6 milliárd értékű és 33 hónapra szól. A cég egyedül indult a pályázaton.
Az egyik ajánlattevő a Közbeszerzési Döntőbizottsához fordult, mert úgy vélte, a közmédia értékelése nem alkalmas igazi verseny kialakítására.
A Békés Drén Kft. a Mészáros és Mészáros Zrt.-vel a Tisza töltésein és Körös-völgyben nyert árvízvédelmi tendereket.
A FRANK Digital Kommunikációs Kft. a Magyar Nemzeti Bank 3,3 milliárdos tendere után egy 119 milliós megbízást is behúzott.
A nyertes Observer Budapest Médiafigyelő Kft. alvállalkozóként bevonja a Mráz Ágoston Sámuel tulajdonában álló Ceper Central European Perspectives Zrt.-t is.