319 millió forintért gyárthatnak új típusú téli kabátokat a NAV-nak a váci rabok
A tenderen csak az állami tulajdonú Duna-Mix Kft. indult, amely tudta vállalni, hogy foglalkoztat fogvatartottakat a szerződés ideje alatt.
A tenderen csak az állami tulajdonú Duna-Mix Kft. indult, amely tudta vállalni, hogy foglalkoztat fogvatartottakat a szerződés ideje alatt.
Az államtitkár 2013-ban kezdett dolgozni a Miniszterelnökségen, azóta összesen 2,5 milliárd forint értékben nyert el közpénzes megbízásokat az Épcenter Kft., amiben résztulajdonos.
A Vajda Mélyépítő Kft. azt állította, nem éri el a bevételük az 1 milliárd forintot, ez azonban nem volt igaz. A Közbeszerzési Döntőbizottság bírságot szabott ki a cégre.
Egy SUV-ot és egy felső-középkategóriás autót bérel a HUN-REN Mészáros Lőrincék cégétől, összesen 32 millió forintért.
A Döntőbizottság megszüntette a jogorvoslati eljárást, mert szerintük a kérelmet benyújtó cég nem tudta igazolni az ügyfélképességét.
A nyertes B+N Referencia Zrt. cége mellett csak egy kft. indult a tendereken, de őt mindkét eljárásból kizárták. A kft. tulajdonosa tavaly még a B+N egy másik cégének ügyvezetője volt.
Egy másik ajánlattevőt pedig azért zártak ki, mert összekeverte a beadványokat, és egy teljesen más eljárás dokumentumait küldte be. Így a Mercarius lett a befutó.
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság őrzés-védelemre kiírt, 88 milliárd értékű közbeszerzési eljárás viszont eredménytelen lett.
A fővárosi vagyonkezelő tenderén az ország legnagyobb flottakezelői olyan autót ajánlottak meg, ami nem felelt meg a műszaki paramétereknek.
Eredménytelen lett a Kassai Labdarúgó Akadémiai központ kialakítására kiírt tender. A szlovákiai beruházást a magyar kormány támogatja.
A kormányközeli New Land Media és a Media Dynamics Kft. sokadszorra nyeri el a Nemzeti Kommunikációs Hivatal médiaügynökségi és kutatási feladatok ellátására kiírt tenderét.