vidéki lapszemle

Hende Csaba: „aki nem dolgozik, ne is egyék”; letiltotta az interjút a fideszes jelölt

Nyugat.hu: DK: Hende Csaba azt mondta, azért nem növelik a családi pótlék összegét, mert „aki nem dolgozik, ne is egyék”

Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője (Fidesz) és a parlament Törvényalkotási Bizottságának elnöke a testület április 4-i ülésén azzal söpörte le az asztalról a családi pótlék emeléséről szóló ellenzéki javaslatot, hogy „aki nem dolgozik, ne is egyék”. A családi pótlék összege 2008 óta változatlan. Hende később azt nyilatkozta, szerinte ő nem bántotta meg azokat, akiken segít a családi pótlék, csak a Bibliából idézett. Hozzátette, ma már mindenkinek módja van dolgozni, ha akar.

Debreciner.hu: Mikor ültessünk gyümölcsfákat? Kampányidőszakban!

Debrecen városvezetése a napokban meghirdette a közösségi gyümölcsöskertek létrehozását. A debreceni fideszes politikusok, jelenlegi és leendő fideszes önkormányzati képviselők faültetéséről a város hivatalos közösségi oldala is beszámolt több fotó kíséretében. „Ha idén nem június 9-én lennének a helyhatósági választások, hanem ahogy három évtizeden át mindig voltak, vagyis ősszel, akkor meglehet, a gyümölcsfákat is ősszel ültetnék a debreceni városvezető politikusok. Amikor a szakirodalom szerint ajánlott” – írja a Debreciner. A kertészeti szakportálok ugyanis határozottan az őszt javasolják, semmiképpen nem a tavaszi rügyfakadás, virágzás utáni időszakot.

Borsod24.hu: A letiltott interjú: ezt a beszélgetést akarta visszavonni a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje

Beszélgetni hívta a Borsod24 szerkesztőségét az önmagát civilként meghatározó, de többségében a Fidesz-KDNP politikusait és a hozzájuk közel álló személyeket maga mögött tudó Tóth-Szántai József – írja a Borsod24. Az anyagot március 7-én vették fel, de a polgármesterjelölt négy hét elteltével már nem járult hozzá a cikk közléséhez. A kiadó végül mégis közzétette az interjút, többek között arra hivatkozva, hogy hitvallásuk szerint „egyetlen sajtóterméknek sincsen joga elhallgatni semmilyen információt a közvélemény előtt, különösen egy olyan esetben, amikor a város irányítására készülő politikus igazi arcát ismerheti meg belőle a lakosság”.

Szol24.hu: Nyomásgyakorlás, távozások, besúgórendszer – a politika dönt egy iskolaigazgatói pályázatról Jászberényben?

Egy pedagógus számolt be a lapnak arról, hogy a jászberényi Bercsényi Miklós Általános Iskolában a regnáló vezető, egyébként helyi Fidesz-tag Faragó Sándor megbízatása letelt. A Jászberényi Tankerületi Központ levélben értesítette a pedagógusokat, hogy lehetőség van a minisztérium felé felterjeszteni Faragót, azaz pályázat nélkül elérni, hogy megkezdhesse az új ciklusát. Ez sokakat felháborított, és egyesek szerint politikai nyomást gyakoroltak rájuk, hogy megszavazzák a pályáztatás nélküli eljárást.

Kecsup.hu: Mit gondolnak a kecskeméti politikusok a Magyar Péter jelenségről?

Nyilvántartásba vette a Nemzeti Választási Bizottság Magyar Péter pártját a június 9-i európai parlamenti és önkormányzati választásra, így a Tisztelet és Szabadság Pártja /TISZA/ április 20-án elkezdheti gyűjteni az ajánlásokat az induláshoz. A Kecsup.hu megkérdezte a kecskeméti országgyűlési képviselőket, a polgármestert, a főállású alpolgármestereket és mind a húsz jelenlegi önkormányzati képviselőt, hogy mi a véleményük Magyarról. Érdemi választ összesen három önkormányzati képviselőtől kaptak, de végignézték a politikusok Facebook-oldalait is, ahonnan további következtetéseket vonhattak le.

Nyitókép: Hende Csaba fideszes politikus. Fotó: Hende Csaba Facebook-oldala

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42