Heti lapszemle

Kicsinálta a kormány a napelempiacot, 27 milliárddal drágul az atlétikai stadion

G7: Politikai érdekei miatt csinálta ki a kormány a lakossági napelempiacot

Önmagában azzal semmi gond nem lett volna, hogy a kormányzat támogatja napelemek terjedését, klímapolitikai-szempontból ez kifejezetten pozitív törekvés volt. A gond csak az, hogy ehhez az infrastrukturális feltételeket annak ellenére sem teremtették meg, hogy az Energiastratégiában nagyon nagy hangsúlyt kapott a kérdés. Sőt, a fejlesztéseket valójában politikai okokból inkább gátolták. Aztán hirtelen kinyírták a lakossági napelempiacot.

444: 27 milliárddal, 238 milliárd forintra nőtt a Nemzeti Atlétikai Központ építési költsége

Bár az elszálló árak miatt közel 300 állami beruházást felfüggesztett a kormány, az igazán fontos dolgokra mindig akad egy kis közpénz. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is megígérte májusban, hogy elhalasztanak ugyan sok állami beruházást, de az alapelv az, hogy torzókat nem hagynak. Ennek szellemében a szerdai Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat extra 27 milliárd forintot ad a Nemzeti Atlétikai Stadion építésére. A kivitelező természetesen a Mészáros-féle ZÁÉV és a Magyar Építő Zrt. alkotta konzorcium.

24.hu: Két és fél év alatt nem járt Barcelonában a volt futballista, akit Szijjártó a kinti magyar örökség feldolgozásával bízott meg

Vincze Ottó egykori futballistát Szijjártó Péter külügyminiszter 2020 májusában a a barcelonai magyar örökség feldolgozásával bízott meg. Vincze havi bruttó 500 ezer forintot kap ezért, ám a lap közadatigénylése nyomán kiderült, hogy a kinevezése óta nem járt a spanyol városban.

Magyar Hang: Dőlni látszik a Fidesz erdélyi médiabirodalma

Demeter Szilárd vezetésével gründolták össze magyar közpénzből, de december végén bezárják az erdélyi magyar nyomtatott sajtó többségét. Megszűnnek Krónika, a Székelyhon és a Székely Hírmondó napilapok, a Heti Hirdető heti-, valamint a Nőileg havilap is. Ezzel egyidőben felszámolják az egész Székelyföldet lefedő lapterjesztő és kézbesítő hálózatot is. Az utóbbi hetekben-hónapokban a szakmán belül többször is lehetett hallani olyan híreket, hogy akadozik a Budapestről megígért támogatás, és ha nem jön pénz, baj lesz. Ez most bekövetkezett.

RTL.hu: Itt az újabb kormányzati kampány: 7,8 milliárd forintot költhet rá Rogán Antal hivatala

Nettó 7 milliárd 874 millió forintos keretösszegre kötött szerződést a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal a New Land Media Reklám, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-vel és a Lounge Design Szolgáltató Kft.-vel egy új kommunikációs kampányra – tudta meg az rtl.hu a Miniszterelnöki Kabinetiroda hivatalos dokumentumaiból. Ez valószínűleg az uniós szankciókról szóló konzultációhoz kapcsolódó bombás plakátkampány.

Címlapkép: Pixabay.com

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2